Jégkorong: a szövetség díjazta a legjobbakat

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 14:09
null
Erdélyi Csanád lett a legjobb csatár (Fotó: Dömötör Csaba)
A legjobb csatár Erdély Csanád, a legjobb hátvéd Stipsicz Bence, a legjobb kapus Hetényi Zoltán, a legtechnikásabb játékos Hári János lett a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) csütörtöki közgyűlésén megtartott ünnepségen – írja az MTI.

 

Az MJSZ tájékoztatása szerint a legjobb elsőéves felnőttjátékosnak Horváth Milánt, a legjobb ifjúsági korú hokisnak a 18 éves Hadobás Zétényt választották.

Az MJSZ a küldöttgyűlésen elfogadta új hosszú távú stratégiáját is. A dokumentum összeállítását alapos előkészítő munka előzte meg, amelyben nagy szerepet vállalt a PwC Magyarország, illetve számos hazai és külföldi szakember véleményét és elképzelését integrálták. A stratégia, amelyet rövidesen végleges formájában is közzétesznek, négy alapvető pillér köré szerveződik, ezek a következők: fenntarthatóság, utánpótlás, eredményesség, népszerűség.

A küldöttgyűlésen Kovács Csaba szakmai alelnök megüresedett helyére új vezetőt választottak Kovács Zoltán, az MJSZ korábbi főtitkára személyében.

A DÍJAZOTTAK
FÉRFIAK

Legjobb csatár (ifj. Ocskay Gábor-díj): Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19)
Legjobb hátvéd (Pásztor György-díj): Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19)
Legjobb kapus (Vedres Mátyás-kupa): Hetényi Zoltán (Debreceni EAC)
Legtechnikásabb játékos (Miklós-kupa): Hári János (Hydro Fehérvár AV19)
Legjobb elsőéves felnőttjátékos (Kósa-kupa): Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19)
Legjobb ifjúsági korú játékos (Leveles-kupa): Hadobás Zétény (DVTK Jegesmedvék)
Legjobb utánpótlásedző (Séra Miklós-díj): Máthé Csaba (Debreceni HK)
Erste Liga, év felfedezettje (Mr. Rising Star-díj): Terbócs István (MAC HKB Újbuda)
Erste Liga, legsportszerűbb játékos (Mr. Fair Play-díj): Tóth Richárd (FTC-Telekom)
Erste Liga, legelkötelezettebb játékos (Mr. Spirit-díj): Benk András (Újpesti TE)
A sportág iránti szolgálatért (Kéri Rudolf-emlékdíj): Nagy József (DVTK Jegesmedvék)
NŐK
Legjobb csatár:
Gasparics Fanni (MAC Budapest)
Legjobb hátvéd: Odnoga Lotti (Dartmouth/MAC Budapest)
Legjobb kapus: Tóth Zsófia (KMH Budapest)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik