Kétharmadnyi remeklés és gólgazdag hokifőpróba Japán ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 20:43
null
Igen jó főpróba: a magyar válogatott vastapsot kapott játékáért (Fotó: Mirkó István)
A magyar jégkorong-válogatott felkészülési mérkőzésen a káposztásmegyeri Jégpalotában hét góllal nyert leendő világbajnoki ellenfele, Japán ellen. Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese príma első harmaddal alapozta meg a folytatást, míg az ázsiaiaknak semmi sem sikerült a meccsen. A vasárnapi vb-nyitány előtt ez volt az utolsó mérkőzésünk, akkor Nagy-Britanniával csapunk össze a Papp László Sportarénában a divízió 1/A-s világbajnokság első fordulójában.

Két helyen változott a magyar válogatott összeállítása a vasárnapihoz képest. A kapunkban Szuper Levente helyett ezúttal Hetényi Zoltán védett – ez alighanem el is árulta, hogy mely' két kapus lesz vb-résztvevő –, míg a védősorban Tokaji Viktor ki-, Sille Tamás viszont bekerült a csapatba.

1. harmad

Letámadólag lépett fel a magyar együttes a mérkőzés kezdeti szakaszában, az ötödik percig kellett várni az első – igen vérszegényre sikeredett – japán próbálkozásra. Addigra mi már háromszor is lőttünk, és úgy általában beszorítottuk az ellent a saját térfelére. A vendégeknek a folytatásban sem tetszett a mieink taktikája, amely a letámadásra és a rengeteg korcsolyázásra alapult. Mivel mindez kellő frissességgel és kreativitással is párosult, nem kellett sokáig várni az első magyar gólra.

A 8. percben Gőz Balázs tört bátran kapura a bal oldalon, két csel után éles szögből már nem lőtt, hanem keresztbe passzolt, ahol Benk Andrásnak nem volt nehéz dolga a korongot a kapuba juttatnia. A gól semmilyen változást nem hozott a játékban: uraltuk és irányítottuk a meccset, és ami kimondottan dicséretes volt, a gyorsaságukról ismert japánokat rendre lehagytuk, minden korizással végződő párharcból a mieink kerültek ki győztesen.

A 14. percben szép akció végén, de némi szerencsével növeltük előnyünket: Magosi Bálint kapáslövése Hata Micsikazuban végezte, ám a japán kapus a lábával bekotorta maga mögé a korongot a kapuba. Ez is gól... A játékrészt Hári János pimasz találata zárta, a csatár olyan korong után ment – nem hiába –, amelyet csere előtt szokás az ellenfél kapuja elé küldeni, a palánkról visszapattanó pedig az övé volt (3–0).

Összefoglaló (A DigiSport felvétele)

Egy öröm a hétből (Fotó: Mirkó István)
Egy öröm a hétből (Fotó: Mirkó István)

2. harmad

Kiegyenlítettebb játékot hozott a játékrész eleje, egy emberelőny segített minket rövid ideig egyértelmű mezőnyfölényhez, de 34 mp múlva Vas Jánost a támadóharmadban állították ki, négy a négy ellen maradtunk a jégen, plusz még maradt egy kis emberhátrányunk. Mivel a 30. percig sem tudtunk felpörögni, hozni, de legalább megközelíteni az első harmad színvonalát, Rich Chernomaz időt kért. Nemcsak eltűnt a sebességbeli fölényünk, hanem hagytuk támadni az ellenfelet, és a japánok éltek is ezzel. Sorra alakították ki a helyzeteket, de gólig nem jutottak.

A 34. percben lőtt csattanós japán kapuvas hozta meg még inkább a rivális lendületét és önbizalmát, na nem, mintha hiányzott volna. A harmadszünet utáni időszak egyértelműen az övék volt, érett a szépítésük. Mi ellenben semmilyen veszélyt nem jelentettünk a japán kaput az időközben elfoglaló Narasziva Juta ketrecére. Hári kiállítása alatt Hetényi védett mamuttal bravúrosan, majd Szirányi Bencének kellett kiülnie a büntetőpadra, miután kiemelte a korongot: 23 mp-ig kettős volt a hátrányunk. Hetényi ajtó-ablak ziccert hárított, az addig picit bizonytalanak tetsző kapusunk egy csapásra főszereplővé vált.

Miután megúsztuk kapott gól nélkül ezt a zűrös periódust, az utolsó két percre mi kerültünk emberelőnybe: a végig agilis, remek cseleket bemutató Vas Jánost akasztották meg bottal szóló közben. Három japán bekk sem bírt vele szabályosan... Végül Hári ezt a harmadot is góllal zárta. Ladányi Balázs passzával Mihály Árpádot találta meg a kapu előtt, utóbbi önzetlenül visszapasszolt a még nála is nagyobb helyzetben lévő Hárihoz, aki közelről a már üres kapuba csúsztatta a korongot (4–0).

3. harmad

Ez igen! Mindössze 17 másodpercet kellett az újabb magyar gólra várnunk: Sofron István kapott jó passzt, amellyel máris a kapu elé ért, ott ziccerben csinált egy cselt, majd behúzta a korongot a japán kapuba. Sokkal inkább az első, mint a második harmadbeli önmagát idézte a magyar válogatott. A japánok ezúttal sem tudtak zavart kelteni, mi viszont igen, és a mezőnymunkában újfent mi domináltunk ismét. Az 52. percben 1:13 perces kettős fórhoz jutottunk, a kék vonalra helyezkedő „védőpárosunk" ekkor Vas Márton és Mihály Árpád volt... A gólt végül 38 mp után utóbbi szerezte, közeli kapásból leadott bombából.

Öt a négy ellen is ott ragadt a játék a japán harmadban, és két helyzet után is az égiekhez fohászkodhatott az ellenfél, hogy nem születettet meg a hetedik magyar találat. A hajrában aztán az is összejött: Bartalis István bevitte a kapu mögé a korongot, onnan visszapasszolt, és a röviden érkező Sofron pedig bevágta (7–0).

Jó volt a mérkőzés, mindenek előtt arra, hogy a rövid ünneplés után gyorsan elfelejtsük. Japán pénteken érkezett meg hazánkba, az akklimatizálódási gondjaik mellett erősen bennük lehetett még a hétfői, Lengyelország elleni felkészülési találkozó is. Amely jó ki csatát hozott, kiegyenlített játékkal, a lengyelek veszélyesebbek voltak, a japánok pedig pontosabbak. Kapura a lengyelek lőttek többet (3832), de a meccs a japánoké lett (52).

717 nap után - Hetényi Zoltán parádés visszatérése a válogatott kapujába

Tovább szűkült a keret

A mérkőzés után Rich Chernomaz szövetségi kapitány tovább szűkítette keretét: kikerült a kapusok közül Bálizs Bence, és a szakvezető a vb előtt még egy védőtől is elköszön.

JÉGKORONG, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 7–0 (3–0, 1–0, 3–0)

Káposztásmegyer, Jégpalota, 1900 néző. Vezette: Babic, Haszonits, Nagy A. Németh M.
MAGYARORSZÁG: Hetényi – Sille, Szirányi B., Sofron, Bartalis, Ladányi – Gőz, Horváth A., Mihály Á., Sikorcin, Benk – Vas M., Kiss D., Kovács Cs., Vas J., Hári – Pozsgai, Szélig, Magosi, Nagy K., Nagy G. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
JAPÁN: Hata (Nariszava) – Keller, Hasimoto, Szuzuki, Jamasita, Tanaka R. – Haga, Janadori, Mitamura, Szato, Ueno – Jamada, Kavasima, Kavaj, Tanaka G., Kudzsi – Szaszaki, Takagi, Takahasi, Oszava, Mizucsi. Szövetségi kapitány: Mark Mahon
Gólszerző: 7:39 Benk (Gőz – 1–0 ), 13:06 Magosi (Nagy G., Nagy K. – 2–0), 19:35 Hári (Kovács Cs., Vas J. – 3–0), 38:58 Hári (Mihály, Ladányi – ee., 4–0), 40:17 Sofron (Bartalis, Ladányi – 5–0), 51:41 Mihály (Vas M., Ladányi – kettős ee. 6–0), 58:44 Sofron (Bartalis, Ladányi – 7–0)
Kiállítás: 6, ill. 8 perc

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: HETÉNYI Zoltán (Peoria Riverman), RAJNA Miklós (SAPA Fehérvár AV 19), SZUPER Levente (VASAS SC)
Hátvédek: GŐZ Balázs (Miskolci JJSE), HORVÁTH András (SAPA Fehérvár AV 19), KISS Dániel (Dab-Docler), POZSGAI Tamás (SAPA Fehérvár AV 19), SILLE Tamás (SAPA Fehérvár AV 19), SZÉLIG Viktor (Briancon-Diables HC), SZIRÁNYI Bence (Miskolci JJSE), TOKAJI Viktor (SAPA Fehérvár AV 19), VAS Márton (SAPA Fehérvár AV 19)
Csatárok: BARTALIS István (Troja-Ljungby), BENK András (SAPA Fehérvár AV 19), HÁRI János (MODO), KOVÁCS Csaba (SAPA Fehérvár AV 19), LADÁNYI Balázs (Bolzano), MAGOSI Bálint (SAPA Fehérvár AV 19), MIHÁLY Árpád (SAPA Fehérvár AV 19), NAGY Gergő (Miskolci JJSE), NAGY Krisztián (Miskolci JJSE), SIKORCIN Ladislav (SAPA Fehérvár AV 19), SOFRON István (SAPA Fehérvár AV 19), VAS János (Dijon HC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik