Jégkorong MK: a fehérvári klub és a szurkolók is részt vállalnak Hári pénzbírságából

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 16:36
null
Hári János (Fotó: Dömötör Csaba)
A Hydro Fehérvár AV19, valamint az együttes szurkolói is részt vállalnak a csapat válogatott kulcsemberére, Hári Jánosra tévéinterjúban adott nyilatkozata miatt kirótt 750 ezer forintos bírságból.


A fehérváriak honlapjukon pénteken közölték: a magyar szövetség (MJSZ) fegyelmi bizottságának büntetését a klub és a játékos egyaránt tudomásul vette, fellebbezéssel nem élnek. Hozzátették: az együttes szurkolói a klubot és Hárit arról tájékoztatták, hogy „szolidaritásuk kifejezésének jeléül gyűjtést rendeznek” a Klagenfurt elleni pénteki (mai) mérkőzés alatt. Kiemelték: a klub is teljes mellszéllességgel áll a csapat kapitánya mögött, ezért a szurkolók mellett a gyűjtéssel egyenlő arányban az egyesület is részt vállal a büntetésből.

Hári vasárnap a Magyar Kupa-döntő harmadszünetében – amely összecsapáson a fehérváriak végül szétlövéssel 3–2-re alulmaradtak a Budapest JAHC gárdájával szemben – csalással vádolta meg az egyik játékvezetőt. A magyar szövetség (MJSZ) fegyelmi bizottsága ennek kapcsán kedden eljárást indított, majd csütörtökön hozta meg ítéletét. Közben a 30 éves csapatkapitány a klub honlapján keresztül kért bocsánatot viselkedéséért.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik