Osztrák jégkorongliga: simán nyert a Fehérvár Linzben

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 20:18
null
Alex Petan (középen) góllal és assziszttal is hozzájárult a fehérvári győzelemhez (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Fehér Gábor)
A Fehérvár 4–1-re győzött a sereghajtó linzi csapat vendégeként az osztrák jégkorongliga (ICEHL) keddi játéknapján.

 

A legkevésbé sem lehet csodálkozni, hogy egy ilyen hektikus szezonban a csapatok, így a Hydro Fehérvár AV19 teljesítménye is meglehetősen hullámzó.

A vírussal ugyancsak megkínlódó magyar ICEHL-csapat történelmi magasságokat ostromolva állt már a tabella második helyén is, aztán az elmúlt napokban sebtiben lezavart hosszú és kimerítő idegenbeli túra éreztette hatását, becsúszott egy ötmeccses vereségszéria, így a székesfehérváriak számára kedd este csak a győzelem volt elfogadható a sereghajtó Linz otthonában.

Ennek ellenére nem lehetett volna azt mondani, hogy nekiestek ellenfelüknek, a „fekete szárnyak” a nyitó harmadban több mint kétszer annyit tüzeltek Jaroslav Janus kapujára, ám a szlovák portás megmutatta, miért kapott a szezon végéig szóló szerződést. Végig ihletett formában védett, míg helyzetkihasználásban egyértelműen a Volán vitte a prímet: előbb Michael Caruso távolról talált be (0–1), majd egy másik bekk, a meglógó Szabó Dániel iramodott meg a kapott koronggal, s szerzett tőle ritkán látható szólógólt (0–2).

S bár közvetlenül ezután még közelebb tudott lopózni a Linz – Will Pelletier nem hibázott középről (1–2) –, a második játékrészben Paul Geiger (1–3) és Alexander Petan (1–4) is betalált, Janus pedig lehúzta a rolót; szenzációs teljesítménnyel, 44 lövésből 43-at hatástalanítva majdnem 98%-os hatékonysággal védett, oroszlánrészt vállalva ezzel a sikerből, mellyel a fehérváriak remélhetőleg visszatalálnak a győztes útra.

OSZTRÁK LIGA (ICE), ALAPSZAKASZ
BLACK WINGS LINZ (osztrák)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 1–4 (1–2, 0–2, 0–0)
Linz,
zárt kapuk mögött. V: Ofner, Sternat, Bedynek, Seewald (osztrákok)
LINZ: Kickert
Bartulis, Beaudoin – Piche, Dorion – Tikkinen, Kragl – Matzka
Kozek, Hytonen, Umicevic – Lebler, PELLETIER 1, Lahoda (1) – Kristler, Pusnik, Freunschlag – Mitsch, Brucker, BRETSCHNEIDER (1)
Edző: Pierre Beaulieu
FEHÉRVÁR: JANUS
Stipsicz, T. Campbell – Caruso 1, Vas Márk – GEIGER 1 (1), Szabó D. 1
Hargrove, Hári J., Kuralt – ERDÉLY CS. (2), BARTALIS (1), PETAN 1 (2) – Mihály Ákos (1), Sárpátki, Szita – Kovács Alex
Edző: Antti Karhula
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Kapura lövések: 44–32
MESTERMÉRLEG
Antti Karhula:
– Hatalmasat küzdöttünk! Nem volt egyszerű öt vereség után pályára lépni, de pont az volt a terv: hogy keményen harcoljunk, és ennek maradéktalanul eleget tettünk. Az első két harmadban némileg alárendelt szerepet játszottunk, de az emberhátrányos játékunk például remekül működött, nagyot melóztak a srácok, az utolsó húsz percben pedig okosan és türelmesen játszottunk, ennek eredménye ez a nagy győzelem.

További mérkőzések
Innsbruck–Bozen Südtirol 2–5
Villach–Bratislava 4–6

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Bozen Südtirol 15 12 1 2 55–28 +27 37
2. Vienna Capitals 17 9 3 1 4 60–41 +19 34
3. Klagenfurt 18 10 2 6 47–35 +12 32
4. Fehérvár AV19 20 8 2 3 7 64–67 –3 31
5. Graz 18 8 2 2 6 60–61 –1 30
6. Salzburg 13 7 1 2 3 49–34 +15 25
7. Dornbirn 18 6 3 1 8 50–54 –4 25
8. Innsbruck 18 5 2 2 9 58–65 –7 21
9. Bratislava 18 5 2 1 10 49–63 –14 20
10. Villach 18 4 2 3 9 43–62 –19 19
11. Linz 19 4 1 14 39–64 –25 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik