Jégkorong: a DAB nagy zakóval zárta az alapszakaszt

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 18:16
A jégkorong Mol Liga alapszakaszának utolsó, 48. fordulójában a Csíkszereda hazai pályán 5–2-re legyőzte a listavezető Dab.Doclert, így a harmadik helyen várhatja a rájátszást.

Az első helyüket már rég bebiztosító dunaújvárosiak a 10. és a 30. percben is kiegyenlítettek a csíkszeredai találkozón, a második harmad hajrájában azonban Molnár Zsolt és Mihány Ede góljával kettővel ellépett a házigazda, és harmadik felvonásban Jaroslav Kmit beállította az 5–2-es végeredményt.

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó elődöntő-sorozat szombaton, míg a négy győzelemig tartó finálé március 12-én rajtol.
Az alapszakasz-győztes Dunaújváros este dönt arról, hogy a másik három elődöntős közül kit választ magának ellenfélnek.

JÉGKORONG, MOL LIGA, ALAPSZAKASZ

48. (UTOLSÓ) FORDULÓ

HSC CSÍKSZEREDA (romániai)–DAB.DOCLER 5–2 (1–1, 3–1, 1–0)
Csíkszereda, 1000 néző. Vezette: Lascar, Toporceanu (mindkettő román), Csata, Rédai (mindkettő romániai)
CSÍKSZEREDA:
KOZUCH – Adorján, GÓGA 1 (1), Mihály E. 1, NOVAK (2), HURTAJ 1 – Kósa, Papp Sz., MOLNÁR ZSOLT 1, Moldován (1), Fadrny (1) – Flinta, Nagy I. (1), Kmit 1, Becze T., Tranca (1) – Péter L., Molnár Sz., Molnár Zsombor, Szőcs, Bíró T. Edző: Gál Sándor
DAB:
Sevela – Lindgren (1), Kiss Dániel, Pavuk, Papp V., Virág T. – Hüffner (1), Nagy R. 1, Somogyi (1), Gröschl 1, Kiss Á. – Tőkési, Chvátal, Mihalik, Vaszjunyin (1), Azari – Szabados, Strenk, Papp Cs.. Edző: Stephan Lundh
Kiállítások:
10, ill. 14 perc+10 perc fegyelmi (Kiss Á.)
MESTERMÉRLEG

Gál Sándor
: – Fontos volt a három pont megszerzése. Voltak nehéz pillanataink a mérkőzés közepén, de szerencsésen átvészeltük őket. Nagyon jó mérkőzést játszottunk, együtt volt a csapat az első perctől az utolsóig. Ez az igazi arcunk, vagy legalábbis ez kéne, hogy legyen.
Stephan Lundh: – Nehéz felrázni a csapatot, hiszen már október óta vezetünk a bajnokságban, így nem könnyű olyan együttesek ellen játszani, amelyek az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak. A mérkőzés feléig jól játszottunk, ám sok kiállítást kaptunk, amit kihasznált az ellenfél.

 

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA AZ UTOLSÓ KÉT MECCS ELŐTT
1. Dab.Docler 48 32 4 2 10 204–116 +88 106
2. Miskolc 48 27 3 4 14 210–135 +75 91
3. Csíkszereda 48 25 3 5 15 155–140 +15 86
4. Nové Zámky 47 25 3 1 18 158–136 +22 82
5. Brasov 47 23 5 3 16 169–132 +37 82
6. FTC-ESMTK 47 6 5 3 33 115–205 –90 31
7. Újpest 47 3 2 7 35 86–233 –147 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik