Jégkorong: Nehéz felfogni még, hogy a nevemet skandálták – Horváth Dominik

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.09.04. 10:24
„Tetszett, amit láttam, főleg a kapunkban” – állapította meg Kevin Constantine, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője a címvédő Rögle elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után. És ezzel nem volt egyedül, hiszen Horváth Dominik valóban kiválóan védett, nemhiába skandálta többször is a nevét a fehérvári szurkolótábor. Stipsicz Bence szerint a közönségtől olyan támogatást kaptak, hogy az ötperces emberhátrány alatt is úgy érezték, mintha öt az öt ellen játszanának.     

„Nem ért váratlanul, hogy én kezdtem a kapuban a Rögle ellen, hiszen az edzőmeccseken is megkaptam a bizalmat Kevin Constantine-tól. Ezért reméltem, hogy a Bajnokok Ligája-sorozat során is tudok segíteni a csapatnak. Nagyon örültem, amikor a meccs előtti nap megtudtam a hírt, hogy én fogok védeni, ez mindig izgalmas feladat. Hallottam, hogy a szurkolók többször is skandálták a nevemet, fehérváriként nehéz is ezt felfogni, ráadásul ez volt az első nagy meccsem ennyi ember előtt. Nagyon jólesett, de kell még egy kis idő hogy feldolgozzam mindezt” – osztotta meg érzéseit az NSO Tv-vel a BL-címvédő ellen 94 százalékkal védő Horváth Dominik.

Videónkban a 22 éves kapus részletesebben is beszél a mérkőzésről, s miként ő, úgy Stipsicz Bence is kitér arra, mennyire befolyásolta az utolsó tíz percet – amelyben a Rögle fordított, s végül nyert 2–1-re –, hogy előtte hét perc emberhátrányt kellett kivédekezniük. A hosszú sérülés után visszatérő hátvéd elmondta, a közönségtől ezalatt akkora támogatást kaptak, hogy úgy érezték, mintha öt az öt ellen játszanának.

JÉGKORONG
BL, D-CSOPORT, 2. FORDULÓ

HYDRO FEHÉRVÁR AV19–RÖGLE BK (svéd) 1–2 (0–0, 1–0, 0–2)
Székesfehérvár, 2728néző.Vezette:Smetana (osztrák), Hronsky, Konc, Durmis (mind szlovákok)
FEHÉRVÁR:HORVÁTH D. – FOURNIER, O'Brien / Stipsitz, H. Nilsson / Betker, SZABÓ D. / Horváth M., Dobmayer – NEWELL1,Hári J.(1),Kuralt(1)/ Erdély Cs., Findlay, Petan / Vértes, Bartalis I., Terbócs / Magosi B., Sarauer, Ambrus Cs.Edző:Kevin Constantine
RÖGLE:RIFALK – Mozík, Wallinder / JONSSON, Sund / Lesund, KAPLA1/ Engström, Sjödin – Everbeg, Tambellini, Zaar / Larsson, KASPER1,Stal Lyrenäs / Sheen, Bengtsson, Rosdahl / Ljungman, Ferguson, Edström.Edző:Cam Abbott
Kapura lövések:13–34.Gól – emberelőnyből:1/0, ill. 6/0.Fegyelmi büntetés:Magosi Bálint (végleges kiállítás)
MESTERMÉRLEG
Kevin Constantine:– A Rögle kiváló csapat, ami azért előnyös nekünk, mert így emelhetjük új szintre a játékunkat. Harmincnyolc éve edzősködöm, tudom, hogy a nyitó meccsek mindig furcsák, a Zürich elleni is az volt, ezért nem foglalkoznék túl sokat vele. Inkább ez a mérkőzés mutatja, mire lehetünk képesek – tetszett, amit láttam, főleg a kapunkban. Ha az első felkészülési meccsünket vesszük alapul, már mostanra is rengeteget fejlődtünk.

További eredmény:GKS Katowice (lengyel)–ZSC Lions Zürich (svájci) 2–1 – hosszabbításban

AFehérvár további programja
3. forduló, szeptember 8.

18.05:Rögle–Fehérvár AV19
4. forduló, szeptember 10.
14.30:
Zürich Lions–Fehérvár AV19
5. forduló, október 4.
18.00:
GKS Katowice–Fehérvár AV19
6. forduló, október 12.
19.00:Fehérvár AV19–GKS Katowice

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik