Jégkorong: az alapszakaszgyőztes DAB a Miskolccal küzd a döntőért

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 21:07
null
A Dab.Docler a Miskolcot választotta elődöntős ellenfélnek (Fotó: Mudra László - Dab.Docler)
A Miskolci Jegesmedvéket választotta elődöntős ellenfelének a Mol Liga alapszakaszgyőztese, a Dab.Docler. Ez tehát azt jelenti, hogy a legjobb négy között az alapszakasz első két helyezettje csap össze – a sorozat 2011–2012-es kiírásában ez a párosítás a döntőben jött össze, akkor 4–0-val az Acélbikáké lett a trófea.

A Dab.Docler ugyan vereséggel zárta a Mol Liga alapszakaszát, ám így is az első helyen végzett abban, így megvolt az a kiváltsága, hogy ellenfelet választhat az elődöntőre. A dunaújvárosiak egy magyar csapatot, az alapszakaszban második helyen záró Miskolcot választották. Ez azt jelenti, hogy a döntőbe jutásért a másik ágon a Nové Zámky a Csíkszeredával küzd meg.

Az elődöntő első két mérkőzését hazai pályán játssza a Dab.Docler, ezekre március másodikán és harmadikán kerül sor, mindkét nap 18 órakor. Az elődöntő az egyik fél harmadik győzelméig tart.

AZ ELŐDÖNTŐ PROGRAMJA
Március 2., szombat

18.00: Dab.Docler-Miskolci Jegesmedvék (Tv: DigiSport, élő)
18.00: Csíkszereda-Nové Zámky
Március 3., vasárnap
16.30: Csíkszereda-Nové Zámky
18.00: Dab.Docler-Miskolci Jegesmedvék
Március 6., szerda
18.00: Miskolci Jegesmedvék-Dab.Docler (Tv: DigiSport, élő)
18.00: Nové Zámky-Csíkszereda
HA SZÜKSÉGES
Március 7., csütörtök

18.00: Miskolci Jegesmedvék-Dab.Docler (Tv: DigiSport, felvételről)
18.00: Nové Zámky-Csíkszereda
Március 9., szombat
18.15: Dab.Docler-Miskolci Jegesmedvék (Tv: DigiSport, élő)
Március 10., vasárnap
17.00: Csíkszereda-Nové Zámky

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Dab.Docler 48 32 4 2 10 204–116 +88 106
2. Miskolc 48 27 3 4 14 210–135 +75 91
3. Csíkszereda 48 25 3 5 15 155–140 +15 86
4. Nové Zámky 48 26 3 1 18 163–137 +26 85
5. Brasov 48 24 5 3 16 175–135 +40 85
6. FTC-ESMTK 48 6 5 3 34 118–211 –93 31
7. Újpest 48 3 2 7 36 87–238 –151 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik