Megszorongatta a Salzburgot a Hydro Fehérvár (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Villámgyorsan megszerezte a vezetést a Salzburg a Hydro Fehérvár AV19 ellen az osztrák jégkorongbajnokság pénteki játéknapján: Paul Huber tizenkét másodperccel a kezdés után már bevette Horváth Dominik kapuját. 

Gyorsan egyenlítettek a hazaiak Tim Campbell révén, a második negyed első felében pedig két gólt is szereztek négy percen belül, így 3–1-re vezettek. 

Ekkor megrázta magát a Salzburg és 5 percen belül három gólt is berámolt a fehérváriak kapujába, így már vendégelőnnyel mehettek a csapatok a második szünetre. 

Az utolsó játékrészt jobban kezdte a magyar együttes és Erdély Csanád gyors góljával ismét egyenlített. Az osztrákok ezt sem hagyták szó nélkül, hét perccel a meccs vége előtt megszerezték a vezetést, amit ezután ki sem adtak a kezükből. A Fehérvár a hajrában mindent egy lapra feltéve támadott, az üres kaput a Salzburg ki is használta és megszerezte a hatodik gólját a mérkőzésen. 

A javítási lehetőségre nem kell sokat várni, szombat délután a legutóbbi nyolc mérkőzéséből hetet megnyerő Linz érkezik a Raktár utcába.

HYDRO FEHÉRVÁR AV19–RED BULL SALZBURG (osztrák) 4–6 (1–1, 2–3, 1–2)
Székesfehérvár, 2300 néző. Vezette: Rezek, Zrnic, Hribar, Zgonc (szlovénok). 
FEHÉRVÁR: Horváth Dominik – Fournier (1), CAMPBELL 1 (1) / Stipsicz, Szabó Dániel / Betker, Horváth M. / Reiter A., Rétfalvi – Sarauer (1), Hári J. 1, Kuralt / ERDÉLY CS. 1, Findlay, Petan (1) / Newell (1), Bartalis I., Terbócs / Ambrus G., Németh K., MIHÁLY ÁKOS 1 (1). Edző: Kevin Constantine
SALZBURG: Kickert – Robertson (1), Lewington 1 / MacWilliam, GENOWAY 1 / Hörl, Steffler – P. HUBER 2, Nissner 1, SCHNEIDER (2) / Meyer, Baltram (1), THALER 1 / Hochkofler, Wukovits, M. Huber / Krening, Auer. Edző: Matt McIlvane
Kapura lövések: 27–29.
Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Kevin Constantine:  – Sűrű időszakon vagyunk túl, ám az elmúlt néhány napban sikerült erőt gyűjtenünk a Salzburg elleni mérkőzésre. Erős ellenféllel találkoztunk, de jó teljesítményt nyújtottunk, és nem sokon múlt, hogy pontot szerezzünk.
Matt McIlvane: – Kiegyenlített mérkőzés volt, amelyet jól kezdtünk, de szinte azonnal egyenlítettek a hazaiak. A második harmadban megmutattuk, hogy karakteres csapatunk van, kétgólos hátrányban sem estünk össze, gyorsan fordítani tudtunk, és a hajrát is bírtuk erővel. 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  1. Linz 11 7 1 3 34–26   +8 23
  2. Bozen Südtirol 10 7 3 35–22 +13 21
  3. Innsbruck 10 6 1 3 41–33   +8 19
  4. Salzburg 8 6 2 29–20   +9 18
  5. Villach 10 5 1 4 38–33   +5 17
  6. Olimpija Ljubljana 9 4 2 3 27–25   +2 16
  7. Vienna Capitals 8 5 3 27–17 +10 15
  8. Klagenfurt 9 4 1 4 30–26   +4 14
  9. Fehérvár AV19 11 4 2 5 36–35   +1 14
10. Graz 10 2 1 2 5 16–26 –10 10
11. Vorarlberg 9 2 1 6 17–33 –16   7
12. Asiago 9 2 7 26–41 –15   6
13. Pustertal Wölfe 10 2 8 17–36 –19   6