Jégkorong: Borzasztó volt sorra kapni a gólokat – Rajna Miklós

PUSZTAI VIOLA (RIGA)PUSZTAI VIOLA (RIGA)
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 15:24
Amikor elúszott annak a lehetősége, hogy valami nagy dolgot vigyenek véghez, akkor a csapat lélekben összetört, és ebből nem tudtak elég gyorsan felállni. Ebben látja a lettek elleni összeomlás okait Rajna Miklós, aki alig tudott éjszaka aludni az után, hogy a harmadik harmadban nyolc gólt is kapott. Az első harmadban megsérülő Hetényi Zoltánt mindeközben kórházba szállították, egyelőre ő sem tudja pontosan, mennyire nagy a baj. 

„Nagyon elszántak voltunk, mind a franciák elleni meccsen, mind a lettek elleni első két harmadban kiadtunk magunkból mindent, hogy az utolsó napon még legyen miért harcolni. Amikor ennek a lehetősége elúszott, az erős törést okozott a csapatban. Nem tudtunk jó döntéseket hozni, teljesen szétesett a játékunk, onnan már nem volt visszaút. Borzasztó volt megélni, hogy a lettek sorra lövik a gólokat” – idézte fel a péntek esti olimpiai selejtezőn történteket Rajna Miklós, aki a második harmad előtt váltotta a megsérülő Hetényi Zoltánt a kapuban.

„Ahogy átcsúsztam a hosszú vasra, kicsit kifordultam, a lett támadónál volt a korong, próbáltam magam megállítani, és akkor roppant egyet a térdem. A hátralévő négy percet még le tudtam játszani, de a folytatásra már nem tudtam visszamenni a jégre. Egyelőre nem tudom pontosan, milyen jellegű a sérülésem. Lehet, hogy a belső szalagom részlegesen vagy az izomrost szakadt el, ezt a röntgenen nem látni. De van egy pont a térdem belső oldalán, ami fáj, s ez kapja a kapusoknál a terhelést a rogyasztásnál” – számolt be részletesen a sérüléséről Hetényi.

Videónkban részletesebben is beszélnek a lettek elleni összeomlás okairól, valamint az is kiderül, mit mondott a csapatnak Sean Simpson a súlyos vereség után.

Rajna Miklós nehezen élte meg, hogy sorra kapta a gólokat a harmadik harmadban (Fotó: Madarász Milán/MJSZ)
Rajna Miklós nehezen élte meg, hogy sorra kapta a gólokat a harmadik harmadban (Fotó: Madarász Milán/MJSZ)

JÉGKORONG
OLIMPIAI SELEJTEZŐ, RIGA
2. FORDULÓ

LETTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 9–0(1–0, 0–0, 8–0)
Riga,
Aréna Riga,3250néző.Vezeti:Szidorenko (fehérorosz), Sternat (osztrák), Riecken (osztrák), Sislo (orosz)
LETTORSZÁG:PUNNENOVS – Balinskis, Rubins / Jaks (1), Cibulskis / Freibergs (1), Sotnieks / Cukste – BALCERS 3 (3), BLUGERS 2, Darzins (2) / Indrasis, Girgensons, KENINS 2 (4) / Daugavins, ROBERTS BUKARTS (3), ABOLS 2 (2) / Dzierkals, Smirnovs, Rihards Bukarts / Krastenbergs
Szövetségi kapitány:
Harijs Vitolins
MAGYARORSZÁG:HETÉNYI Z. (Rajna) – Macaulay, Stipsicz / Pozsgai, Horváth M. / Szirányi B., Garát / Szabó Dániel, Tóth Gergely – Erdély Cs., Hári J., Sofron / Mihály Ákos, Bartalis, Magosi B. / Papp K., Nagy G., Terbócs / Nagy K., Vas J., Benk
Szövetségi kapitány:Sean Simpson
Gól:Abols (8. – ee., 55. – ee.), Balcers (41. – ee., 55., 59.), Kenins (43., 59.), Blugers (52. – ee., 57.)
Kapura lövések:45–17.
Gól – emberelőnyből:7/3, ill. –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik