Osztrák jégkorongliga: hétgólos meccsen nyert a Hydro Fehérvár

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2020.11.21. 20:05
null
Hétgólos meccsen nyert a Hydro Fehérvár (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Hydro Fehérvár AV19 hétgólos összecsapáson, 4–3-ra legyőzte a HC Innsbruckot az osztrák jégkorongliga alapszakaszának szombati játéknapján.

 

Az osztrák bázisú jégkorongbajnokság, az ICEHL egyik legrosszabb formában lévő csapatához utazott az ezzel szemben a dobogót ostromló Hydro Fehérvár AV19, és nagyon jó volt látni, hogy a Volán tényleg esélyesnek megfelelően játszott az Innsbruck elleni bajnokin. Antti Karhula együttesének érdemeiből semmit sem von le, hogy ehhez azért kellett az ellenfél is, amelynek védelme először a 13. percben „tolódott el”: ez különösen nagy luxusnak bizonyult, lévén éppen Hári János maradt üresen a baloldalon. A Fehérvár legjobbját meg is találta a korong, a liga pontlistájának hatodik helyén álló csatár jó szokásához híven nem hibázott; bőven volt ideje megnézni magának a botos oldalt, és senkitől sem zavartatva ki is lőtte.

És ez csak a kezdet volt az innsbrucki hátsó alakzattól.

Ennek persze csak örülni tudtunk, főleg, hogy a második baki igazán örömteli gólt eredményezett: Kovács Alexét. Az ifjú fehérvári nevelés mindössze második meccsén kezdett az ICEHL-ben (de a farmcsapatban, a Titánokban is csak egy bajnokija volt eddig a szezonban), most viszont a kapu mögött szórakozgató, erre törvényszerűen rá is faragó osztrák védőktől kapott egy nagyvonalú ajándékkorongot, az üres kapu elé pánikszerűen visszaérni igyekvő René Swette lábai között be is húzta, így máris megvan első találata a nagycsapatban! Nagy védelmi hiba előzte meg, de ahogy mondani szokták, ott kellett lenni és be kellett lőni – Kovács pedig sallangmentesen meg is oldotta.

Eztán is uralta a mérkőzést a Volán, vagy amikor kellett, a másik fehérvári fiatal, Kornakker Dániel volt a helyén a kapuban, mígnem a 33. percben egy kipattanót csak bepüfölt Nicholas Gerlach. Amikor azonban melegedett volna a pite, és emberelőnybe kerültek az osztrákok, jött Erdély Csanád, egy személyben letámadott, amivel úgy meg is rémítette az egyik innsbrucki hátvédet, hogy az ijedtében utolsó emberként odaajándékozta neki a pakkot tulajdon kapuja előtt – Erdély a megszerzett zsákmányt gyönyörűen húzta el Swette előtt, s a kapust mintaszerűen megkerülve visszaállította a kétgólos különbséget.

A záró játékrészre felszívták magukat a hazaiak, itt már egyértelműen Kornakkerre volt szükség, hogy a Volán őrizze előnyét. Az 54. percben egy kontratámadás és Anze Kuralt tökéletes keresztpassza után mégis a fehérvári házi gólkirálya, Colton Hargrove növelte hétre idénybeli találatainak számát, s úgy tűnt, eldönti a meccset. A végén azért izgulni kellett kicsit, mert Dario Winkler egyből a fordulást követően megtalált egy kósza korongot egy buli után, s nem hibázott, 15 másodperccel a vége előtt pedig az innsbruckiak kapusukat lehozva, hat mezőnyjátékossal támadva közelről bekotortak még egyet, de ez már csak kozmetikázásra volt jó. A fehérváriak a játék képe alapján összességében megérdemelten hozták el mindhárom pontot, így már a dobogón állnak, ami nem gyakori tényállás – s akkor is jelentős fegyvertény, ha a mezőnyből holtversenyben nekik van a legtöbb meccsük!

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA (ICE), ALAPSZAKASZ
HC TIWAG INNSBRUCK (osztrák)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 3–4 (0–2, 1–1, 2–1)
Innsbruck, zárt kapuk mögött. V:Bulovec, Piragic (szlovénok), Sparer, Martin (osztrákok)
INNSBRUCK:Swette
Racine, Saucerman – Wetzelsberger, Tansey – Danielsen, Lattner
Ciampini, Christoffer(1),WINKLER1–HERR1(1),GIRARD(2),Paulweber(1)– Hochfilzer(1),GERLACH1,Sideroff – Mader, Kromp, Jennes. Edző:Mitch Okeefe
FEHÉRVÁR:Kornakker
Stipsicz,T.Campbell(1)– Caruso, Vas Márk – Geiger, Szabó D.(1)
HARGROVE1(1),HÁRIJ.1,KURALT(1)– Erdély Cs.1,Sarauer, Petan – Sárpátki, Bartalis, Mihály
Ákos –KOVÁCSALEX1,Szita.Edző:Antti Karhula
Kiállítások:16 perc + 10 perc fegyelmi (Hargrove), ill.14perc+ 10 perc fegyelmi (Christoffer)
Kapura lövések:23–26
MESTERMÉRLEG
Annti Karhula:– Egész jómeccsetjátszottunk!Jól kezdtünk, az első harmad a miénk volt, könnyedén szert tehettünk volna akár három-négygólos előnyre is. A másodikban kicsit elvesztettük a fókuszt,de a játékrész végére visszaszereztük. Összességében a koronggal való játékunk jól működött, nem követtünk el túl sok ostoba hibát, s bár a végére egygólos meccs lett, a győzelmünk így is megérdemelt.
Mitch O'Keefe:– Nagyon lassan lendültünk bele a meccsbe, lassan vettük fel a sebességet, nemjátszottunk megfelelően hatvan percen keresztül. Ezen felül túl sok egyéni hibát követtünk el – ami túl sokszor előfordult mostanában –, mindezek együttesen a mérkőzésünkbe kerültek.

A másik mérkőzésen
Villach–Vienna 4–1

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Graz 12 7 2 3 45–34 +11 25
2. Vienna Capitals 10 6 1 1 2 39–23 +16 21
3. Fehérvár AV19 12 5 2 2 3 42–43 –1 21
4. Bozen Südtirol 8 6 1 1 31–19 +12 19
5. Klagenfurt 11 6 1 4 26–22 +4 19
6. Dornbirn 12 4 2 1 5 35–36 –1 17
7. Salzburg 7 4 1 2 25–18 +7 13
8. Innsbruck 12 3 1 2 6 34–43 –9 13
9. Bratislava 11 2 2 1 6 31–43 –12 11
10. Villach 11 2 1 2 6 30–43 –13 10
11. Linz 12 2 1 9 29–43 –14 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik