Erste Liga: idegenben fordított a Dunaújváros és legyőzte az Újpestet

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.21. 20:31
null
Egymás után harmadszor kapott ki az UTE (Fotó: Vörös Dávid)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) pénteki játéknapján a Dunaújvárosi Acélbikák 2–1-re legyőzte az Újpestet és megelőzte a riválisát a tabellán. A Budapest JAHC elszenvedte első vereségét ebben az idényben, a DEAC nyerni tudott idegenben. 

 

Kovács Alex góljával az Újpesti TE szerezte meg a vezetést az első harmad hajrájában, azonban előnye nem tartott sokáig. A második játékrész első percében egyenlíteni tudtak a dunaújvárosiak, Dézsi Bence talált a kapuba. A DAB az utolsó harmadban Léránt René góljával fordítani tudott és megverte az Újpestet. A lila-fehérek már negyedszer kaptak ki hazai jégen ebben az idényben.

A játéknap második mérkőzésén a Debreceni EAC látogatott Újbudára és kiütötte a Budapesti Jégkorong Akadémia HC-t. Annak ellenére, hogy a két csapat előző mérkőzésén a hazaiak 9–3-ra nyertek, most korántsem játszottak fölényben, ráadásul elszenvedték első vereségüket ebben az idényben. A DEAC hatszor is bevette a korábban MAC Újbuda néven futó együttes kapuját, míg a BJAHC csak két gólt szerzett. Az utolsó harmad abszolút a vendégeké volt, a budapestiek ugyan egy gólra felzárkóztak a második játékrészben, a debreceniek tíz perc alatt bebiztosították győzelmüket.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
UTE–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 1–2
(1–0, 0–1, 0–1)
Budapest, Megyeri út, 388 néző. Vezette: Németh M., Dósa, Szabó D., Gottlibet.
ÚJPEST:
RAJNA – Balázsi, Ph. Kiss / Pokornyi, Kmec / Tornyai, Kiss D. / Balogh B. – Pereszunko (1), Just, Kovács Alex 1 / Kiss P., Shirley, Madácsi / BENK (1), Németh A., Szabó-Rácz / Kovács S., Nemes, Lászlóffy.Edző: Virág Csaba
DAB: KOVÁCS D. – Svars, Erdély B. / Brus, LÉRÁNT 1 (1) / Lammi, Vas Márk / Strenk O. – Niskanen, Pinczés O., VALTOLA (1) / DÉZSI BENCE 1, Embrich, ÖDMAN-HADZINIKOLIC (1) / Somogyi B., Török (1), Szalma / Horváth Á., Stan, Marosi. Edző: Niko Eronen
Kapura lövések: 41–22.
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 6/0

MESTERMÉRLEG
Virág Csaba: – Rengeteg egyéni hibát követtünk el, nagyon görcsösek voltunk, rossz döntéseket hoztunk a jégen. Nagyon rossz mérkőzés volt, önbizalom nélkül játszottunk, de a szurkolók végig tartották bennünk a lelket.
Niko Eronen: – A speciális egységekről szólt a mérkőzés, boldog vagyok, hogy mi jöttünk ki belőle győztesen. Vegyes érzéseim vannak a csapatom játékával kapcsolatban, de a három pontnak nagyon örülök.

Budapest JAHC–Debreceni EAC 2–6 (1–2, 1–1, 0–3)
Budapest, Vasas Jégcentrum, 335 néző. Vezette: Nagy A., Máhr-Stumpf, Balla, Molnár M.
BJAHC:
Kornakker – Uimonen, Szabó B. / K. Varga, Garát / Gőz (1), Dóczi (1) / Ádám – Culigin, Galoha, McCormick / Elo 1, Viikilä, Schlekmann / Tóth R. (1), NAGY KRISZTIÁN 1, Djumic (1) / Molnár B., Weidemann, Ravasz. Edző: Kangyal Balázs
DEAC: HETÉNYI Z. – Jakabfy, Zalamaj (1) / Bogesics, Szoszunov / Bukor, Vokla (1) / Sándor B. 1 – DALECKY 1 (1), Spirko (2), IZACKY 1 (1) / Kozma F., Novotny, Mihalik A. / Sági Martin (1), RÉVÉSZ M. 1 (3), MOLNÁR D. 2 / Szmirnov, Mihalik G., Ördög.Edző: György József
Kapura lövések: 36–28.
Gól – emberelőnyből: 6/0, ill. 3/1

AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA
1. Budapest Jégkorong Akadémia 9 7 1 1 44–21 +23 23
2. FTC-Telekom 7 6 1 25–14 +11 18
3. Gyergyói Hoki Klub 8 5 3 39–24 +15 15
4. Corona Brasov 9 4 1 4 28–23 +5 14
5. DVTK Jegesmedvék 9 3 2 1 3 27–25 +2 14
6. Debreceni EAC 11 4 1 6 38–43 –5 14
7. Dunaújvárosi Acélbikák 10 3 1 1 5 27–38 –11 12
8. Sport Club Csíkszereda 8 2 1 3 2 23–27 –4 11
9. Újpesti TE 10 3 1 6 29–34 –5 10
10. FEHA19 9 1 1 7 12–43 –31 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik