Jégkorong MK: Nagy ellenállást tanúsított az Újpest – Magosi Bálint

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.01.29. 09:53
Bár minden tőle telhetőt megtett, nem tudta borítani a papírformát az UTE a Hydro Fehérvár ellen a jégkorong Magyar Kupa elődöntőjében. Az ujjsérülése után a jégre nemrég visszatérő, a lilák ellen gólt szerző Magosi Bálint szerint le a kalappal az ellenfelük előtt, amely nagy ellenállást tanúsított a meccsen. Kiss Patrik úgy véli, az erősebb vetélytárs rávilágított azokra a hibákra, amelyek a csapat idényét jellemzik. 

„Nagy ellenállást tanúsított az Újpest, remekül játszott, és Rajna Miklós nagyon jól védett. Le a kalappal előttük!” – szólt az elismerés hangján Magosi Bálint annak ellenére, hogy a Hydro Fehérvár AV19 6–1-re legyőzte az UTE-t a Magyar Kupa elődöntőjében.

Kiss Patrik is úgy véli, bár az erőviszonyok alapján nem ők voltak az esélyesek, s az ICEHL-ben szereplő csapat ellen ki is jöttek azok a hibák, amelyek az Újpest idényét jellemzik, sokat tettek azért, hogy közel tartsák magukhoz az ellenfelet. Ám szerencséjük sem volt, míg a fehérváriaknak akadt az is. Hogy maradt-e energiájuk a bronzérem megszerzésére? Arra választ kapunk a videóból, ahogyan Magosi is beszél arról, mennyire volt még benne a lábakban a hárommeccses idegenbeli túra, amely ráadásul nem sikerült túl jól. Emellett felidézi a gólját, s kitér a BJA HC elleni döntőre is.

A Magyar Kupa döntőjétvasárnap 19.45-től játssza a BJA HC és a Hydro Fehérvár AV19,míg a DEAC és az UTE bronzmeccsét 16 órától rendezik a Tüskecsarnokban.

ÚJPEST–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 1–6(0–1, 1–3, 0–2)
Budapest,Tüskecsarnok,1705néző.Vezette:Németh M., Rencz, Kis-Király, Kövesi
ÚJPEST:Rajna – Balázsi, Jekunen / KISS D., Pokornyi / Ph. Kiss, Tornyai / Lászlóffy – Benk, Just, Pereszunko / Kiss P.(1),Madácsi(1),Shirley1/ Kovács Alex, Nádasy, Nemes / Balogh B., Kovács S., Szabó Rácz.Edző:Virág Csaba
FEHÉRVÁR:O. Roy – T. Campbell(1),O'Brien1 (2)/ Donaghey1,Stipsicz(1)/ Fournier, Szabó Dániel(1)/ Csollák, Horváth M. – ERDÉLY CS.2,Hári J.(2),Kuralt / FINDLAY, Leclerc, Sarauer / Bartalis I.1,Terbócs(1),Vértes / Magosi B.1,Mihály Ákos(1),Németh K.Edző:Kevin Constantine
Kapura lövések:24–42
Gól – emberelőnyből:2/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Virág Csaba:– Tudtuk, hogy jóval erősebb a Fehérvár, magasabb tempóhoz szokott, de az első két harmadban szépen tartottuk magunkat, balszerencsés gólokat kaptunk. Két hátvédünk is kidőlt a meccs közben, ezért a végén már csatárnak is kellett bekként játszania a harmadik játékrészben, de ha vasárnap is ilyen küzdőszellemet mutatunk, lesz esélyünk a bronzéremre.

Kevin Constantine:– Az évadban nem szereztünk sok gólt, ezért fontos volt, hogy mi találjunk be előbb. Nem akartunk hátrányból játszani, ezért megkönnyebbültünk, amikor előnybe kerültünk. Alapvetően jobban szeretem, ha esélytelenebbként vágunk bele egy meccsbe, az esélyesség terhe nyomasztó lehet. Örülök, hogy nem roskadtunk össze alatta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik