Erste Liga: győzött a DVTK, még nem avatnak bajnokot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 22:25
A jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik meccsén a címvédő DVTK 4–1-re megverte a MAC Budapestet, ezzel 3–1-re szépített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.
Szépített a DVTK – a galéria megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotó: Koncz György)
Szépített a DVTK – a galéria megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotó: Koncz György)

 


Mivel a MAC megnyerte a döntő első három mérkőzését, a szerdai, negyedik győzelem a bajnoki aranyérmet jelenthette a budapestieknek. Vagyis a címvédő DVTK-nak hazai pályán mindenképpen felül kellett kerekednie, hogy ne legyen vége.

A gól nélküli első húsz perc után a MAC megszerezte a vezetést Tomás Klempa révén, de a miskolciak egyenlítettek Rasmus Kulmala góljával, majd a vezetést is átvették Magosi Bálint találatával.

A harmadik harmadban egészen az utolsó percig nem esett gól. Azonban 17 másodperccel a vége előtt, amikor a MAC már kapus nélkül játszott, Galanisz Nikandrosz bevette a vendégek kapuját, és ezzel eldöntötte a meccs sorsát. Sőt, 15 másodperccel később, tehát mindössze két másodperccel a vége előtt Peter Sakaris is betalált, így 4–1 lett a vége.

JÉGKORONG, ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
DVTK Jegesmedvék–MAC Budapest 4–1
(0–0, 2–1, 2–0)
Miskolc, 1925 néző. V: Kincses, Soós D., Kis-Király, Muzsik
DVTK: ADORJÁN – Leppänen, Rusk – Láda B., Rantanen (1) – Joe, Vojtkó – Albert, Köllő
MAGOSI B. 1, Miskolczi, GALANISZ 1 (1) – Pavuk (1), Kulmala 1, Sakaris 1 – Hajós (1), Tóth A., Vas J. – Ritó, Berta, Tóth Gergő
Edző: Mikael Tisell
MAC: BÁLIZS – Cunningham, Dudás – Pozsgai, Kovács B. – Garát, Vokla – Majoross B., Molnár D.
Dansereau, Brown, KLEMPA 1 – Somogyi, Terbócs, Mansson – Bodó, Nagy K., B. Orban – Tóth Richárd, Tóth Gergely, Keresztury
Edző: Majoross Gergely
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a MAC javára.
MESTERMÉRLEG
Mikael Tisell:
– Az első harmad nagyon kiegyenlített játékot hozott, aztán a másodikban sikerült feljavulni, felgyorsultunk. Innentől minden megfordulhat, de ez is nagyon szoros meccs volt. Természetesen az a cél, hogy szombaton ott folytassuk, ahol most abbahagytuk.
Majoross Gergely: – Magas színvonalú mérkőzés volt, amely parázs csatát hozott. Egy győzelemre voltunk előtte a bajnoki címtől, ahogy most is. A dominanciánk ezúttal volt a legnagyobb az eddigi négy találkozóból.

A döntő további programja
március 31. szombat, 19.00: MAC Budapest–DVTK Jegesmedvék
április 2., hétfő, 20.00: DVTK Jegesmedvék–MAC Budapest (ha szükséges)
április 5., csütörtök, 20.00: MAC Budapest–DVTK Jegesmedvék (ha szükséges)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik