Erste Liga: meglepetés Újpesten és Debrecenben is

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 21:28
null
Dunaújvárosi gólöröm az Újpest ellen (Fotó: Vörös Dávid/UTE)
A Dunaújváros 3–1-re győzött Újpesten a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjébe jutásért rendezett párharc szerdai nyitányán. Vendégsiker született a másik mérkőzésen is: a FEHA19 meglepetésre – hosszabbítást követően – 2–1-re legyűrte a DEAC-ot.

 

UTE–DUNAÚJVÁROS 1–3

A nyitó felvonásban a vendégek játszottak jól, az első harmad hajrájában kétszer, majd a meccs derekán még egyszer betaláltak. Időt kért az UTE, de egy emberelőnyös gólon túl másra nem futotta az erejéből.

DEAC–FEHA19 1–2

Az első harmadban Dobos Mihály lövésével a bátran támadó vendégek szereztek előnyt, amely majdnem a végéig kitartott: Mihalik András az 58. percben egyenlített. A hosszabbításban a debreceniek büntetőből sem tudták bevenni a remeklő Márkus Levente kapuját, és a 69. percben Eriks Zohovs beütötte a meccset eldöntő gólt.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK

UTE–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 1–3 (0–2, 0–1, 1–0)
Megyeri út, 379
néző. V: Haszonits, Nagy A., Muzsik, Kocsány
UTE: Rajna – Erdőhelyi, Jekunen 1 / Kiss D., Ph. Kiss / Balázsi, Pokornyi – Benk (1), Just (1), Pereszunko / Kiss P., Madácsi, Shirley / Kovács Alex, Nádasy, Németh A. / Balogh B., Kovács S., Nemes. Edző: Virág Csaba
DAB: J. JÄRVINEN – BRUS 1, Varga A. (1) / Kmec, Svars / Léránt, Vas Márk / Lammi – EMBRICH 1 (1), ÖDMAN HADZINIKOLIC (2), Valtola / Dézsi Bence, Somogyi B., Szalma / Mihálik, Niskanen, Ribcsik 1 / Marosi, Strenk O., Szabó Cs. Edző: Niko Eronen
Kapura lövések: 32–25
Gól – emberelőnyből: 1/1, ill. 0/0
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a DAB javára
MESTERMÉRLEG
Virág Csaba:
– A vereségnél is aggasztóbb a mutatott játékunk, amely rémesen gyenge volt. A küzdőszellem döntött a DAB javára, nehéz jó eredményt elérni, ha a párharcok jelentős többségét az ellenfél nyeri meg. A tudásunk alatt hokiztunk, ha ez a száz százalék, akkor baj van.
Niko Eronen: – Jobban akartuk a győzelmet, és sikeresebbnek bizonyultunk az egyéni párharcokban, de egy ilyen sorozatban gyorsan fordulhat a kocka, semmit sem jelent, hogy az első meccsen mi győztünk. Csütörtökön meg kell ismételnünk.

DEAC–FEHA19 1–2 (0–1, 0–0, 1–0, 0–1) – hosszabbításban
Debrecen, 350
néző. V: Németh M., Pálkövi Zs., Vincze D., Kis-Király
DEAC: Hetényi Z. – Jakabfy, Zalamaj / Szmirnov, Szoszunov / Bukor, Vokla – Mihalik A. 1, Spirko (1), Dalecky (1) / Izacky, Novotny, Révész M. / Kozma F., Versich, Sági Martin / Mazzag. Edző: György József
FEHA19: MÁRKUS – Racsinszkij, Dobmayer / Mingazov, Reiter A. / Dolinar (1), Csollák / Győrffy, Salamon – Cizas, Moksancev, Ambrus Cs. / Rétfalvi, ZOHOVS 1, Keceli-Mészáros / DOBOS 1, Fekete A., Németh Z. / Balasits, Dézsi Barnabás, Farkas László. Edző: Anatolij Bogdanov
Kapura lövések: 36–44
Gól – emberelőnyből: 4/0, ill. 5/0
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a FEHA19 javára
MESTERMÉRLEG
György József:
– Teljesen fölöslegesen hívtam fel a játékosaim figyelmét, hogy ez a fehérvári csapat nem ugyanaz, mint amelyik az alapszakasz nagyját megvívta. Nehezen lendültünk játékba, megbüntetett a Fehérvár. Megérdemelt győzelmet aratott a vendégcsapat, de nem csüggedünk, a párharcból még van hátra négy meccs, abból hármat meg kell nyernünk!
Anatolij Bogdanov: – Nagyon boldog vagyok, mert Debrecenben nekünk nem termett babér már jó ideje. Valahogy nem fekszik nekünk ez a pálya, de most remekül alkalmazkodtunk minden körülményhez. Remélem, kellő önbizalommal ruház fel minket ez a győzelem, hiszen az alapszakaszban ritkán éreztük a siker édes ízét.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó csaták csütörtökön folytatódnak ugyanezeken a helyszíneken.

Az alapszakaszt nyolcadik helyen záró lila-fehéreknek az Acélbikák jutottak a rájátszás kvalifikációjában, miután a hetedik DEAC a sereghajtó FEHA-t választotta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik