Jégkorong: Jaromír Jágr 49 évesen visszajutott csapatával a cseh élvonalba

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 12:03
null
Jaromír Jágr 49 évesen visszajutott csapatával a cseh élvonalba (Fotó: AFP, 2015)
Jaromír Jágr egy év után visszajutott csapatával, a Rytíri Kladnóval a cseh élvonalbeli jégkorongbajnokságba – írja az MTI.

 

A Rytíri Kladno csütörtök esti győzelmével biztosította be feljutását, és nyerte meg a másodosztályú bajnokság döntőjét.

A Jihlava ellen 4–3-ra megnyert hétmeccses párharc – amelyben az ellenfél már 2–0-ra, majd 3–2-re is vezetett – utolsó felvonásán a csehek legendás játékosa egy gólt érő átadással járult hozzá az 5–2-es sikerhez, a járványhelyzetben meghozott intézkedések miatt csupán 250 néző előtt.

Jágr a szezonban 19 mérkőzésen lépett jégre, két gólja mellett 10 gólpasszt könyvelhetett el.

Az olimpiai és világbajnok, Stanley Kupa-győztes Jágr minden idők második legjobb pontszerzője az NHL-ben, ahol öt szezonban volt gólkirály. A tengerentúli bajnokságból 2018 elején távozott és igazolt szülővárosa másodosztályú együtteséhez, amelyben tinédzserként mutatkozott be a felnőttek között. A 2019-ben már élvonalba jutott gárda egy szezont töltött el a legjobbak között, ahová most visszakerült.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik