Erste Liga: semmi meglepő, a listavezető kiütötte az utolsót

Vágólapra másolva!
2022.10.25. 21:29
null
Galoha lőtte a negyedik hazai gólt (Fotó: Várhegyi Erna / BJA HC)
Az esélyeknek megfelelően a listavezető Budapest JAHC szemernyi sanszot nem hagyott a sereghajtó FEHA19-nek a magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság egyetlen keddi mérkőzésén: az 1+3 pontig jutó Schlekmann Márk vezetésével a fővárosiak 9–2-es győzelmet arattak.

A Debreceni EAC elleni, idénybeli eddigi egyetlen bajnoki vereségéből érkező BJAHC nyolc perc alatt jutott odáig, hogy megszerezze a vezetést a liga utolsó helyén álló FEHA19 ellen, és Kangyal Balázs csapata az első szünetig igazi erődemonstrációt tartott: 4–0-s vezetéssel mentek pihenni a felek.

A középső harmad felénél már hatig jutott a tavaly még MAC-nak nevezett brigád, amely már ekkorra eljutott a két csapat idénybeli első meccsének végeredményéig.

A vendégek a harmadik harmadban kezdtek éledezni, és Csollák Márkó vezérletével majdnem 2–2-re hozták az utolsó felvonást, ám néhány másodperccel a vége előtt a góllövőlistát vezető Eetu Elo állította be a 9–2-es végeredményt. A hazaiaknál kilenc különböző játékos ütötte a gólokat, Schlekmann Márk találata mellé három asszisztot feljegyezve lett a meccs legeredményesebbje.

A fehérváriak sorozatban ötödik vereségüket szenvedték el, s mindössze negyedik olyan mérkőzésük volt, amelyen legalább két gólig jutottak, a BJAHC pedig először nyert hétgólos különbséggel az idényben.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
BUDAPEST JAHC–FEHA19 9–2
(4–0, 2–0, 3–2)
Budapest, Vasas Jégcentrum, 385 néző. Vezette: Korbuly, Varjú, Kis-Király, Balla
BJA HC:
Kornakker – Uimonen, SZABÓ B. 1 (1) / K. Varga 1, GARÁT 1 (1) / Gőz, Dóczi / Tóth P. (1) – Culigin, Galoha 1, Ravasz / Elo 1 (2), VIIKILÄ 1 (3), SCHLEKMANN 1 (4) / Tóth R. (1), Nagy Krisztián 1, McCormick (1) / Molnár B. (1), Weidemann, Djumic 1. Edző: Kangyal Balázs
FEHA19:
Zupancic – Mingazov, Dolinar / Reiter A. (1), CSOLLÁK 1 (1) / Dobmayer, Kóger B. / Farkas B., Salamon – Cizas, Ambrus Cs., Simon / Fekete, Keceli-Mészáros, Zezelj / Mayer, Rétfalvi 1, Farkas L. / Alapi, Dézsi Barnabás, Győrffy (1). Edző: Anatolij Bogdanov
Kapura lövések:
50–20.
Gól – emberelőnyből:
5/2, ill. 1/0

MESTERMÉRLEG
Kangyal Balázs:
– Minden harmad első öt percét szerettük volna hiba nélkül végigjátszani, sikerült is. Szépen és kreatívan jégkorongoztunk, ötvenet lőttünk kapura, és jól használtuk ki a helyzeteinket. Azt mondtam a srácoknak, hogy klassz volt, jó volt, éjfélig lehet rajta elmélkedni, de aztán az új feladatokra kell koncentrálni – lesz belőlük bőven.
Arany Máté (másodedző):
– A mérkőzés mellbevágóan megmutatta, hol tart a csapatunk. Az összes hibánkat kegyetlenül megtorolta az ellenfél, ilyen körülmények között kell a leginkább összetartanunk. Néha jól hozzuk ki a korongot, ígéretes támadásokat vezetünk, de a hibáinkért nagyon drága tanulópénzt fizetünk.

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Budapest Jégkorong Akadémia 10 8 1 1 53–23 +30 26
2. FTC-Telekom 8 6 2 29–19 +10 18
3. DVTK Jegesmedvék 10 4 2 1 3 32–29 +3 17
4. Gyergyói Hoki Klub 8 5 3 39–24 +15 15
5. Debreceni EAC 12 4 1 1 6 40–46 –6 15
6. Sport Club Csíkszereda 9 3 1 3 2 30–27 +3 14
7. Corona Brasov 10 4 1 5 28–30 –2 14
8. Dunaújvárosi Acélbikák 11 3 2 1 5 30–40 –10 14
9. Újpesti TE 10 3 1 6 29–34 –5 10
10. FEHA19 10 1 1 8 14–52 –38 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik