Szuper Levente nem tervezett módon és útvonalon, de visszatalált a Vasashoz (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Tavaly májusban Such Györggyel szemben alulmaradt a szövetség elnökválasztásán, és a helyszínen azt mondta: először pihen egyet, és mivel nem készült B-tervvel, utána majd jön a következő A-terv. Szóval, mivel tölti a napjait?
– A Vasas felnőttcsapatánál segítek a kapusoknak, gyakorlatilag az edzői stáb tagjaként – felelte az egykori 98-szoros válogatott és elit-vb-szereplő, 40 éves Szuper Levente. – Hasznosan telt az utóbbi hat-hét hónap, például megtanultam videót elemezni és vágni, és végre ismét napi szinten érezhetem az öltöző, a jég illatát. Amíg sportvezető voltam, kevés időt tudtam a csapatok környékén és a pályán tölteni, ezt most kiélvezhetem. És rengeteg hokit nézek: mivel a DVTK-val szakmai együttműködésben állunk, a kölcsönjátékosaink az Extraligában is szerepelnek, úgyhogy Miskolcon is sokszor megfordulok, ráadásul az Arena4-nél segítek az NHL-közvetítésekben, ezért hetente kétszer éjszakázom is.

– Azért elemezte a választáson történteket, vagy hagyta a fenébe?
– Természetesen az ember vizsgálja a vereségek okait, ám olyan volt az egész, mint egy playoffsorozat: ott, akkor azt a meccset elveszítettem, és azzal a történet véget is ért. Ladányi Balázsék azonban hirtelen kapusedző nélkül maradtak, mert a Vasas felnőttcsapatáé elment Fehérvárra. Tehát egyáltalán nem volt automatikus, hogy maradok a Vasasnál, viszont mivel megkérdeztek, és éppen ráértem, azt gondoltam, a sportág ezen területén is szerezhetek új tapasztalatokat, tanulhatok és hasznosan tölthetem az idényt, úgyhogy elfogadtam. Egyébként tanulságos volt a nyári elemzés.

– Mire jutott?
– Nem is szakmailag tanultam sokat, mert abban bíztam, hogy a programunkat elfogadják. Csak aztán rá kellett döbbennem, hogy még ha így is volt, nem ez számított. Be kellett látnom: az, hogy valakinek a szemébe nézek, megbeszélünk valamit és kezet rázunk, annak sok esetben nincs súlya. Erre persze nem jó érzés rájönni, főleg abban a közegben, amelyben felnőttél. Erről sokat beszélgettem a családdal és a barátokkal, hiszen mégiscsak az történt, hogy egyesekkel megállapodtunk valamiben, felálltunk az asztaltól, aztán néhány nappal később mégsem úgy lett… Ám úgy alakult, ahogy, tudja, hogy mindenben megtalálom a pozitívumokat.

– Efelől nincs vita, ugyanakkor nem furcsa, hogy májusig a Vasas szakosztály-igazgatója volt, amit otthagyott a szövetség vezetése reményében, most pedig a Vasas kapusedzője?
– Ez szép és hasznos, de átmeneti időszak az életemben. Nem skatulyázom a dolgokat, továbbra is a jégkorongért teszek mindennap, és ha ez a történet azt eredményezte, hogy Sági Máté és Tóth Balázs fejlesztésével foglalkozhatok, akkor ennek így kellett lennie, és így jó. Az ember folyamatosan készül a jövőre, az új megméretésekre, az élet és a sport pedig folyamatosan változik. Több mint harmincöt éve vagyok a jégkorongban, és továbbra is az a célom, hogy kamatoztassam a tudásomat. Meglátjuk, mit hoz az élet, én tele vagyok energiával. Azt meg nagyon élvezem, hogy sok időt tudok a családommal tölteni.

– Úgy hangzik, hogy sikerült meglelnie a karanténidőszak előnyeit is.
– Örüljünk annak, amink van! Nekünk a magyar hokiban például nagyon meg kell becsülnünk, hogy tudunk edzeni és játszani, és bár sajnos nézők nélkül, azért megy a bajnokság. Persze a program sűrű és kaotikus – talán jobban el lehetett volna elhúzni, amikor kiderült, hogy nem lesz férfi-világbajnokság áprilisban, hogy tovább tartson a klubszezon. Aki nem jut be a rájátszásba, annak február végén véget ér az idény, aki megy egy kört a playoffban, annak március elején, és utána lesz fél év szeptemberig… De a lényeg, hogy meg kell becsülni, hogy az utánpótlás-bajnokságok is zajlanak, és gőzerővel készülni arra, ha megnyílnak a kapuk!

– Nem edzőként, hanem sportvezetőként min lehet dolgozni ilyenkor?
– Tartani kell a kapcsolatot, és rendszeres kommunikációval, tartalomszolgáltatással tartani a lelket a partnerekben és a szurkolókban is. A meccsre járók is kivannak a helyzettől, hogy nem jöhetnek…

– Ön is bejárta a világot Kanadától Kazahsztánig – hiányzik az utazás?
– Azokat a csapatainkat, amelyek részben külföldi bajnokságban játszanak, nyilván elkísérhetjük külföldre, ám én alapvetően úgy fogom fel a jelen időszakot, hogy mindenki lenyugodhat: például aki eddig nem szeretett otthon lenni, az tanulja meg… Be kell tartani a szabályokat, a protokollokat, ugyanakkor minden helyzetben van olyan, amiből tanulni lehet, és kihozni belőle a maximumot!