Fehérvár AV19: „Nem gyakran járunk ilyen magasságokban”

Vágólapra másolva!
2021.01.03. 21:21
null
A Fehérvár elnöke a gazdasági nehézségekről és a végre megtalált csapatösszhangról is beszélt (Fotó: Dömötör Csaba)
Történelmi magasságokat ostromol a Fehérvár AV19, a boldogság mégsem teljes, hiszen a sikerekre régóta éhes drukkerek éppen most nem lehetnek szeretett csapatuk mellett. Gál Péter Pál elnök a járványhelyzet miatti gazdasági nehézségekről, a végre megtalált csapatösszhangról és a magyar játékosok örömteli húzószerepéről is beszélt lapunknak.

 

– A második helyről várja a folytatást a Fehérvár az ICEHL-ben, amihez nem vagyunk hozzászokva. Barátkozik a gondolattal?
– Tény, nem gyakran járunk ilyen magasságokban, úgyhogy most érthetően jó a hangulat a csapat háza táján. S bár ez pillanatnyi állás, megsüvegelendő teljesítmény, függetlenül a lejátszott meccsek számától és a körülményektől, hiszen mi ugyanúgy megküzdöttünk a koronavírussal és utóhatásaival, mint mindenki más – válaszolta az osztrák bázisú bajnokság magyar csapata, a Fehérvár AV19 SC elnöke, Gál Péter Pál.

Jótékony sisak

A Hydro Fehérvár AV19 kapusa, Kornakker Dániel is csatlakozott az SMA-val, azaz gerincvelői eredetű izomsorvadással diagnosztizált kazincbarcikai kisfiú, Zsombor világméretűvé nőtt jótékonysági akciójához. A ritka öröklődő betegség kezelése kétéves kor alatt kizárólag a 2.1 millió dolláros (mintegy 730 millió forintos) árával jelenleg a világ legdrágább gyógyszerének számító Zolgensma génterápiával lehetséges. A gyűjtésben segédkezett már sokak mellett Gulácsi Péter és Mesut Özil is, Kornakker pedig karácsonykor a 2019–2020-as idényben viselt egyedi festésű sisakját ajánlotta fel árverésre: a január 1-jén lezárult liciten végül 350001 forintért kelt el a különleges darab.

– Különleges a helyzet, Székesfehérváron ugyanis régóta vár ilyen szereplésre a tántoríthatatlan szurkolótábor, erre éppen most nem lehet senki a lelátón, hogy a csapattal együtt örülhessen a sikereknek.
– Ez a legszomorúbb része az idényünknek. Nem elég a folyamatos aggódás barátaink és embertársaink egészségéért, a máskor tömött lelátóink is bántóan üresek. Ez minden szempontból fáj, nemcsak érzelmileg, financiálisan is, a fehérvári hokiélet költségvetésében köztudottan jelentős tétel a jegy- és bérletértékesítés. Nagyon bízunk benne, hogy szurkolócsaládunk minél hamarabb visszatérhet a lelátóra.

– Gazdasági értelemben mennyire súlyos a helyzet?
– Végre-valahára eljutottunk oda, hogy még a futó idényben elkezdhettük tervezni a következő szezon költségvetését, értelemszerűen az akkor még ismeretlen koronavírus-járvány hatásainak figyelembevétele nélkül – e terveknek nagyon nem tett jót az első, aztán a második hullám. Nem titok, megvan a kármentési stratégiánk, amely alapján a klub a zárt kapus meccsek kompenzálásaként élhet bizonyos százaléknyi elvonással, ezt vélhetően meg is kell tennünk. Szerencsére a játékosaink is érzik és értik, hogy ezt el kell fogadniuk, hiszen nemcsak a jót, a rosszat is közösen kell megélnünk, így a terheket is el kell osztanunk, hogy hosszú távon életben maradjunk. Ez mindannyiunk közös érdeke.

Gál Péter Pál
Gál Péter Pál

– A szponzorok is megérzik a válságot – és ha ők megérzik, akkor a csapat is...
– Eddig sem voltunk irigylésre méltó helyzetben e téren, most még jobban meg kell küzdenünk: kis túlzással minden forintért le kell hajolnunk. Mégsem lehet egy szavunk sem. A város, mint közismert főtámogatónk, annak ellenére csak kevéssé csökkentette a hozzájárulását, hogy jelenleg érthetően teljesen más a prioritás. Ezért óriási köszönet jár, és ugyanígy a többi szponzorunknak is, hogy kitartottak mellettünk, hiszen senkinek sem könnyű most. Ugyanakkor a fehérvári hoki erejét kiválóan mutatja, hogy ebben a nehéz gazdasági környezetben is tudtunk új szponzori megállapodást kötni, olyan támogatóval, amely teljesen új szereplőként jelenik meg a jégkorongban, és hosszú távra tervez velünk.

– Beszéljünk a vidámabb részről, az örömteli szereplésről: mi a titok nyitja? Valami nagyon klappol.
– A csapat összeállítása nem az én feladatom – Szélig Viktor általános igazgatóé és az Antti Karhula vezette stábé az érdem a sikerekben –, és figyelek is, hogy ebben legfeljebb magánvéleményem legyen. Mindenesetre tanultunk az előző évekből, hogy jégkorongban sem elég, ha csupán jól csengő neveket vásárolsz. Ahogy én látom: jó az összhang, s az egyensúly is megvan a magyarok és a légiósok között. Nyilván most még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a statisztikákból, de az igen jól mutat, hogy a legjobbak között nemcsak importjátékosaink vannak: a liga tizenöt legeredményesebb hokisa között ott találjuk Colton Hargrove és Alex Petan mellett Hári Jánost és Erdély Csanádot is – Bartalis Istvánt pedig valószínűleg csak azért nem, mert kihagyott öt meccset. És nagyon jó látni, hogy ezek a srácok amellett, hogy fazont szabnak a játékunknak, az öltözőben is vezérek. Örömteli, hogy úgy tudunk eredményesek lenni, hogy tartjuk azon ígéretünket is, mely szerint a válogatott érdekeiről sem feledkezünk meg. Ezt szem előtt tartva szerződtettük öt évre Hári Jancsit, háromra Bartalis Istit, de kiemelhetném Stipsicz Bencét is, aki újfent meccsről meccsre igazolja, hogy az egyik legjobb magyar bekk. Emellett egyre több, a Titánokból vagy az akadémiáról kikerülő fiatal igazolja, lehet rá számítani!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik