Erste Liga: új lebonyolítási és pontrendszerrel indul az idény

Vágólapra másolva!
2022.09.06. 13:23
null
Az új idény kezdete előtt közös sajtótájékoztatót tartottak a klubok (Fotó: Földi Imre)
Három év után ismét személyesen tartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját a magyar bázisú Erste Liga elnöke és alelnöke, valamint a résztvevő tíz csapat képviselője, akik az új pontrendszer miatt minden eddiginél izgalmasabb évadra számítanak.

Ami működött, megtartották, amiben fejlődni kell, változtattak – ez volt a vezérelve az Erste Liga holt szezonjának, s ez a felfogás például az előző idényben bevezetett lebonyolítási rendszer esetében is (alapszakasz; az egyik fél harmadik győzelméig tartó rájátszás; kvalifikáció a 7–10. helyezett csapatoknak, az egyik fél negyedik győzelméig tartó háromfordulós rájátszás). S ugyanezen megfontolásból vezetnek be új pontrendszert a szeptember 16-án rajtoló idényben.

Ennek értelmében az eddig kötelező három U23-as hazai játékos helyett már ötöt kell nevezni minden mérkőzésre, illetve a meccskeretben szereplő mindegyik játékosnak lesz egy hozzárendelt pontértéke (amelyet olyan tényezők alapján állapítanak meg, mint például előző évadbeli bajnokságának erőssége, teljesítménye), amelyek összesített értéke 18 és 56 pont közé kell essen.

Ezzel egyrészt tovább szűkítenék a csapatok közti különbséget, másrészt a hazai utánpótlásképzést is katalizálnák. Fodor Ádám, a Magyar Jégkorongszövetség kommunikációs vezetője hangsúlyozta, ez az elmúlt években például az osztrák és a brit ligákban is bevett szokás volt.

Az Erste Liga elnöke, Szőke Álmos felelevenítette az elmúlt esztendő magyar jégkorongsikereit: a női válogatott friss elit-világbajnoki nyolcadik helyét, a férfiválogatott májusi, ljubljanai feljutását az A-csoportos vb-re, valamint a Hydro Fehérvár AV19 menetelését az osztrák bázisú ICEHL-ben. Szőke kiemelte, utóbbi kettőben úgy érzi, az Erste Liga is segítséget nyújtott, hiszen a Volánban a FEHA19 (korábban Titánok) fiataljai közül többen is szerepelnek, a férfiválogatottban pedig szép számmal szerepelnek Erste Liga-játékosok, kapásból a csapatkapitány az FTC-Telekomnál is ugyanezt a tisztséget viselő Nagy Gergő.

A liga alelnöke, Szabados Richárd hozzátette, szeretnék gyarapítani a nézőtábort, ezért az eddigiekhez hasonlóan továbbra is tervben van vidéki városok becsatornázása kitelepített mérkőzésekkel (mint például tavaly Zalaegerszegen a Titánok és a Győri ETO HC összecsapása), illetve a körítő programokban is bővítenék a kínálatot.

„Minden, ami ünnepelhető, azt mi szeretnénk a hokimeccseken is megünnepelni” – magyarázta Szabados. – Gondolok itt Mikulásra, halloweenra, de egyébként például a már bevált matinéprogramokat is folytatjuk, amelyek igazi családi élménnyé teszik a meccsrejárást.”

Idén több új névvel találkozhatunk az induló csapatok listáját böngészve – új klubot azonban nem üdvözölhetünk a ligában, csupán több eddigi résztvevő névváltoztatáson esett át. Idén a Brasov Wolves (ismét) helyett Corona Brasovnak, a MAC HKB Újbuda helyett Budapesti Jégkorong Akadémia Hockey Clubnak, a Titánok helyett FEHA19-nek szurkolhatunk.

A liga vezetői után a csapatok képviselői is felszólaltak. A BJA HC csapatvezetője, Jászai Dávid elmondta, csupán gazdasági okok miatt költözik idén a Vasas Jégcentrumba a klub, nemes egyszerűséggel jobb ajánlatot kaptak, mint a Tüskecsarnoktól. A névváltoztatást azzal magyarázta, szerették volna jobban hangsúlyozni a háttérben meghúzódó akadémiai munkát, az évadban pedig az elmúlt két évben elért alapszakasz-ötödik hely mellett a kitűzött cél minél több játékost delegálni a korosztályos és a felnőtt nemzeti válogatottakba.

„A kanadai vonalon megyünk tovább, a kezdésig még szeretnénk két légióst igazolni, és kapusposzton is változtatnánk” – avatta be a jelenlévőket a tervekbe a Corona Brasov csapatmenedzsere, Mihály Árpád. – Bevallom, az elmúlt idényekben hiba volt balhés típusú külföldieket a csapathoz hozni, idén másra számíthatunk tőlük.”

Ifj. Azari Zsolt, a DAB csapatmenedszere kiemelte, ugyanannyi forrásból gazdálodnak idén, mint az előző években, viszont hálás az új pontrendszernek, mert így sokkal hatékonyabban tudják elkölteni. Reméli, nem csak papíron látszik majd meg az erősödés, hanem a jégen is, és bejut a rájátszásba a dunaújvárosi egyesület. Az eseményt záró mezbemutató videóból az Acélbikák szerelése kimaradt, ezért Azari utólag sietett a pódiumra: „Itt van, elkészült! Kinézni biztosan jól fogunk, reméljük, játszani is!”

A DVTK Jegesmedvék általános menedzsere, Láda Balázs úgy fogalmazott, idén már komolyabb elvárásokkal helyeztek nyomást a fiatalokra, és az alapvető elvárás a rájátszás második körébe jutni. A FEHA19 sportigazgatója, ifj. Kovács Csaba Horváth Dominik példáját hozta fel, aki a múlt héten fergetegesen teljesített a Bajnokok Ligájában a címvédő Rögle BK ellen, amikor a Volán bizalmat szavazott neki – szerinte ez is mutatja, van értelme az utánpótlásprogramnak, ami náluk zajlik –, még ha ezzel az is jár, hogy túl merész álmokat nem dédelgethetnek az Erste Ligában.

A Gyergyói HK vezetőedzőjét, Szilassy Zoltánt küldte a sajtótájékoztatóra, akinek feltették a kérdést, mekkora nyomást jelent, hogy sokan a bajnoki cím legnagyobb várományosának tartják őket.

„Nem teher, sőt, hízelgő” – felelte a szakember. – Mindenki nyerni akar, mi is. Hála a tulajdonosoknak, akik nagyon előre gondolkoznak, és már december magasságában hosszabbítottak a játékosokkal, akiket meg akartunk tartani. Jó a csapat gerince, sok a magyar, helyi gyerek. A koronavírus-járvány miatt szakadt félbe a tavalyi elődöntőnk, nem tudtunk kiállni, annyian megbetegedtünk. Nem mondom, hogy biztosan mi jutottunk volna tovább, de volt esélyünk. Ezért éhesek vagyunk a sikerre, tavaly nem lakhattunk jól.”

Az SC Csíkszeredát Papp Előd képviselte, aki kerek perec kijelentette: idén is nyerni kell, hogy csúcstartóvá lépjen elő a csapat, úgy gondolja, tartoznak ennyivel a szurkolóiknak, a „székelységnek”. Továbbá megerősítette, Hozó Levente tölti be a vezetőedzői pozíciót, miután Rico Rossi a korábbi hírekkel ellentétben mégsem marad a csíkiak kispadján.

Az UTE legendája, Ancsin János elmondta, idén a magyar mag nagyjából változatlan maradt, a légiósállomány cserélődött, ennek folyamán az elsődleges szempont az volt, hogy nagyobb, erősebb játékosok kerüljenek a csapathoz, mert érzése szerint ebben volt a legnagyobb lemaradásuk a többiekhez képest.

Az Erste Liga rajtja előtt még egy jeles mérkőzést megejtenek, mégpedig a Magyar Szuperkupát, amelyet a Magyar Kupa-győztes DEAC és a magyar bajnok FTC-Telekom vív meg a Tüskecsarnokban vasárnap 17.15-től. Az egyetemisták szakosztályvezetője, Fodor András visszaemlékezett, tavaly nem sikerült jól a Szuperkupa-szereplés, hiszen az idénykezdés ellenére sok sérült játékost kellett nélkülözniük, de örül neki, hogy a felkészülési időszakot tétmérkőzéssel zárhatják le az Erste Liga-rajt előtt.

Az FTC szakmai igazgatója, Hudák Gábor kiemelte, a zöld-fehérek 12 új játékossal vágnak bele az évadba, de mivel általánosan is nagy volt a játékosmozgás a bajnokságban, sok meglepetésre és kiélezett versenyre számít.

A Szuperkupa előtt vasárnap az elit-világbajnokságon történelmi negyeddöntőt játszó, végül nyolcadik helyen záró női válogatottunk 16.30-tól közönségtalálkozót tart a Tüskecsarnok 1-es bejárata mellett, majd a kezdő bulit megelőzően ünnepélyesen köszöntik a hölgyeket a jégen is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik