Erste Liga: nyert, és élre állt az FTC; kikapott a Brassó

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 19:53
null
A Dunaújvárosi Acélbikák hosszabbítás után győzte le a brassóiakat (Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
A jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján az FTC-Telekom hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Gyegyói HK-t, így a tabella élére ugrott.

 

Úgy tűnik, a Fodor Szabolcs által emlegetett sok munka kezd kifizetődni, és az FTC sikeresen kikászálódott a gödörből: a címvédő az Erste Liga csütörtöki játéknapjának rangadóján gólt sem kapva aratott fontos győzelmet a rivális Gyergyó ellen, így megelőzte a DEAC-ot a tabella élén.

Az erdélyi csapatok magyarországi túrájának másik két főszereplője, a Csíkszereda és a Brassó már eljutott gólokig és pontokig, de maradéktalanul csak a Titánok ellen a kötelező három pontot simán begyűjtő csíkiak lehettek elégedettek.

A Brassó csaknem egy teljes hónapnyi szünet után tért vissza a magyar bázisú bajnokság vérkeringésébe, ám meccsarányosan így is toronymagasan a barcaságiak álltak a legjobban, hiszen bár 8-10 bajnokival kevesebbet játszottak vetélytársaiknál, a 13 meccs alatt begyűjtött 11 győzelem és mindössze két túlórás vereség önmagáért beszélt. A sereghajtó DAB ellen is elmentek kettővel Carlo Finucci duplájával, de bizonyára a hosszú kihagyás is közrejátszott abban, hogy a végén mégis nekik kellett kaparniuk az egyenlítésért. Ez végül összejött, s bár a hosszabbításban a DAB behúzta a pluszpontot, a Coronának 14 mérkőzés után sincs rendes játékidős veresége – legyőzője ezzel szöges ellentétben 24 találkozó után változatlanul egyetlen rendes játékidős sikerrel szerénykedik.

A MAC HKB Újbuda a három gólt szerző Schlekmann Márk vezérletével 5–2-re nyert a Vasas vendégeként.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
ALAPSZAKASZ

FTC-TELEKOM–GYERGYÓI HK (romániai) 3–0 (0–0, 1–0, 2–0)
Budapest,
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette:Nagy A., Kincses, Pálkövi Baksa, Szabó D.
FTC:
ARANY – Ellerby, Hegyi Á.1– Boros, M. Versteeg – Kärmemiemi, Sarcia – Bán, Galántai – HODGMAN(2),NAGY G.(2),SOMOGYI1– Kulmala(1),Németh A., Tóth A. – Hajós1,Pavuk, Sági Martin – Farkas S., Tóth G., Tóth Richárd. Edző:Fodor Szabolcs
GYERGYÓ:
COOKE – Kozma Zs., Troncinsky – Fejes N., Imre P. – Ferencz-Csibi, Raszulov – Elekes-Darabont, Nagy Cs. – Koskiranta, Ouellette, Péter Zs. – Basaraba, E. Pance, Silló – Sára, Szabó K., Szigeti – Barabás, Bíró G., Csergő. Edző:Szilassy Zoltán
Kiállítások:
6 perc + 10 perc fegyelmi + végleges fegyelmi (Pavuk), ill. 12 perc
Kapura lövések:
30–25
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Nem kezdtünk jól, de a góllal egyre jobbak lettünk, majd a harmadik harmad elején kivédekeztünk egy kulcsfontosságú hátrányt, abból aztán gólt is szereztünk, és végül be tudtuk húzni. Nehéz meccs volt, de nagyon tetszett, ahogy kezeltük, emellett jól védekeztünk, és külön örülök, hogy Arany Gerinek megvan az első shutoutja!
Szilassy Zoltán:
– Egyértelműen a helyzetkihasználás jelentette a különbséget: a Fradi szépen bedurrantott két gólt, miközben mi három ziccert hagytunk ki csak a második harmadban. A teljesítményünk nem volt rossz – ha az üres kapus gólt leveszem, két gólon tudtuk tartani őket –, viszont annyira jó sem, hogy innen most pontokkal tudjunk távozni.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–CORONA BRASOV (romániai) 5–4 (0–1, 3–2, 1–1, 1–0) – hosszabbítás után
Dunaújváros, zárt kapuk mögött. Vezette:Soós D., Haszonits, Lengyel L., Soltész
DAB:BACASHIHUA(1) – Kovács, Pozsár – Jakabfy Cs., Vuorijärvi – Dósa, Jakabfy S. – Gebei B.(1),Lencsés – DANSEREAU(1),ST. PIERRE1 (1),SZAPPANOS1 (2)– Azari(1),MAZUREK2 (2),Turcotte(1)– Németh, PIHLQVIST1,Török – Gebei G., Odnoga, Pinczés O. Edző:Leo Gudas
BRASSÓ:TŐKE – Carlson1,McFadden – DAME–MALKA, WILSON – Boriszenko1,Bors – Gajdó T., Szőcs Z. – Gliga, Klempa, Valchar – FINUCCI2,Molnár Zsombor, TRANCA(2)– Mihály E., Molnár Z., Péter B.(1)– Gajdó B., A. Vasile, N. Vasile. Edző:Dave MacQueen
Kiállítások:2, ill. 10 perc
Kapura lövések:52–51
MESTERMÉRLEG
Borbás Gergely másodedző:– Ha valaki a meccs előtt azt mondja, hosszabbítás után megverjük a Brassót, valószínűleg aláírtuk volna, így viszont van egy kis hiányérzetünk, mert az ötvenharmadik percben még vezettünk. Küzdelmes meccs volt, szerencsére jó ötven percig tudtuk használni mind a négy sorunkat, így bírtuk erővel a véghajrát. A mi helyzetünkben minden győzelemnek örülni kell.
Zsók Levente másodedző:– Az első negyedórában az történt a jégen, amit elterveztünk, ám a második harmadban, kétgólos vezetésünk tudatában egy kicsit hátradőltünk, ide-oda hoki volt ekkor, jöttek a buta kiállítások és a hazai gólok is, de szerencsére a harmad végén sikerült egyenlítenünk. Az utolsó húsz percben sokáig rohantunk az eredmény után, egyenlítettünk, de nem lehetünk elégedettek.

TITÁNOK–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 3–8 (0–4, 3–1, 0–3)
Győr, zárt kapuk mögött. Vezette:Gangel, Babic, Árkovics, Horváth M.
TITÁNOK:Szeles – Erdély B., Reiter A. – Dobmayer, McNulty(1)– Nagy Ákos, Vas Márk – Kóger B. – Császár(1),Luusuaniemi, Tiainen1– Dézsi, Madácsi(1),Jakimcsuk1– Ambrus G., Németh K.1,Rétfalvi – Almási, Balogh B., Vincze G. Edző:Kasper Vuorinen
CSÍKSZEREDA:
László – Loginov(2),Papp Sz.(2)– Láday1,Wishart – Gecse H., Salló A. – Farkas T.(1),Györfy – BECZE1 (1),TARATUHIN3 (1),TOUSIGNANT1 (2)– Blackwater(1),Yellow Horn(1),COMBS2– Bíró T., Fodor Cs., Sándor Z. – Casaneanu, Gecse O., Rokaly N.(1). Edző:Jason Morgan
Kiállítások:
4, ill. 10 perc + 10 perc fegyelmi (Blackwater)
Kapura lövések:28–36
MESTERMÉRLEG
Kasper Vuorinen: – A végeredmény nem teljesen tükrözi a valóságot. Remek volt az első öt percünk, aztán az ellenfél feljavult és felgyorsult, mi meg elkövettünk négy borzasztó hibát, amit meg is büntettek. A második harmadban aktívabbak és agresszívabbak voltunk, ezt a periódust meg is nyertük, és a harmadikat is jól kezdtük, megvoltak a lehetőségeink a fórokban, de ha nyerni akarsz, ezeket ki kell használnod.
Jason Morgan: – Elégedett vagyok: jó első harmadot produkáltunk, ami fontos volt két gyenge kezdés és vereség után, s bár a másodikban az ellenfél fölénk kerekedett, a harmadikban újra jól játszottunk, és László Arni is nagy tartást adott a kapuban.

OPTEN VASAS HC–MAC HKB ÚJBUDA 2–5 (1–1, 0–2, 1–2)
Budapest,
Vasas Jégcentrum, zárt kapuk mögött. Vezette:Kormos, Wolf, Kedves A., Váczi
VASAS:Sági Máté – Bukor, Kováts – Kmec, Surányi – Ozols, Tornyai G. – Farkas B., Mayer Zs.
Bödök, Czakó, Turbucz – BÉRES1,Páterka, Szalma – Pápa B.1,Schmál, Szlama – CSIKI, Léránt, Németh Á. Edző:Ladányi Balázs
MAC:FARKAS R. – Pozsgai, DÓCZI1– Macaluay(1),Jászai – GARÁT(1),Csollák – Bugár – SCHLEKMANN3 (1),Nagy Krisztián, Molnár B. – Brance Orbán, KREISZ1,Terbócs(1)– Majoross B., Ádám, Kedves R. – Lőczi, Ritter, Kozma D. Edző:Kangyal Balázs
Kiállítások:8, ill. 8 perc
Kapura lövések:27–46
MESTERMÉRLEG
Ladányi Balázs:– Talán lehetett volna több a meccsben, talán vissza lehetett volna hozni, de nagyon könnyű gólokat ajándékoztunk. A védekező harmadban kevés férfi van közöttünk, aki meri vállalni a fájdalmat, ennyi lövést nem szabad engedni az ellenfélnek, szitává lövik a kapusainkat. Sokkal önfeláldozóbban kell játszanunk!
Kangyal Balázs:– Az elején nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre, utána jött két kiállítás, két emberelőny, vezettünk is, majd amolyan káoszhokiba mentünk bele, amiből kiállításokat kaptunk. Fegyelmezetlenek voltunk, és visszahoztuk őket a meccsbe. Utána rendbe tettük a fejeket és a játékrendszerünket, sokat korcsolyáztunk, sokat ütköztünk, így megérdemelten nyertünk.

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Telekom 23 11 5 3 4 88–73 +15 46
2. Debreceni EAC 23 13 2 2 6 90–68 +22 45
3. MAC HKB Újbuda 22 10 4 3 5 93–63 +30 41
4. Újpesti TE 22 10 3 2 7 90–78 +12 38
5. Corona Brasov Wolves 14 9 2 3 59–31 +28 34
6. Gyergyói Hoki Klub 20 6 2 5 7 50–63 –13 27
7. Sport Club Csíkszereda 12 7 2 3 63–47 +16 23
8. Opten Vasas HC 20 5 2 13 56–78 –22 17
9. Titánok 20 2 3 3 12 52–92 –40 15
10. Dunaújvárosi Acélbikák 24 1 5 1 17 65–113 –48 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik