Erste Liga: ferencvárosi győzelem a Csíkszereda ellen

Vágólapra másolva!
2023.01.21. 16:28
null
Három egyre nyert az FTC (Fotó: fradi.hu)
A jégkorong Erste Ligában szereplő FTC-Telekom szombaton 3–1-re legyőzte az SC Csíkszeredát a bajnokság 19. fordulójában.

Az előző évadban az Erste Liga döntőjét vívta az FTC-Telekom és az SC Csíkszereda – ezúttal viszont a DEAC-cal kiegészülve az első hatba kerülésért, tehát a biztos rájátszásba jutásért küzdenek, s a hármasból valamelyik együttes biztosan playoff-kvalifikációra kárhoztatik.

Ezért is volt különleges jelentősége a csíkiak vendégszereplésének a Tüskecsarnokban, ám megnehezítették a saját dolgukat, az első harmadban ugyanis kettős emberhátrányba kerültek. Ezt még kivédekezték, ám amikor „csak” szimpla fórban játszott a Fradi, megszerezte a vezetést.

Az eseménytelen második játékrész után a harmadik elején érkezett az egyenlítés: Jevgenyij Szkacskov majdnem nullszögből, a kapus Nagy Kristóf lábáról pattintotta be a hálóba a pakkot, majd a fordítástól sem állt messze a Csíkszereda, Sofron István lövése azonban a kapuvasat csengette meg.

A végjátékban aztán Nagy Gergő csapatkapitányhoz méltó módon a hátára vette az FTC-t. Előbb szerencsésen megpattanó lövése járt túl Adorján Attila eszén, majd Rasmus Kulmala korcsolyázta körbe a jelentős KHL-rutint felhalmozó, de sebességéből 33 éves korára már láthatóan sokat veszítő Jakov Szeleznyovot, s a kipattanójából ismét Nagy Gergő volt eredményes.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
FTC-TELEKOM–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 3–1
(1–0, 0–0, 2–1)
Tüskecsarnok, 1120 néző. V: Babic, Németh M., Kövesi, Váczi
FTC:
NAGY KRISTÓF – Hrabal, Seregély Máté / Kärmeniemi, Marva 1 / Boros, Mesikämmen / Kucsma – Kestilä, Kreisz B., Tóth A. / KULMALA (1), NAGY G. 2, Sointu / Bán, Farkas Lőrinc, Tóth Gergő / Turbucz (1). Edző: Fodor Szabolcs
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN A. – Kubát, Schaus / Mikkola, Szeleznyov / Ferencz-Csibi, Salló / Bajkó Cs. – Szkacskov 1, Sofron, Stach / Krikunov (1), Milan (1), Vesely / Casaneanu, Péter B., Rokaly Sz. / Farkas T., Fodor Cs. Edző: Tom Coolen
Kapura lövések: 39–25
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 5/0
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs: – Egyre közelebb az alapszakasz vége, így egyre nagyobb a győzelmek jelentősége is, és annál nagyobb önbizalmat meríthetünk belőlük. Az első és a harmadik harmadban irányítottuk a meccset, a másodikban volt egy hullámvölgyünk, de a két jó és egy „oké” harmad elég volt a sikerhez.
Tom Coolen: – Öt perccel a vége előtt egy egy volt az állás, a kapuvasat is eltaláltuk, de végső soron a Ferencváros jobban megérdemelte a győzelmet. Adorján Attila bravúrosan védett, reménykedtem, hogy ez egy pontra elég lesz, de túl sokszor adtuk el a korongot, ami megbosszulta magát.

AZ ÁLLÁS
1. Gyergyói Hoki Klub 32 22 2 2 6 137–81 +56 72
2. Budapest Jégkorong Akadémia 31 20 3 1 7 139–78 +61 67
3. Corona Brasov 33 17 4 2 10 111–91 +20 61
4. DVTK Jegesmedvék 31 16 4 2 9 105–81 +24 58
5. Sport Club Csíkszereda 33 11 6 5 11 116–114 +2 50
6. FTC-Telekom 31 15 1 2 13 98–93 +5 49
7. DEAC 33 15 1 2 15 112–115 –3 49
8. UTE 33 8 2 4 19 102–126 –24 32
9. Dunaújvárosi Acélbikák 32 6 2 3 21 88–152 –64 25
10. FEHA19 29 3 1 3 22 61–138 –77 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik