NHL: új bajnokot avatnak a „meleg égövi” döntőn

Vágólapra másolva!
2023.06.02. 08:58
null
Új bajnokot avatnak az NHL-ben (Fotó: Twitter/NHL)
A nevadai sivatagban fekvő Las Vegas vagy a napsütéses Florida jégkorongcsapatához kerül az idén a Stanley-kupa, új bajnokot avatnak az észak-amerikai profi ligában (NHL).

Mindkét alakulat másodszor jutott be a nagydöntőbe viszonylag rövid története során. A Vegas Golden Knights 2017-ben csatlakozott az NHL-hez, és rögtön első évadában, 2018-ban a végső körbe került, ám ott alulmaradt a Washington Capitalsszel szemben. A Florida Panthers 1993-ban lett ligatag, és 1996-ban döntőt vívott a Colorado Avalanche gárdájával, azonban 4–0-s összesítéssel kikapott.

A Florida az idén sem számított keletről esélyesnek, épphogy bejutott a rájátszásba – a 16 playoffosból a legkevesebb pontot szerezve –, és ott a több ligacsúcsot felállító, alapszakaszgyőztes Boston Bruinsszal találkozott az első körben. Aztán csodák csodájára a déliek 4–3-as összesítéssel kiejtették a toronymagas esélyest, majd következett a Toronto Maple Leafs, amely szintén papíron jobb erőkből állt, ám 4–1-es továbbjutás lett a vége. A Párducok étvágya megmaradt, az addig parádés játékot nyújtó Carolina Hurricanest 4–0-s összesítéssel ütötték ki.

Nyugaton a Vegas már az alapszakaszban remekelt, főcsoportelső lett, és a sok sérülés – főleg kapusposzton – sem volt kihatással a menetelésére. A Winnipeg Jetset 4–1-gyel, a világklasszis csatárokkal felálló Edmonton Oilerst, valamint a fő rivális Dallas Starst pedig 4–2-vel búcsúztatta.

A Panthers sikereit eddig a csatár Matthew Tkachuk és a kapus Szergej Bobrovszkij sziporkázása alapozta meg. A támadó 21 pontot, köztük kilenc gólt szerzett, hármat a hirtelen halálban, és volt egy negyedik győzelmet jelentő találata is néhány másodperccel a lefújás előtt. Az orosz kapus – ahogy visszakapta az első számú feladatkört – 93,5 százalékkal védi a lövéseseket, aminél csak egy jobb mutató van: a Las Vegas-i Adin Hill 93,7 százaléka. Utóbbi ráadásul 2,07-es kapott gólátlaggal a második legjobb az egész playoffban. A Golden Knights két pontfelelőse Jack Eichel (18) és William Karlsson, utóbbi tíz góljával a második a rangsorban.

A speciális egységek közül a Florida a 27.9 százalékos emberelőny-kihasználásra büszke lehet, ám a 71.2 százalékos emberhátrány-kivédekezésére nem, míg a riválisnak mindkét mutatóban (18.5, illetve gyenge 63 százalék) jelentősen javulnia kellene a végső siker érdekében.

Mivel a Golden Knights 19 ponttal többet termelt az alapszakaszban, az első két mérkőzést, illetve az esetleges ötödiket és hetediket otthon játszhatja. A párharc magyar idő szerint vasárnap hajnalban indul, a lehetséges utolsó összecsapás június 20-án, hajnali 2-kor kezdődik.

Az elmúlt tíz döntőben:
2013: Chicago Blackhawks–Boston Bruins 4–2
2014: Los Angeles Kings–New York Rangers 4–1
2015: Chicago–Tampa Bay Lightning 4–2
2016: Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks 4–2
2017: Pittsburgh–Nashville Predators 4–2
2018: Washington Capitals–Vegas Golden Knights 4–1
2019: St. Louis Blues–Boston 4–3
2020: Tampa–Dallas Stars 4–2
2021: Tampa–Montreal Canadiens 4–1
2022: Colorado Avalanche–Tampa 4–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik