Jégkorong: Úgy voltam vele, a címeres mezért bármit – Hetényi Zoltán

Vágólapra másolva!
2020.12.19. 10:04
Bár Hetényi Zoltán többször is térdre rogyott a magyar jégkorong-válogatott lengyelek elleni felkészülési meccsének hajrájában, egyszer sem az ellenfél kényszerítette erre. A kapus 97 százalékkal védett, és főszerepet vállalt abban, hogy a mieink hátrányból fordítva, 3–1-re legyőzték riválisukat.

„Jól vagyok, persze – válaszolta érdeklődésünkre Hetényi Zoltán, aki a lengyelek elleni mérkőzés utolsó perceiben többször is térdre rogyott, de esze ágában nem volt cserét kérni. – Volt egy kis magnéziumhiány a lábamban, meg meleg is volt a pályán, ezért görcsölt a bal combom. De úgy voltam vele, a címeres mezért bármit. A srácok előttem remekül védekeztek, lehoztuk az utolsó perceket, szép győzelem lett szerencsére.”

A 47 lövésből 46-ot hárító kapusért egyébként nem aggódtak túlságon a társak.

„Láttam már néhány mérkőzést, amikor Zoli volt a kapuban – mondta nevetve a találkozón duplázó Nagy Krisztián. – Adtunk neki valami cukros üditőitalt, attól életre kapott.

Videónkban természetesen komoly dolgokról is szó esik. Sean Simpson szövetségi kapitány elmondja véleményét a csapat teljesítményéről, Hetényi is bővebben beszél a 97 százalékos védési hatékonyságáról, míg Terbócs István azt fejtegeti, miért kaptak rendkívül gyorsan gólt mind a két mérkőzésen. Emellett az is szóba kerül, milyen úton halad a válogatott a kanadai edző irányításával.

ÍGY FORDÍTOTTUNK A LENGYELEK ELLEN

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–3 (1–0, 0–1, 0–2)
Katowice, zárt kapuk mögött
LENGYELORSZÁG:
Murray
Ciura, Bryk – Jaworski, Górny – Kostek, Horzelski – Krawczyk, Michalowski
Mroczkowski, Komorski, Kapica – Krezolek, Pasiut, Wronka – Michalski 1, STARZYNYSKI (1), Przygodzki – Lyszczarczyk, Pas, Walega
Edző:Róbert Kaláber
MAGYARORSZÁG:HETÉNYI Z.
VARGA A., GARÁT – Kiss R., Vokla – Sarcia, Dóczi – Bukor
Benk, Nagy G. (1), BODÓ 1 – Sági Martin, NAGY K. 2, TERBÓCS (2) – Szigeti, Kreisz B., Tóth Richárd – Szabad, Majoross B., Vincze P. – Dézsi

Edző:Sean Simpson

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik