Női jégkorong: indul a világbajnoki felkészülés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 10:24
null
A női válogatott Kanadában bizonyíthat (Fotó: Micheller Szilvia)
Megkezdte a közvetlen felkészülést az A-csoportos világbajnokságra a magyar női jégkorong-válogatott.

 

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a kerettagok kaptak néhány nap pihenőt az EWHL négyes döntője után, majd a Tüskecsarnokban gyakorolnak csütörtöktől. Az első két nap egy-egy edzés szerepel a programban, aztán hétvégén naponta kétszer mennek jégre a játékosok. Két szünnap után jövő szerdán folytatódnak az edzések, egészen jövő szombatig, a keretszűkítés is ekkor várható. Egy nap pihenőt követően március 16-tól ismét jégen lesz a csapat 18-ig.

A válogatott március 20-án utazik el Németországba, és egy nappal később Füssenben megmérkőzik a szintén A-csoportos német csapattal. A keret 22-én utazik tovább Kanadába. A gyakorlás az új-skóciai Liverpool városában folytatódik, itt két meccset játszik az együttes egyetemi csapatokkal. A világbajnokság március 31-én kezdődik Truróban, az első ellenfél Csehország lesz.

A bő keretbe három kapus, 11 hátvéd és 17 csatár kapott meghívót. A külföldön szereplő játékosok később csatlakoznak a társakhoz. A mostani névsorban 22-en vannak ott a feljutást kiharcoló csapatból.

A KERET
Kapusok: Nehring Stephanie (KMH Budapest), Németh Anikó (MAC Budapest), Tóth Zsófia (KMH Budapest)
Hátvédek: Grkovic Jelena (KMH Budapest), Faggyas Lilla (Győri NEMAK ETO), Fecske Maja (MAC Budapest), Kiss-Simon Franciska (KMH Budapest), Knee Sarah (KMH Budapest), Kreisz Emma (MAC Budapest), Mayer Fruzsina (Vasas SC), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Dartmouth College), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Tóth Enikő (MAC Budapest)
Csatárok: Dabasi Réka (KMH Budapest), Gasparics Fanni (MAC Budapest), Gowie Alexandra (University of Alberta), Horváth Imola (MAC Budapest), Huszák Alexandra (KMH Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (KMH Budapest), Jókai-Szilágyi Zsófia (Lulea HF), Kiss Andrea (MAC Budapest), Nooren Averi (KMH Budapest), Pázmándi Zsófia (MAC Budapest), Pintér Hanna (MAC Budapest), Pintér Lili (SDE Stockholm), Seregély Mira (MAC Budapest), Somogyi Vivien (KMH Budapest), Szamosfalvi Petra (KMH Budapest), Szick Dorka (KMH Budapest), Ungár Rebeka (KMH Budapest)

MÉRKŐZÉSEK
Március 21., Füssen:
Magyarország–Németország
Március 26., Liverpool (Kanada): Magyarország–Saint Mary's University
Március 27., Liverpool (Kanada): Magyarország–University of Moncton
A világbajnoki mérkőzések (Truro)
Március 31.:
Magyarország–Csehország
Április 1.: Magyarország–Dánia
Április 3.: Magyarország–Japán
Április 4.: Magyarország–Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik