Erste Liga: nem adta magát könnyen a FEHA19 a Gyergyó ellen

Vágólapra másolva!
2023.01.23. 20:36
null
Vincze Péter (16) a mezőnyből egyedüliként szerzett két gólt (Fotó: FEHA19)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) hétfői játéknapján egyetlen mérkőzést rendeztek, ezen a listavezető Gyergyói HK csak nagy nehézségek árán, 11 gólt hozó mérkőzésen múlta felül az utolsó helyen álló FEHA19-et.

Az várható volt, hogy a pontszámokat tekintve listavezető, ám vesztett pontokat nézve az őt üldöző BJA HC mögött elmaradó Gyergyói HK és a bárhonnan nézve csontutolsó FEHA19 összecsapásán kiszakad a gólzsák, hiszen az idény korábbi mérkőzésein egyszer 10–1-re, egyszer pedig 9–3-ra nyert a székelyföldi csapat, arra viszont nem feltétlenül számíthattunk, hogy a gólszerzésből ezúttal a fehérváriak is kiveszik a részüket.

Márpedig ez történt: az első harmad gyors gólváltása után a játékrész végén megszerezte a vezetést a Gyergyó, majd a második harmadban mindkét csapat 3-3 alkalommal volt eredményes, vagyis az utolsó felvonás előtt 5–4-re vezetett a Gyergyó. A harmadik harmad elején a vendégek először tudtak elhúzni két góllal – a duplázó Vincze Péter második találatával, a 6–5-ös vendégsikert jelentő végeredményt bő tíz perccel a vége előtt a fehérvári Alexander Moksancev állította be.

ÖSSZEFOGLALÓ

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
FEHA19–
GYERGYÓI HK (romániai) 5–6 (1–2, 3–3, 1–1)
Székesfehérvár, 268 néző. V: Mach, Németh M., Kedves, Fényi S.
FEHA19: Márkus (Zupancic) – Mingazov, Reiter A. (1) / RACSINSZKIJ 1, Dolinar / Dobmayer, Kóger B. (1) / Dobos – Cizas (1), MOKSANCEV 1 (2), Ambrus Cs. 1 / Rétfalvi 1, Zohovs 1, Keceli-Mészáros (1) / Balasits, Mayer, Fekete / Dézsi Barnabás, Farkas László, Németh Z. Edző: Anatolij Bogdanov
GYERGYÓI HK: Rinne – Haaranen, Kozma Zs./ IMRE 1 (1), Marttinen / Tódor (1) – Bodó, B. Orbán 1, Tranca / SÁRPÁTKI (2),SYLVESTRE 1 (2), VINCZE P. 2 (1) / Császár, Sándor-Székely, Szigeti / Bíró G. (1), DiDiomete 1, Silló (1). Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövés: 36–31.
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Anatolij Bogdanov:
– Bosszantó a végeredmény. Jó esélyünk volt megnyerni a mérkőzést, de nem éltünk vele. Ebben az évadban, úgy tűnik, nem elég hatásosak a második szünetben tartott beszédeim, mert folyamatosan a harmadik játékrész elején veszítjük el a mérkőzéseket. Talán nekem is tükörbe kell néznem.
Szilassy Zoltán: – A legjobb ebben a meccsben az, hogy vége lett. Botrányos találkozó volt, felháborító, csapongó játékot mutattunk be. Összességében nehéz értékelni a magyarországi túránkat, rövid kispadunk volt, sok a beteg, akadtak, akik lázasan is játszottak.

AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA
1. Gyergyói Hoki Klub 34 23 2 2 7 145–89 +56 75
2. Budapest Jégkorong Akadémia 32 21 3 1 7 142–80 +62 70
3. DVTK Jegesmedvék 33 18 4 2 9 112–84 +28 64
4. Corona Brasov 34 17 4 2 11 112–95 +17 61
5. FTC-Telekom 32 15 2 2 13 103–97 +6 51
6. Sport Club Csíkszereda 34 11 6 5 12 118–118 0 50
7. DEAC 34 15 1 3 15 116–120 –4 50
8. UTE 34 9 2 4 19 106–128 –22 35
9. Dunaújvárosi Acélbikák 32 6 2 3 21 88–152 –64 25
10. FEHA19 31 3 1 3 24 68–147 –79 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik