Hoki-vb: Sofron szereplése továbbra is bizonytalan

Vágólapra másolva!
2018.04.28. 11:25
A magyar válogatott kétharmada jégre ment a szombat délelőtti átmozgató edzésen, amely után kezdődik a matekóra, majd este Nagy-Britannia ellen zárjuk a vb-t. Hogy milyen céllal és főleg milyen végeredménnyel, az egyelőre talány.

Mielőtt kezdetét venné a matekóra és a szívbaj, másképpen a divízió 1/A-világbajnokság utolsó játéknapja, a magyar válogatott megtartotta a hagyományosan fakultatív átmozgató edzését. A mieink 10.15-kor mehettek fel a jégre, és kivételesen sokan éltek a lehetőséggel: a vészkapussal együtt 23-as keretből 16-an felszerelést öltöttek, Vay Ádám szokása szerint szárazon készült. Nyilván nem volt a jégre csúszók között a legutóbbi, Lengyelország elleni győzelemből és a tegnapi edzésből is kimaradó, a könyöksérülése miatt egyelőre felkötött karú Sofron István, akinek a szereplésére továbbra is „ötven százalék” az esély hivatalosan.

Egyéb sérülés vagy bármi összeállítást befolyásoló tényező nincs, ám Sofron állapota miatt a sorösszetételekről egyelőre nem tudni semmit – miként az is hatalmas kérdés, hogy mi is lehet a célunk este, a Nagy-Britannia ellen 19.30-kor kezdődő záró mérkőzésünkön. A kazahok lengyelek elleni győzelmével a temérdek variációból jóval kevesebb maradt. Egy biztos: ki már nem eshetünk. A többi lehetőségről itt olvashat.

Mindeközben a csapat természetesen a jégkoronggal foglalkozik, mást úgysem tehet.

„Lehet számolgatni bármit, nekünk a saját meccsünket be kell húznunk, akármit is szeretnénk – mondta nagyon helyesen a válogatottunk csapatkapitány-helyettese, Pozsgai Tamás. – Persze nem lennénk sportolók és főleg emberek, ha nem érdekelne, mi történik a mi kezdésünkig, mégis az a fontos, hogy folytassuk a jó teljesítményünket, mert jelen pillanatban túl bonyolult a helyzet. Fizikailag rendben vagyunk, jól lett beütemezve a szabadnap. Persze szokták mondogatni, hogy aki előző nap játszik – jelen esetben a britek –, az lendületben van, viszont kevesebbet pihenhetett, mi pedig pont pihenhettünk, ám nem vagyunk lendületben: ez mikor hogy alakul… A fizikai állapotunkkal az egész világbajnokságon nem volt gond, úgyhogy ez nem jelent semmit. Nyernünk kell, ez a legfontosabb.”

Az szikár tény, hogy Nagy-Britannia pénteken az esti meccset játszotta (és nyerte meg Olaszországgal szemben), azaz 21.45 körül jött le a jégről és feltehetőleg éjfél után aludtak el a játékosai, miközben a mieink csütörtök este játszottak legutóbb, ám, hogy ennek lesz-e bármi jelentősége, az a mai 12.30-as kazah–lengyel és a 16.00-s szlovén–olasz meccs függvénye is…

AZ UTOLSÓ (5.) FORDULÓ PROGRAMJA
Április 28., szombat
Kazahsztán–Lengyelország6–1
Szlovénia–Olaszország16.00 (Tv: Sport2)
MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia19.30 (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Kazahsztán 5 3 2 18–10 +8
9
2. Nagy-Britannia 4 3 1 13–13 0 9
3. Olaszország 4 2 2 11–8 +3 6
4. Szlovénia42212–11+16
5. MAGYARORSZÁG 4 2 2 7–11 –4 6
6. Lengyelország 5 1 4 11–19 –8
3
A MÉRKŐZÉSEK
1. FORDULÓ
Április 22., vasárnap
Nagy-Britannia–Szlovénia 3–1
MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 0–3
Lengyelország–Olaszország 1–3
2. FORDULÓ
Április 23., hétfő
Szlovénia–Lengyelország 2–4
Olaszország–MAGYARORSZÁG2–3
Április 24., kedd
Kazahsztán–Nagy-Britannia 6–1
3. FORDULÓ
Április 25., szerda
Olaszország–Kazahsztán 3–0
Nagy-Britannia–Lengyelország 5–3
Szlovénia–MAGYARORSZÁG 4–1
4. FORDULÓ
Április 26., csütörtök
Lengyelország–MAGYARORSZÁG 2–3
Április 27., péntek
Kazahsztán–Szlovénia 3–5
Olaszország–Nagy-Britannia 3–4
5. FORDULÓ
Április 28., szombat
Kazahsztán–Lengyelország 6–1
Szlovénia–Olaszország 16.00
MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia 19.30
FELJUTOTT:
KIESETT: Lengyelország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik