Jégkorong: „Négy újonccal a sorainkban is felvettük a versenyt a lengyelekkel”

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 13:48
A magyar jégkorong-válogatott az utolsó másodpercekben kapott góllal vesztett 2–1-re a lengyelek elleni felkészülési mérkőzésen. A csütörtöki meccset Arany Gergely és Garát Zsombor értékelte az NSO Tv-nek. 

Nagy megtiszteltetés volt ötvenedik alkalommal felhúzni a válogatott mezt,örülök, hogy sikerült ezt egy góllal megünnepelni –mondta a magyar jégkorong-válogatott találatát jegyzőGarát Zsombor.Viszont annyira nem volt jó a szánk íze, mert nem sikerült nyernünk a lengyelek ellen, és sajnos a hosszabbítást sem tudtuk kiérdemelni. Egyetértek azzal, amit Sean Simpson mondott, szerintem is jól játszottunk, négy újonccal a sorainkban felvettük a versenyt ellenfelünkkel. Alakulhatott volna így is, úgy is, sajnálom, hogy az utolsó másodpercekben találtak még egy gólt.”

Arany Gergely az 50 napos kihagyás után mostanra már visszanyerte a régi formáját,és erről a csütörtöki mérkőzésen is tanúbizonyságot adott. Úgy érzi, a rossz kezdés után hatalmas karaktert mutatott a csapat, hiszen visszajött a meccsbe, és harcban volt a győzelemért a tapasztaltabb lengyelekkel.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Péntek 17.45-től újra megmérkőzik válogatottunk a lengyelekkel, a meccs élőben az m4sport.hu-n lesz követhető.

Sean Simpson: Remekül játszottunk, büszke vagyok a csapatra!
„Nagyon büszke vagyok a csapatra, kiváló meccset játszottunk a lengyelekkel, a végén viszont balszerencsések voltunk. Akik ma a jégen voltak, remekül hokiztak, jobbat érdemeltek, sajnálom, hogy nem volt lehetőség megnyerni a mérkőzést a hosszabbításban. Nagyon sok a fiatal a keretben, egészen más együttessel játszunk most, mint novemberben, mégis kiváló karaktert mutattunk. Pénteken csak el kell kerülni a balszerencsét, és akkor nyerünk a lengyelek ellen” – mondta a szövetségi kapitány.

JÉGKORONG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, FÉRFIAK
LENGYELORSZÁG
MAGYARORSZÁG21 (1–1, 0–0,1–0)
LENGYELORSZÁG:
RASZKA
Ciura, Bryk – Jaworski, Górny – Kostek, Horzelski – Krawczyk, Kamienieu
Mroczkowski, KOMORSKI 1, WRONKA (1) – Krezolek, Pasiut, KAPICA (1) – PAS 1, LYSZCZARCZYK, Sawicki – Michalski, Starzynski, Przygodzki
Edző:
Róbert Kaláber
MAGYARORSZÁG:
ARANY
Varga A., GARÁT 1 – Kiss R., Vokla – Sarcia, Dóczi – Bukor
Benk, Nagy G., Bodó – Sági Martin, NAGY K. (1), Terbócs – Szigeti, Kreisz B., Tóth Richárd – Szabad, Majoross B., Vincze P. – Dézsi
Edző:
Sean Simpson
Katowice, zárt kapuk mögött
Kapura lövések:
32–23
Kiállítások:8, ill. 12 perc
KÉSŐBB
Péntek.Lengyelország–MAGYARORSZÁG, 17.45
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik