Jégkorong-vb: készen áll a rendezésre Fehéroroszország

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.11. 19:25
null
Az IIHF politikai okokból nem fog helyszínváltásról dönteni (Fotó: AFP)
Raman Halovcsenka fehérorosz kormányfő közölte, hogy országa készen áll a 2021-es jégkorong-világbajnokság megrendezésére – idézte a sportvezető nyilatkozatából született hírt a Magyar Távirati Iroda.

A Belta állami hírügynökség ismertette a minszki kabinet vezetőjének állásfoglalását, amely a vb előkészítését és lebonyolítását szervező bizottság ülésén hangzott el.

„Készen állunk a rendezésre. Biztosítani fogjuk a szurkolók és a sportolók biztonságát. Ezért tarthatatlanok a bojkottra való felhívások, amelyek néha elhangzanak" – fogalmazott az MTI által idézett Halovcsenka, aki hozzáfűzte: ha kell, Fehéroroszország egyedül is képes és kész otthont adni a jövő évi világbajnokságnak.

Mint a távirati iroda kiemeli, utóbbi megjegyzése arra vonatkozott, hogy a 2021-es sportági csúcsesemény színhelyéül a nemzetközi szövetség (IIHF) Minszket és Rigát jelölte ki, ám Lettország időközben egyértelművé tette: nem akar közös rendezést a fehéroroszországi belpolitikai krízis, az ország államfőjének, Aljakszandr Lukasenkának augusztusi újraválasztását követően kirobbant tömegtüntetések miatt, és elítéli a hatalomnak az ellenzékkel szemben ismétlődő erőszakos fellépését, a sorozatos bebörtönzéseket.

René Fasel, az IIHF elnöke viszont többször is kijelentette, hogy a világbajnokság politikai okokból való átruházására vagy annak lemondására nem kerül sor, s a nemzetközi szövetség kitart a lett-fehérorosz közös rendezés mellett – foglalta össze az előzményeket a vezető hazai hírügynökség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik