Erste Liga: fordított, ezzel egyenlített a Brassó a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.31. 19:58
null
Minden tekintetben kiegyenlített eddig a párharc (Fotó: Corona Brasov)
Az alapszakaszgyőztes Brassó nagy csatában 3–2-re nyert a vendég Csíkszereda ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének második mérkőzésén, így az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharca 1–1-re áll.

 

Felemás napja volt a Corona Brasovnak a szerdai: a „farkasok” előbb az Erste Liga fegyelmi bizottságától kézhez kapták jól megérdemelt, 7500 eurós büntetésüket – s mellé december 31-ig felfüggesztett pályabezárásukat – a rájátszás során a klubhonlapon és a közösségi felületeiken produkált bírózós-magyarozós ámokfutásukért, este viszont egyenlítettek a Csíkszereda elleni fináléban.

Noha a nyitó harmad után még a Csíkszereda vezetett (Roberto Gliga mellett ki más, mint a playoffban 18. gólját szerző Jack Combs talált be), a középső harmadban a brassóiak fordítottak, az utolsóban pedig Tőke Zoltán lehúzta a rolót, a döntő így 1–1-es összetett állásról folytatódik szombaton, immár Csíkban.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
CORONA BRASOV (romániai, 1.)–SC CSÍKSZEREDA (romániai, 3.) 3–2 (1–2, 2–0, 0–0)
Brassó, zárt kapuk mögött. Vezette:
Nagy A., Soós, Balla, Kövesi
BRASSÓ: TŐKE
Carlson, McFadden – Wilson, Boriszenko – Bors, Mihály E. – Gajdó T., Szőcs
Klempa 1, Tranca (1), Valchar (1) – FOWLIE 1 (1), GLIGA 1 (1), Finucci (1) – Molnár Z., Molnár Zs., Péter B. – Gajdó B., A. Vasile, N. Vasile
Edző: Dave MacQueen
CSÍKSZEREDA: Szamankov
Kuljas, Papp Sz. (1) – Wishart, Loginov – Salló, Láday – Győrfy
Fodor Cs., Taratuhin, BECZE T. 1 – Rokaly N., BLACKWATER (1), COMBS 1 – Casaneanu, Farkas T., Bíró T. (1) – Sándor Z., Ilyés, Gecse O.
Edző: Jason Morgan
Kapura lövések: 26–27
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
1–1
MESTERMÉRLEG

Dave MacQueen: – Tetszett a játékunk, tudtunk alkalmazkodni és a srácok keményen harcoltak – rendes playoffmeccs volt, amelyen szerencsére mi szereztünk eggyel több gólt. A hátrányos védekezésünk jól működött, és külön tetszett a játékosaim önfeláldozó, a testi épségüket sem kímélő attitűdje!
Jason Morgan: – A vezető gólja után nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre, de hiába tudtuk átvenni a vezetést az első harmad végére, ez nem bizonyult elegendőnek. Másrészről viszont az eredeti tervünket tartottuk, hogy legalább egy meccset hozzunk el Brassóból, úgyhogy most a hazai jégre koncentrálhatunk. Felkészültünk egy hosszú és nehéz szériára, elvégre az alapszakaszgyőztes az ellenfelünk.

A DÖNTŐ MENETRENDJE
CORONA BRASOV (1.)–SC CSÍKSZEREDA (3.) AZ ÁLLÁS: 1–1
Március 30.
Corona Brasov–SC Csíkszereda 0–3
Március 31.
Corona Brasov–SC Csíkszereda
3–2
Április 3.
SC Csíkszereda–Corona Brasov
x–x
Április 4.
SC Csíkszereda–Corona Brasov
x–x
Április 6.
Corona Brasov–SC Csíkszereda
x–x
Április 8.
SC Csíkszereda–Corona Brasov
x–x*
Április 10.
Corona Brasov–SC Csíkszereda
x–x*
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik