Nagy pofonba szaladtak bele a fehérváriak (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Jó, néha benne van ez is, főleg a Vienna Capitals ellen.

Története legjobb idényét futja az osztrák központú bajnokságban a Hydro Fehérvár AV19, hiszen a legtöbb szerzett góllal a harmadik pozícióban zárta az alapszakaszt. Ugyanakkor a Vienna Capitals sem rossz ám, a mieink ellen például a négy idénybeli bajnokiból hármat is megnyert, nem beszélve a régebbi találkozókról, amelyek között még kétmeccses előnyről bukott negyeddöntő is megbújik. Most – egyelőre – kisebb a tét, hiszen a középszakasz felsőházában csak a kiemelési számokért, az ellenfélválasztás jogáért megy a hoki, az ugyanis biztos, hogy a Fehérvár és a Vienna is ott lesz a playoffban. De ettől még ez a zakó nem hiányzott.

Azon túl egyébként, hogy a fővárosiak amolyan mumusai az Alba Volánnak, nem sok utalt a kiütésre, mert nálunk a finn Antti Karhula teljes csapatot nevezhetett, ráadásul az együttes kedden simán nyert a rekordbajnok Klagenfurt ellen, méghozzá az egyébként is ligaelső 13%-os lövéshatékonyságán tovább javítva 18%-os helyzetkihasználással. Mindeközben a Caps már két meccset is lejátszott a középszakaszban, de egyiket sem nyerte meg a rendes játékidőben – a mostanit annál inkább.

Pedig az első harmad felénél Alex Petan sokadszor is bizonyította, hogy sok korábbi légióstársával ellentétben ő nem felejtett el klasszisként jégkorongozni, mire ideért hozzánk. Észrevette, hogy Bernhard Starkbaum elmérte a távolságát a bal kapuvastól, és ki is lőtte azt a néhány pluszcentit. Ekkor örültünk utoljára. Ezután ugyanis a Vienna negyven másodperc alatt egyenlített, négy percen belül fordított, majd kialakult egy csetepaté a palánk mentén, amiből emberelőnyhöz jutott. Ezt, mondjuk, kihagyta, csak a megúszott hátránynak annyira megörültek a hazaiak, hogy lerohantak cserélni, így a balhátvéd Steve Johnson magányosan léphetett feljebb, és szétbombázta a bal felsőt. Utólag nyilvánvalóan kiderült, hogy ekkor a rangadó el is dőlt, hiszen az hagyján, hogy a Fehérvár lőtte a kevesebbet, mert ez még teljesen szokványos, viszont ezúttal rosszul is játszott, és szimplán nem érződött rajta, hogy képes lenne a feltámadásra.

Nem is volt, sőt, a második harmadba összesűrűsödött minden, aminek eddig az ellentettjét élveztük a szezonban: most az ellenfélre volt igaz, hogy amit ellőtt, bement: 21:46 és 27:09 között négyszer is betaláltak a sárga-feketék, sőt, a hetedik már Bartalis István oldaláról perdült be... Közben persze kétszer is szépítettek a kék mezesek, a Capitalsből meg ketten is kiváltak sérülés miatt – Patrick Antal talán a csuklóját is eltörte, amikor mentés közben úgy nekiütközött a saját kapujának, hogy magára borította –, ám ez nem változtatott a kimenetelen. A védekezés nyomait is nélkülöző mérkőzésen 11–3-ra nyert a Vienna, és megelőzte a mieinket, akikre vasárnap az EBEL/ICEHL-korszak legsikeresebb klubja, a Salzburg, kedden meg az alapszakaszgyőztes Bolzano vár.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA, KÖZÉPSZAKASZ
FELSŐHÁZ

HYDRO FEHÉRVÁR AV19–SPUSU VIENNA CAPITALS (osztrák) 3–11 (1–3, 2–5, 0–3)
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött. V: Soós, Zrnic, Hribar (szlovénok), Váczi
FEHÉRVÁR: Janus (Gyenes)
Stipsicz, T. Campbell (1) – Caruso (1), Horváth M. – Geiger, Szabó D. – Szabó B.
Hargrove (1), Hári J. (2), Kuralt 1 – Erdély Cs., Bartalis I., Petan 1 – Kähkönen 1, Sarauer, Sárpátki – Mihály Ákos, Lahti, Szita
Edző: Antti Karhula
VIENNA: Starkbaum
WALL 2 (2), Fischer – Piff (1), Gauthier (1) – JOHNSON 1, P. PETER (1) – Hackl, Kittinger
BESSE 1 (1), Vause, ARCHIBALD (5) – P. Antal, NISSNER 1, LONEY 2 (2) – Bauer 1 (1), Wukovits (1), Hartl 1 (1) – Richter, Artner 1, Rotter 1 (1)
Edző: Dave Cameron
Kapura lövések: 16–40
Kiállítások: 16, ill. 12 perc+10 perc fegyelmi (Kittinger)

További eredmények. Felsőház: Salzburg (osztrák)–Klagenfurt (osztrák) 2–5. Alsóház: Bratislava (szlovák)–Graz (osztrák) 4–2, Dornbirn (osztrák)–Innsbruck (osztrák) 4–5 – sz., Villach (osztrák)–Linz (osztrák) 4–2

A felsőház állása: 1. Bolzano 9 (4), 2. Vienna Capitals 6 (0) , 3. Klagenfurt 6 (2) , 4. Fehérvár 4 (1), 5. Salzburg 0 (0)
Az alsóház állása: 6. Bratislava 12 pont (6, 10–7), 7. Dornbirn 12 (8, 9–12), 8. Villach 7 (1, 12–9), 8. Graz 7 (4, 6–8), 10. Linz 6 (0), 11. Innsbruck 4 (2)
Zárójelben az alapszakaszra kapott bónuszpontok.