Jégkorong MK: pikáns meccseket hozott a sorsolás

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 12:46
null
Pikáns párosításokat hozott a Magyar Kupa második fordulójának sorsolása (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
A Magyar Jégkorongszövetségben elkészítették a Magyar Kupa második fordulójának párosításait. Eszerint összecsap egymással az UTE és az Újpesti Jégkorong Akadémia, de a felnőttek között tavaly még MAC néven induló Budapesti Jégkorong Akadémia is éppen a MAC Ikonok ellen vív oda-visszavágós párharcot.

Az egyetlen Andersen-ligás (másodosztályú) együttes, a MAC Ikonok a Budapesti Jégkorong Akadémia HC-vel találkozik, a Dunaújváros – amely az előző körben a DVTK akadémiai együttesét búcsúztatta – ezúttal a Jegesmedvékkel csap össze, míg az FTC-re a FEHA19 vár.

A továbbjutás két mérkőzésen dől el, az odavágót november 16-án, a második mérkőzést november 22-én játsszák le.

A négy továbbjutó a harmadik körben folytatja, melyet december 21-én és 2023. január 3-án bonyolítanak le.

A címvédő DEAC és az osztrák bázisú ligában, az ICEHL-ben szereplő Hydro Fehérvár AV19 automatikus résztvevője a négyes döntőnek, amit 2023. január 28-án és 29-én rendeznek.

A jégkorong Magyar Kupa 2. fordulójának párosításai:
Budapest Jégkorong Akadémia HC–MAC Ikonok
DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák
FTC-Telekom–FEHA19
UTE–Újpesti JA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik