Erste Liga: közel négyórás meccset nyert meg a MAC az FTC ellen

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 20:41
null
Hosszabbításban nyert a Csíkszereda ellen a Gyergyó (Fotó: SC Csíkszereda)
Szerdán folytatódtak a jégkorong Erste Liga rájátszásának negyeddöntős összecsapásai. A második mérkőzésen a Corona Brasov 5–4-re legyőzte a Vasast, a Csíkszereda hosszabbítás után 2–1-re kikapott a Gyergyótól, a DEAC 4–3-ra nyert az Újpest ellen, míg a MAC Újbuda kétszeres hosszabbítás után győzte le 4–3-ra idegenben a Ferencvárost. 

 

A Corona Brasov 5–3-ra nyert az első mérkőzésen, ezúttal pedig szintén hazai pályán lépett jégre. A vezetést a Vasas szerezte meg Czakó Barna révén, ám a brassóiak bő egy perc alatt fordítani tudtak. Az első harmad végén Czakó emberelőnynél ismét betalált (2–2).

A második harmadban a hazaiak játszottak jobban, a vezetést is hamar megszerezték, majd a 20 éves Páterka Bence kiegyenlített (3–3). A harmad második félében ismét a brassóiak kerültek előnybe, majd a záró játékrészben Ben Wilson góljával már 5–3-ra vezettek. Négy perccel a vége előtt szépített a Vasas, majd kis híján ki is egyenlített. Összesítésben 2–0-ra vezet a Brassó.

A Csíkszereda hosszabbítás után 3–2-re megnyerte az első meccset a Gyergyó ellen. A második összecsapáson az első harmadban nem született gólt, a másodikban pedig a gyergyóiak szereztek vezetést. A Csíkszereda Judd Blackwater révén a harmadik harmadban kiegyenlített, így jöhetett a hosszabbítás. Amelyben a vendégek harcolták ki a győzelmet: két és fél perccel a vége előtt David Basaraba góljával nyert a Gyergyó.

A DEAC egy góllal jobbnak bizonyult az Újpestnél az első meccsen, ezúttal azonban a lila-fehérek kezdtek jobban, az első harmadot megnyerték 1–0-ra. A második játékrészben a DEAC fantasztikus játékkal hármat ütött, így elhúzott 3–1-re. A záró harmadban kétszer is beköszönt az UTE, de egyszer a hazaiak is, így ismét nyertek (4–3), és már 2–0-ra vezetnek a negyeddöntőben.

Az FTC-Telekom legutóbb könnyedén, 4–1-re győzte le a MAC Újbudát. A második mérkőzésen Kóger Dániel és Rasmus Kulmala góljával tíz perc alatt kétgólos előnybe került a Ferencváros, majd bő hat perc alatt egyenlített a MAC. A második harmadban a 2. gólját szerző Kovács Bronson megfordította a mérkőzés állását. A harmadik harmadban az FTC kiegyenlített, több gól azonban nem esett, így jöhetett a hosszabbítás. Az első ráadásban nem született döntés, így újabb túlórát kezdtek el a csapatok. Végül Scott Macaulay gólja döntött a közel négyórás mérkőzésen, a MAC pedig kiegyenlítette a párharc állását. Ez a mérkőzés volt az eddigi leghosszabb magyarországi találkozó a sportág újkori történetében.

JÉGKORONG,ERSTE LIGA
NEGYEDDÖNTŐ
,2. MÉRKŐZÉS
Corona Brasov (romániai)–Opten-Vasas 5–4
(2–2, 2–1, 1–1)
SC Csíkszereda (romániai)–Gyergyói HK (romániai) 1–2 (0–0, 0–1, 1–0, 0–1)hosszabbítás után
Debreceni EAC–Újpesti TE4–3(0–1, 3–0, 1–2)
FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda 3–4 (2–2, 0–1, 1–0, 0–0, 0–1)– kétszereshosszabbítás után

CORONA BRASOV (romániai; 1.)–OPTEN-VASAS (8.) 5–4 (2–2, 2–1, 1–1)
Brassó, zárt kapuk mögött. V:Gergely L. (romániai), Radu, Filip, Gherghies (románok)
BRASSÓ:
Tőke
Carlson 1, MCFADDEN (2) – Dame-Malka, WILSON 1 – Boriszenko (1), Bors 1 – Gajdó T. Csere: Péter B., Tranca, Valchar (1) – FINUCCI 1 (2), Fowlie, GLIGA (2) – Molnár Z. (1), Mihály E., Molnár Zs. – Gajdó B. 1, A. Vasile, N. Vasile – Szőcs. Edző:Dave MacQueen
VASAS:
Tóth B.
Kmec, Ozols (1) – Bukor, Tornyai – Léránt, Seregély (1) – Kováts M. Csere: Bödök, CZAKÓ 2 (1), Révész – Nagy M., Schmál, TURBUCZ 1 (2) – PÁTERKA 1, Szalma, Vesutkin – Csiki, Mattyasovszky, Szlama – Németh Á. Edző:Ladányi Balázs
Kapura lövések:
42–16
Kiállítások:
4, ill. 10 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
2–0, a Brassó javára

SC CSÍKSZEREDA (romániai, 3.)–GYERGYÓI HK (romániai, 7.) 1–2 (0–0, 0–1, 1–0, 0–1) – h. u.
Csíkszereda, zárt kapuk mögött. V:Varjú, Wolf,Rédai(romániai), Crisan (román)
CSÍKSZEREDA:
SZAMANKOV
FARKAS T., WISHART – Kuljas, Papp Sz. – Győrfy, Salló – Szabó Zs. Csere: Becze T., BLACKWATER 1, Yellow Horn – Combs, Fodor Cs., Taratuhin – Bíró T., Részegh Zs., Rokaly N. – Casaneanu, Ilyés, Sándor Z. Edző:Jason Morgan
GYERGYÓ:
COOKE
Fejes, KOZMA ZS. (1) – Nagy Cs., Podlipnik – Ferenc-Csibi, Raszulov – Csergő. Csere: KOSKIRANTA 1 (1), ST. AMANT (1), Szabó K. (1) – BASARABA 1, E. Pance, Silló –Benedek, Bíró G., Szigeti – Barabás, Lázár, Sára
Edző:
Szilassy Zoltán
Kapura lövések:
35–29
Kiállítások:
16, ill. 8 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása
:1–1

FTC-TELEKOM (2.)–
MAC HKB ÚJBUDA (5.) 3–4 (2–2, 0–1, 1–0, 0–0, 0–1) – kétszeri hosszabbítás után
FTC:
ARANY
Ellerby, HEGYI Á. (1) – Tóth Gergely, M. Versteeg (1) – Kärmeniemi, Sarcia – Boros. Csere: Tóth A., Nagy G. (1), Somogyi B. – PAVUK (1), Kulmala 1, NÉMETH A. 1 (1) –Hodgman (1), Hajós, Kóger D. 1 – Roczanov, Farkas L., Tóth Gergő – Tóth R. Edző:Fodor Szabolcs
MAC HKB:
BÁLIZS
Pozsgai, Dóczi – MACAULAY (3), Jászai – GARÁT, KOVÁCS B. Z. 2 – Bugár. Csere: Schlekmann, Nagy K., SOFRON I. 1 – Brance Orbán (1), Kreisz B., TERBÓCS 1 (2) – Kozma D., Ritter Z., Pápa – Molnár B., Majoross B., Lőczi – Kedves R. Edző:Kangyal Balázs
Kapura lövések:50–65
Kiállítások:
22, ill. 10 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása
:1–1
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Ez a rájátszás szépsége: két remek csapat játszott kiváló meccset, amelyben minden benne volt. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű széria, a MAC-ban is vannak válogatott klasszisok, az egyik meg is csillantotta a tudását... Sok kiállítást csináltunk, amibe belefáradtunk, így is dőlt el a végén.
Kangyal Balázs:
– Ilyen élmény kevés jégkorongozónak adatik meg, és nemcsak a játékidő, hanem a négy négy elleni hosszabbítás miatt. Ez sokat kivett a csapatokból, viszont a fiataljaink még bírták, ebből született az utolsó emberelőnyünk is. Az igazi tapasztalat, a csapattá válás az ilyen mérkőzésekkel jön.

DEACÚJPEST 4–3 (0–1, 3–0, 1–2)
Debrecen, zárt kapuk között. V:
Babic, Rencz, Kövesi, Szabó D.
DEAC:
Hetényi Z.
Kloz, Vokla – Sándor F., Kiss R. – BERTA1,Bogesics
Dalecky1,Novotny1,TURCOTTE(2)– Kulesov, Pesztunov, Hári N. – IZACKY1 (1),Molnár D., Mazzag(1)– Kiss P., Szűcs I. Edző:David Musial
ÚJPEST:Rajna
P. Kiss, Selan – Pokornyi, Stadel – Kovács Attila, Varga A. – Horváth A., Szécsi. Csere: BODÓ1 (2),JUST1,BENK1 (2)– Sikorcin, Sotlar, Vincze P. – Rafaj, Perkovich, Vorobjov – Godó, Kovács S., Nemes
Edző:
Virág Csaba
Kiállítások:10, ill. 12 perc+10 perc fegyelmi (Sikorcin)
Kapura lövések:39–37
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:2–0, a DEAC javára
MESTERMÉRLEG
David Musial:– Az első harmad nem a miénk volt, el is vesztettük, de a másodikban már egyértelműen domináltunk, a hajrában pedig kiválóan védekeztünk. Jót tesz a szívemnek-lelkemnek, ha szoros mérkőzéseket tudunk megnyerni. Azt mondták nekem, a DEAC még sohasem győzött Újpesten, de én erről hallani sem akarok!
Virág Csaba:– Bosszantó, hogy mindkét találkozón nüánszok döntöttek, és nem a mi javunkra. Nem szabad kihagyni egy percre sem, hiszen azt a rájátszásban már megbüntetik az ellenfelek, és utána hegyeket kell megmásznunk, hogy visszakapaszkodjunk... Továbbra is bízunk magunkban, remélem, megnyerjük a két mérkőzést otthon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik