Hoki-vb: Dél-Korea ismét ötöt ütve győzött

SZŰCS ANDRÁS, TUMBÁSZ HÉDI (Nur-Szultan)SZŰCS ANDRÁS, TUMBÁSZ HÉDI (Nur-Szultan)
Vágólapra másolva!
2019.04.30. 14:28
null
Dél-Korea Szlovénia skalpját is begyűjtötte (Fotó: Tumbász Hédi)
Dél-Korea a mieink ellen is eredményre vezető taktikával, ismét ötöt ütve Szlovénia felett is győzedelmeskedett, így két forduló után két rendes játékidős győzelemmel, hat ponttal áll. A házigazda Kazahsztán csak holnap játszik Litvániával, viszont a magyar válogatott Fehéroroszország elleni rangadója ma 15.30-kor kezdődik, és élő szöveges közvetítésben követhető az NSO-n.

 

Napjainkban már nem lehet újdonság, hogy őrült meccseket hoz a divízió 1/A-s világbajnokság: ilyen volt az idei kiírás második napjának első mérkőzése, a Dél-Korea–Szlovénia meccs is.

Hasonlóan kezdődött ez is, mint ahogy a távol-keletiek ellenünk vívott rangadója: Dél-Korea szerzett vezetést, ám hamar egyenlített Szlovénia – itt azonban elváltak a történetszálak a miénktől. Délnyugati szomszédaink ugyanis nem elégedtek meg az egyenlítéssel, 8:32 és 16:03 között összesen háromszor találtak be, azaz 3–1-es vezetéssel mentek a pihenőre.

Na de aztán Korea is kivágott egy háromgólos rohamot: 27:40 és 30:08 között ugyancsak triplázott – és csak egy volt emberelőnyből, korábban a szlovénok góljaiból kettő is –, azaz 4–3-nál visszavette a vezetést. És innentől már azt játszotta, amit ellenünk is, amikor másodszor is előnybe került: okosan állt fel, soha el nem fogyó energiával támadta le az ellenfél hátvédeit, és várt-várt a hibákra, amikre utána lecsaphatott.

Erre többet nem volt szükség, ám azért akadtak helyzetek az egy-két gólban benne lévő Matija Pintaric kapujánál, aztán mikor a finisben ő lekorcsolyázott, természetesen Korea az üres kapuba meglőtte az ötödiket is.

Szlovénia kétszeres Stanley-kupa-győztes sztárja, Anze Kopitar újabb két gólpassza, valamint a 23–42-es lövésmutató dacára Dél-Korea nyert, és a tavaly az elitben járt válogatotthoz méltó, hibátlan teljesítménnyel vezeti a táblázatot.

Persze az hamar változni fog, hiszen a Magyarország–Fehéroroszország mérkőzés hazai idő szerint 15.30-kor kezdődik.

DIVÍZIÓ 1/A JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, NUR-SZULTAN
2. FORDULÓ
Dél-Korea–Szlovénia 5–3 (1–3, 3–0, 1–0)

Gólok:
Kim Ki Szung, Kim Von Dzsun, Kim Szang Vuk, Kim Hjun Szu, Sin Szang Hun, ill. D. Rodman, Ograjensek, Sabolic

KÉSŐBB
MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország: kedd, 15.30
Kazahsztán–Litvánia: szerda, 12.30

AZ ÁLLÁS
1. Dél-Korea 2 2 10–4 +6 6
2. Fehéroroszország 1 1 4–3 +1 3
3. Kazahsztán 1 1 3–2 +1 3
4. Litvánia 1 1 3–4 –1 0
5. Szlovénia 2 2 5–8 –3 0
6. MAGYARORSZÁG 1 1 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik