Jégkorong-vb: Svédország lesz a finnek elődöntőbeli ellenfele

Vágólapra másolva!
2013.05.16. 22:54
null
Az elődöntőben folytathatják a svédek, de 70 kőkemény percet visznek a lábukban (Fotó: Reuters)
Társrendezők egymás ellen: az A-csoportos jégkorong-világbajnokságon Svédország lesz a finnek elődöntőbeli ellenfele, miután a negyeddöntőben előbbi szétlövéssel bizonyult jobbnak Kanadánál. A tavalyi vb három dobogósa (Oroszország, Szlovákia, Csehország) után így a sportági alapító is búcsúzott a tornától. A négy között a másik ágon Svájc–Egyesült Államok találkozót rendeznek.

1. harmad

Eric Staalnak komoly fájdalmai voltak
Eric Staalnak komoly fájdalmai voltak

Amint arra számítani lehetett: nagy tempóban esett egymásnak a sportág két meghatározó válogatottja, volt is a játékban minden, csak éppen gól nem született. Unatkozni viszont így sem volt idő és lehetőség, a kapuk sűrűn forogtak veszélyben, a kanadaiak lendületükben bíztak, a svédek fizikai erejükben. Hogy a társházigazdáknak milyen téttel bírt a stockholmi találkozó, arra bizonyíték Alexander Edler 5+20 perces kiállítása a 16. percben: egy kőkemény ütközéssel – volt belőle jó pár – a kanadai kapitánynak, Eric Staalnak okozott olyan térdsérülést, amire fegyelmit kapott pluszban. A jégen fetrengő sérültet úgy kellett levinni a pályáról (0–0).

2. harmad

Amihez nem volt elég az első harmadban húsz perc, arra elég volt a második felvonásban 45 mp: a gólhoz. Az éppen kiegészülő, így még fóros kanadaiaktól Stephane Robidas tüzelt középről, a harmadvonalról, Steven Stamkos pedig a kapu előtt egyrészt kitakart, másrészt jól tolt bele a korongba, amely a kapu jobb oldalában kötött ki. A gól és a gólelőny még jobban feldobta az addig sem leszállóágban lévő tengerentúliakat, egymás után vitték az akciókat, amiket rendre lövéssel fejeztek be. Stamkos egy alkalommal ajtó-ablak ziccert vétett. A svédek inkább brusztoltak, de hiába jutottak közel a kanadai kapuhoz, Mike Smith biztosan védett, és társai is jól takarítottak. Azért ebből adódott néhányszor feszültség, amit egymáson vezettek le a felek. A harmad végén a korong bekerült ugyan a svéd kapuba, de már a dudaszó után, így némi videózást követően a vezetőbíró nem ítélt gólt, a hazai közönség legnagyobb örömére, hiszen így azért lényegesen beláthatóbb távolságon belül maradt az ellen (1–0).

3. harmad

SZAVAZÁS

Melyik válogatott nyeri meg a 2013-as hoki vb-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Hát még így! Próbáltak dominálni a svédek, érződött, nem akarják hagyni, hogy Kanada a hajráig elvigye a gólelőnyét. A 45. percben megítélt kanadai kiállítás során egy perc sem kellett a svédeknek az egyenlítéshez: Nicklas Danielssonnak lett lekészítve a korong, aki a kékvonalról a kapuba bombázott. Mike Smith kapus előtt öten takarták a kilátást, a lövőt és a korongot. Nosza, a svédek ráéreztek: megfogható a rivális. A következő fórban nem vacakoltak annyit, mint korábban: 29 mp kellett Danielsson második találatához, és a svéd vezetéshez. Amely bő egy percet ért meg... Kanada letámadott a svéd kapunál, majd a megszerzett korong – a bekk a sarokból középre passzolt – Claude Giroux elé került, aki egy igazítás után egalizált. Maradt még tíz perc a harmadból, de gól már nem született – pedig mindkét válogatott sokat tett érte –, jöhetett a túlóra (2–2).

Hosszabbítás, szétlövés

Négy a négy ellen óriási terület nyílt a játékosok előtt, akik nem nagyon akartak fáradni. Hullámzó volt a játék, a tíz perc során mindkét kapu előtt feltűntek a támadók, de lövésig már ritkán jutottak, nem is változott az eredmény. A legizgalmasabb pillanat az volt, hogy a svédek bő két percre kapust cseréltek.

A szétlövés első három párja közül egy-egy talált be – Loui Eriksson, majd Jordan Eberle –, így következett az újabb menet. Fredrik Pettersson elemi erővel bombázott a kapuba, az ismétlő Eberle viszont hibázott (2–3).


JÉGKORONG-VB
NEGYEDDÖNTŐ

Kanada–Svédország 2–3 (0–0, 1–0, 1–2, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
G:
Stamkos, Giroux, ill. Danielsson 2, Petterson

KORÁBBAN
Svájc–Csehország 2–1
(1–0, 1–0, 0–1)
G:
Hollenstein, Josi, ill. Kutlák

Oroszország–Egyesült Államok 3–8 (1–2, 0–2, 2–4)
G: Szvitov, Ovecskin, Perezsogin, ill. Stastny (2), Oshie, Thompson, Galchenyuk, Carter, Trouba, Moss

Finnország–Szlovákia 4–3 (3–0, 0–2, 1–1)
G: Kontiola 2, Vaananen, Aaltonen, ill. Miklik, Sekera, Surovy

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Svájc–Egyesült Államok
FinnországSvédország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik