Jégkorong-vb: Szlovákia 0-3 után is megizzasztotta a finneket - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.16. 19:44
null
A szlovákok nem adták olcsón a bőrüket: Milan Jurcina épp Marko Anttilába köt bele (Fotó: Reuters)
Finnország is elődöntőt játszhat az A-csoportos jégkorong-világbajnokságon, miután a negyeddöntőben minimális különbséggel nyert Szlovákia ellen. A társrendező az első harmadot három góllal nyerte meg, de a szlovákok számára onnan is volt visszaút. Egyenlítettek, így páratlan izgalmas végjátékban egyetlen találat döntött. A finnek ellenfele a döntőben a Kanada–Svédország párharc továbbjutója lesz. A négy között a másik ágon már ismert a párosítás: Svájc–Egyesült Államok.

1. harmad

Az Ossi Vaananen révén 91 másodpercnyi játék után gólelőnyhöz jutó finnek hatalmas mezőnyfölénybe kerültek, amelybe azért közrejátszott, hogy kétszer két percig öt a négy ellen támadhattak. Az emberhátrányokat megúszták a saját térfelükre, még inkább harmadukba beszorított szlovákok, de a folytatást nem: Petri Kontiola két akciógólt lőtt. A felpiszkált, már az idegesség határát súroló Szlovákia a hajrában némiképp kiegyenesedett ugyan, de csak mezőnymunkában és lövésekben, mert gólig nem jutott (3–0).

2. harmad

Viszont a lendületük megjött, és mivel „vérben forgó" szemekkel már a korábbi szakaszban is ötpercenként kötött bele egy szlovák valamelyik finnbe, érződött, hogy nem akarnak áldozati bárányok lenni, betölteni a sportszerű statiszta szerepét. Háromgólos előnyük tudatában a finnek viszont elkényelmesedtek, már nem a korábbi intenzitással koriztak, ez éppen elég volt ahhoz, hogy előbb kiegyenlítődjön a mezőnyjáték, majd Szlovákia fölényhez is jusson. Ez pedig már gólokban is megmutatkozott: a 26. percben Michel Miklik még csak a becsületgólt szerezte meg, a 33. percben azonban Andrej Sekera már egyre csökkentette a hátrányt. Mindkét assziszt a 32 éves Branislav Mezei érdeme. A végjátékban az emberhátrányban játszó finnek már örülhettek annak, hogy nem egyenlített ki az ellenfél. A kimondottan lendületes második harmad után izgalmas folytatásra számíthattunk (3–2).

3. harmad

Aztán gyorsan még nagyobb lett a feszültség: 30 mp telt el a játékrészből, amikor a harmad első lövéséből megszületett a szlovák egyenlítés! Egy kapu mögé lőtt korong visszajött mezőnybe, Antti Raanta kapus késlekedett zárni a szöget – igaz, azt sem tudta, hogy hol a pakk –, Branko Radivojevic visszakotorta, Tomas Surovy pedig közelről nem hibázott. Ja, a második asszisztot Mezeinek írták be... A finnek rendezni tudták megrogyni látszó soraikat, és felvették a kesztyűt. Egyik csapat sem tudott ekkor a másik fölé kerekedni, viszont mindkettőnek megvoltak a helyzetei, lövései. Végül a finnek lőttek gólt is: a 49. percben ehhez egy ritmusváltás és két zseniális passz kellett, a befejező embernek, Juhamatti Aaltonennek közelről, ziccerben már nem volt nehéz dolga. A bírók egy erőltetett szlovák kiállítással tolták meg a finneket, akik nem tudtak élni a lehetőséggel. Miként a szlovákok sem a kapus lehozatala miatti emberfórjukkal. A végéhez közeledve egyre nyomasztóbb volt a szlovákok jelenléte a finn kapu előtt, de két és fél perc alatt az újbóli egalizálás már nem sikerült a tavalyi döntősnek, amely így búcsúzott (4–3).


JÉGKORONG-VB
NEGYEDDÖNTŐ
Finnország–Szlovákia 4–3 (3–0, 0–2, 1–1)

G: Kontiola 2, Vaananen, Aaltonen, ill. Miklik, Sekera, Surovy

KÉSŐBB
Kanada–Svédország 20.15, Stockholm (tv: Sport2)

KORÁBBAN
Svájc–Csehország 2–1
(1–0, 1–0, 0–1)
G:
Hollenstein, Josi, ill. Kutlák

Oroszország–Egyesült Államok 3–8 (1–2, 0–2, 2–4)
G: Szvitov, Ovecskin, Perezsogin, ill. Stastny (2), Oshie, Thompson, Galchenyuk, Carter, Trouba, Moss

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Svájc–Egyesült Államok
FinnországKanada v. Svédország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik