Magosi Bálintnak az elmúlt idényben ismét be kellett ülni a jégkorong iskolapadjába (Fotó: Dömötör Csaba)

– Mi tagadás, kemény sportot választott. Le kellett valahogy vezetni a felesleges energiákat, eleven gyerek volt?
– Érdekes, éppen az interjú előtti napon beszélgettem telefonon édesanyámmal, és szóba került ez is. Szerinte nagyon jó, szófogadó gyerek voltam, mindig megcsináltam, amit kért, idejében otthon voltam, megírtam a leckémet, rendesen látogattam az edzéseket. Ellentétben az öcsémmel, aki sokkal elevenebb volt, és sokkal szabadabb felfogású is, mint én. El is érzékenyültem a beszélgetés közben, amikor édesanyám mondta, hogy milyen büszke volt ránk kiskorunkban. 

– Három fiúgyermek büszke édesapjaként hogyan látja, örökölték a habitusát?
– Mindegyikben felfedezem magam ugyanúgy, ahogy a feleségemet is. De ha már hasonlóság, Barni születésénél kicsit meglepődtünk, mert mindketten barna hajúak, barna szeműek vagyunk, ő meg szőke hajú, zöld szemű. Mondtam is a feleségemnek, hogy ezt te is látod, vagy csak az én szemem káprázik? Édesapámra hasonlít. Mindegyik örökölte a lógó fülcimpámat, meg a temperamentumomat: ha valami nem tetszik, megy a csapkodás, a hiszti. Viszont az idő nyolcvan százalékában nyugodtak, mint az édesanyjuk.

– Térjünk vissza a gyerekkorára. Dunaújvárosban nőtt fel, és akkoriban több csapatsportban, például labdarúgásban is igen nagy sikerek születtek a városban. Miért éppen a jégkorong mellett kötött ki?
– Kipróbáltam a focit, de hamar eltanácsoltak, mert egy kicsit agresszív voltam a játékhoz, sokat lökdösődtem. A küzdősportokba is belekóstoltam, de annyira nem nyerték el a tetszésemet. A szüleim azon voltak, hogy mindenféleképpen sportolnom kell valamit, és édesapám egyszer feldobta az ötletet, mit szólnék, ha levinne a jégpályára. Egészen addig nem is hallottam a jégkorongról, de elsőre megtetszett. Néhány nap múlva Kercsó Árpád bejött az iskolába, és akkor az nagyon megfogott, hogy engem már ismert, köszönt. Úgyhogy, végül a jégpályán ragadtam.

– Milyen volt a kilencvenes évek második felében a jégkorongos közeg Dunaújvárosban?
– Amíg nem kezdtem el jégkorongozni, nem sokat tudtam a dunaújvárosi hoki történetéről. Bár megvoltak az 1996-os bajnokcsapat játékosainak kis portréképei, ereklyeként őriztem őket hosszú ideig. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Ladányi Balázs, Orsó László, Tokaji Viktor, Horváth András, Vargyas László. Igazi példaképek voltak, illetve azok a mai napig a magyar jégkorongos társadalomban.

Dunaújvárosból a nagy rivális Fehérváriakhoz vezetett az útja (Fotó: Dömötör Csaba)

– Nagyon fiatalon, tizenhét évesen már a DAB felnőttcsapatában játszott.
– Így van, az első teljes idényem 2006-ban volt, de már tizenhat évesen belekóstolhattam néhány mérkőzés erejéig a felnőtthokiba. Nem ment akkoriban jól a csapatnak, anyagi gondok is voltak, és nyílt titok volt, hogy a következő idénytől más lesz a klubvezető, és a fiatalítás a cél. Néhány idősebb játékos maradt csak a keretben, akiknek nagyon sokat köszönhetünk, mert igencsak felelősségteljesen egyengették az utunkat. A korkülönbség ellenére jó viszonyt ápoltunk egymással, jó csapatot alkottunk, és már az első idényben bejutottunk a döntőbe.

– Milyen jövőt jósoltak akkoriban a rutinosabb játékosok az ifjú titán Magosi Bálintnak?
– Nem emlékszem, hogy erről szó esett volna. Arra viszont igen, hogy Vargyas László elnevezett Mátyás királynak, mert hosszú hajam volt, és mivel ritka szálú, ezért elég érdekesen néztem ki. Ehhez jött, hogy néhányszor orrba vertek, amitől megduzzadt, kissé meggörbült, ezért nevezett el Mátyásnak, és onnantól kezdve így hívott. Vicces volt, jókat nevettünk azokban az években is.

– Ám 2008 októberétől három hónapra fel kellett hagynia az élsporttal szívizomgyulladás miatt. Mennyire fordult meg a fejében, hogy ott vége a karrierjének?
0 Képzeljen el egy tizenkilenc éves gyereket, akinek két éven keresztül egészen jó idénye van, a felnőttben játszik, profi sportoló, teljesül az álma. Majd hirtelen közlik vele, hogy barátocskám, lehet, hogy kampec a profi karriernek. Megzuhantam. De szerencsére a feleségem, akkor még a barátnőmként kitartott, végig ott voltam mellettem – pedig csináltam sok hülyeséget a magánéletben és a jégkorongban is –, illetve Vladimír Babic az utánpótlásban edzősködött, és az ő kérésére lementem egy szuperminiedzésre. Igazából ő rángatott vissza ezzel az életbe, hiszen így a kényszerpihenőm alatt is ott voltam a jégkorong mellett. Három hónap után aztán közölte az orvos, hogy nagyobb volt az ijedelem, mint amekkora a baj, és azóta sincs semmi probléma a ketyerével.

– A 2011-2012-es idényt már az ősi riválisnál, az akkor már az EBEL-ben szereplő Fehérvárnál kezdte. Hogyan fogadták Dunaújvárosban a váltást és Székesfehérváron az érkezését?
A dunaújvárosi csapattársaim örültek, hogy van ilyen lehetőségem. Igazából már egy évvel korábban megkeresett idősebb Ocskay Gábor, de akkor még visszautasítottam az ajánlatot azzal, hogy szerződésem van, de bízom benne, hogy olyan teljesítményt nyújtok az idényben, amivel ismételten felkeltem a figyelmét. Ez meg is történt, az pedig nem volt kérdés, hogy a karrierem szempontjából előrelépést jelentett, hiszen sokkal magasabb szinten játszhattam. A Volánnál gyorsan befogadtak, jó csapatunk volt, sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot, Bálizs Bence például a nagyfiam keresztapja.

– A Wikipédia-oldala szerint közös a dunaújvárosi és a fehérvári éveiben, hogy mindkét helyen nagyon szerették a szurkolók.
– Jégen csúszós-mászós típus vagyok, hajtok, kaparok minden korongért, emiatt lehet ez. Nem tartozom az ügyesebb játékosok közé, mint amilyen például a mostani csapatunkból Hári János, Bartalis István vagy Erdély Csanád, akik a helyzeteik nagy részét megoldják technikával. Nekem erővel és akarással kell megoldanom. De valamivel megfogtam az edzőt, mert rakosgat ide-oda.

 A RÁDIÓ LEHET A KONKURENCIA? 

A fehérvári játékos nem szereti, ha froclizzák, de a rádiózást meg tudná kedvelni.

Egyszer az egyik légiós azt mondta, hogy nekem rádiós arcom van, mire kirúgtam a lábát a jégen. Egyébként Bálizs Bencével szerepeltünk a Music FM Délutáni RoadShow című műsorában, feljött a műsorvezető a jégre, és azt vette fel mikrofonnal, milyen a kapura lövések, védések hangja, nekem meg ütköznöm kellett. Jópofa műsor volt. Hogy el tudnám-e magam képzelni a mikrofon mögött? Simán. Ha azt mondom, hogy szeretek beszélni, lehet, hogy keveset mondtam.” 

– Egy idény erejéig kipróbálta magát külföldön is. Milyen volt a franciaországi légióskodás?
– Belekóstoltam egy másik kultúrába, más jégkorongot játszó társadalomba, és hamar kiderült számomra, hogy ehhez a feladathoz is fel kell nőni. Az elején voltak kondicionális problémáim, mivel Briancon város igen magasan helyezkedik el, alig kaptam levegőt. Ehhez azért gyorsan hozzászoktattak, viszont igen rossz idényünk volt a csapattal, kiestünk az első osztályból, én ráadásul megsérültem az osztályozó előtt. Így nagyon rossz lett a vége, de aztán jött a szentpétervári elit-világbajnokság.

– Nem tartott attól, hogy a gyengébb idény miatt az akkori szövetségi kapitány, Rich Chernomaz kihagyja az utazó keretből?
– Az utolsó mítingig meg sem fordult ez a fejemben. Egyrészt bíztam magamban annyira, hogy bekerülök, másrészt szerencsém volt, mert a szakmai stáb nagyon gondolkodott azon, kit vigyen, és végül mellettem tette le a voksát. Nyilván a 2023-as elit-világbajnokságon szeretnék ott lenni. De már nem izgulok emiatt úgy, mint a karrierem kezdetén. Ha nem visznek, akkor sem fogok a kardomba dőlni.

– Briancon után meg sem állt Miskolcig, s végül öt évadot játszott a DVTK Jegesmedvéknél.
– Az utóbbi két idény bajnoka viszonylag jó ajánlatot tett akkor, úgy voltam vele, Miskolcon helyre tehetem az önbizalmamat, még ha ez valamelyest visszalépést is jelentett a francia bajnoksághoz képest. Egész jó évadot futottunk, bajnokok lettünk – bár én eltiltás miatt csak a lelátóról néztem. Később az első Tipsport Liga-évadban meg bármibe bármivel beleértem, az bepattant a kapuba. Szép emlékek kötnek Miskolchoz.

Családjával igazi otthonra lelt Székesfehérváron (Fotó: Dömötör Csaba)

– Mert aztán 2021 nyarán hazatért – ha fogalmazhatunk így – Székesfehérvárra.
– Mondhatjuk így, hiszen 2019-ben házat vásároltunk a városban a családommal. Sokszor használom azt a szót, hogy szerencsére, de ez esetben is azt mondhatom, szerencsére megkeresett a Fehérvártól Szélig Viktor, és viszonylag hamar sikerült megegyeznünk. Azt meg nem kell ecsetelni, milyen jól sikerült az évünk.

– Korábban azt mondta a Nemzeti Sportnak, abban biztos volt, hogy az első sorhoz köze sem lesz. Aztán mégis ott találta magát.
– Ez az igazság, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy én első soros leszek egy ilyen minőségű csapatban. Kevin Constantine mégis megadta a lehetőséget, bár azt leszögezte, nekem nem az a feladatom, hogy pontokat szerezzek, gólokat lőjek, csak játsszam a saját játékomat, csináljak helyet Hárinak és Kuraltnak. Mivel az idény hetven százalékát az első sorban töltöttem, valamit jól csináltam. Vagy a Jancsi szeret, nem tudom. Mindenesetre nagyon sokat tanultam tőlük, amit aztán tudtam kamatoztatni a rájátszásban a fogadott fiaimmal, Németh Kristóffal és Mihály Ákossal a negyedik sorban.

– Ha már a tanulást említette. Kevin Constantine újra beültette önöket az iskolapadba, s jégkorongot kellett tanulniuk. Mennyire volt ez meglepő?
– Az elején akadtak elvarratlan szálak és felvetődő kérdések. De aztán ahogy az eredmények alakultak és ahogy a játékelemeket működtek a mérkőzéseken, igazolást nyert a döntés. Szeptember közepe felé kezdtem el először gondolkodni azon, hogy mintha nem kiabálna annyit, teljesen megváltozott, Jancsival is megállapítottuk, hogy tök normális csávó. Miután ráéreztünk arra, hogy mit kér, nagyon jó kapcsolat alakult ki az edző és a játékosok között. Amit most, az új idény elején elmond, azt már annyiszor hallottam, hogy ha a nyáron álmomból felkeltettek volna, akkor is felmondom.

– Tehát a heti vizsgákon simán átmegy.
– Azért nem árt átolvasni a tananyagot. Vizsga előtti este átnézem, nem vagyok még olyan öreg, hogy elfelejtsem.

 

– Öntől azt kérte, hogy ne legyenek buta kiállításai, és ezt sikerült is betartania. Korábbi edzői erre nem hívták fel a figyelmét?
– Dehogynem! Csak hát olyan vérmérsékletű játékos vagyok, aki ha lát egy befolyásoló szabálytalanságot az ellenféltől, butaságokat tud csinálni. De már akkor rájöttem erre, hogy nem nagyon kéne, amikor a DVTK-val a Tipsport Ligában szerepeltem. Glen Hanlon is elmondta akkor, hogy ne foglalkozzak ezzel, csak hokizzak. Kevin Constantine ugyanezt mondta el, illett már egyszer megfogadni ezeket a tanácsokat. Kár, hogy ilyen későn fejlődtem ebbe az irányba.

– Volt olyan kiállítás a pályafutása alatt, amelyet még most is szégyell?
– Az első fehérvári éveim alatt háromszor is eltiltottak egy idény során, mind marhaság volt, amit csináltam. De Brianconban is volt egy olyan estém, amikor háromszor kiállíttattam magam, és mindből gólt kaptunk. Szégyelltem is magam, mint az állat. Amit már említettem is, Miskolcon az első évemben a rájátszás során háromszor is eltiltottak. Sajnos, volt bőven, de mindből tanultam.

– Nézzük meg az érem másik oldalát is. Melyik meccsen nyújtott olyan teljesítményt, amire a mai napig nagyon büszke?
– Nagyon emlékezetes Krakkóban az olaszok elleni meccs, amikor sikerült gólt lőnöm, jól ment a játék, és nem csináltam hülyeségeket. De említhetném az elmúlt idényből a Salzburg elleni döntő harmadik mérkőzését. Úgy éreztem, hogy nagyon energikusan játszottam, flow-ban voltam, egyáltalán nem éreztem fásultságot. Miskolcról pedig a Zsolna és Trencsén elleni hazai találkozót említeném, mindegyiken mesterhármast értem el.

– A kisfiai mit szoktak önnek mondani egy-egy meccse után?
– Talán a Val Pusteria elleni negyeddöntő első meccse után történt, miután nyolc egyre nyertünk, és nekem is sikerült belepiszkálnom egy lövésbe, ami bement. Este tök boldogan mentem haza, és amikor bementem puszit adni a gyerekeknek, akkor mondta a legnagyobbik fiam: „Apa, nagyon szép gólt lőttél, büszke vagyok rád!”

BARNI, MATYI, ÁKOS – A HÁROM SZUPERHŐS 

Harminchárom éves fejjel, a harmadik gyerek után Magosi Bálint azt mondja, beleestek abba a hibába, hogy Barninál nagyon parázósak voltak.

Miért köhög a gyerek? Éjjelente többször megnéztem, lélegzik-e. Mátyással annyival volt egyszerűbb, hogy Barnival egy szobában aludt, és bármi volt, a bátyja jött át, hogy sír, pelenkát kell cserélni, szóval, koordinálta a teendőket.”

Három éve kiderült, hogy Matyi egyes típusú cukorbeteg lett.

Akkor még Miskolcon játszottam. Edzésünk volt, bemelegítés közben jött a másodedző: itt a család, baj van. Szaladtam, feleségem sírt a folyosón, hogy mennünk kell a kórházba, nagyon magas a gyerek cukra. Át se öltöztem, csak fogtam a kocsikulcsot, kórház, intenzív, majd egy hét ottlét, az elején penes kezelést kapott. Folyamatosan tűvel szúrták, fájt, sírt, nem tudta, mi van. Meggyászoltuk ezt a korszakot, de aztán belerázódtunk, és úgy könnyű, hogy ő nagyon jól viseli. Tavaly Ákos a Covid alatt született, ami azért volt durva, mert nem lehetett orvost fogadni, úgyhogy éppen aki bent volt a kórházban, annál szült a feleségem. Ő nagyon jó baba, stabilan tartja, hogy éjjel csak kétszer ébred fel. Mondjuk nemrég jól megszívatott, mert egyszer kelt fel négykor, majd fél nyolcig aludt. Én meg nem állítottam ébresztőt, óriási kapkodás volt egész reggel.”