Jégkorong: Fontos lesz a pontok „csipegetése” – Szélig Viktor

Vágólapra másolva!
2021.01.04. 20:38
null
Szélig is tudja, messze még az idény vége (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Szélig Viktor általános igazgató szerint mindenki hozzátesz a csapat teljesítményéhez, ezért produkál jó alapszakaszt az osztrák jégkorongligában a Hydro Fehérvár AV19.

 

A székesfehérvári együttes 31 mérkőzés alatt 56 pontot gyűjtött – ezzel második a tabellán –, és klubcsúcsot jelentő kilencmeccses győzelmi sorozaton van túl. Mint az M1 aktuális csatornán elmondta, a szezon eddigi része jól sikerült, de nincs vége, és a továbbiakban is fontos lesz a pontok „csipegetése”.

„Jó emberek vannak jó helyen, mindenki teszi a dolgát, és hozzá tud tenni a jó teljesítményhez – fogalmazott Szélig a sikeres szereplés okait firtató kérdésre. – Nincsenek csodák, a játékosok csinálják azt, amit az edzők kérnek tőlük. Jó játékosok és jó emberek alkotják a csapatot a hosszú, megerőltető idényben.”

A klub hétfőn jelentette be Miika Lahti, a korábbi válogatott finn center érkezését, míg a kanadai hálóőr, Mike Ouzas visszatért hazájába, miután sérülés miatt mindössze háromszor állhatott a Hydro Fehérvár AV19 kapujában.

A 33 éves Lahtiról Szélig elmondta, az első két sorban megvannak a gólszerző embereik, így a keret mélységét növelő igazolást kerestek, aki védekezésben, emberhátrányos védekezésben is tud segíteni, erre alkalmas a rutinos finn játékos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik