FTC: Stanley-kupa-győztes szakember felel az utánpótlásért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 12:04
A kanadai Don MacAdam személyében Stanley-kupa-győztes szakember lesz a Ferencváros jégkorong-szakosztályának utánpótlás-igazgatója.

A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint a 68 éves szakemberrel – aki Kercsó Árpád nemrég megürült posztját foglalja el – egy plusz két éves megállapodást kötöttek.aki Kercsó Árpád nemrég megürült posztját foglalja el – egy plusz két éves megállapodást kötöttek.

MacAdam az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) először a Detroit Red Wingsnél dolgozott másodedzőként, majd Edmontonba szerződött, ahol ő lett a klub farmcsapatának, a Cape Breton Oilersnek a vezetőedzője. Az Edmonton 1990-ben az NHL győzteseként elhódította a Stanley-kupát, a szakmai stáb tagjaként pedig MacAdam is kapott egy bajnoki aranygyűrűt.

A szakember a '90-es években több AHL-csapatnál is dolgozott, miközben a kanadai válogatott tanácsadója volt. 1996-ban Japánba igazolt, ahol a Nippon Paper Cranes csapatával bajnok lett, majd újra az Egyesült Államokban, az ECHL-ben vállalt munkát, miközben a kanadai válogatott megfigyelője volt.

Európában 2015-ben rövid ideig a Bolzano vezetőedzője volt, majd az osztrák bázisú liga, az EBEL szaktanácsadójaként készített tanulmányt az utánpótlás-nevelésről és a liga, valamint a benne dolgozó edzői stábok fejlődési lehetőségeiről. Legutóbb 2018 végén a Sportklub Csíkszereda igazolta le vezetőedzőként, de mivel elmondása szerint nem azt kapta az erdélyi klub vezetésétől, mint amiben megegyeztek, két hónap után távozott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik