Erste Liga: elmaradt a meglepetés, kétgólos hátrányból fordított a Brassó

Vágólapra másolva!
2021.03.02. 20:19
null
Megizzasztották a Brassót a fehérben játszó angyalföldiek (Fotó: Corona Brasov)
Kedden elkezdődött a magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erste Liga idei rájátszása, amely kis híján meglepetéssel kezdődött, hiszen az alapszakaszt megnyerő Brassó ellen a playoffba nyolcadikként bejutó Vasas két harmad után 3–1-re vezetett – aztán kapott négyet. A Csíkszereda hosszabbításban nyert a Gyergyó ellen.

Egy harmad hiányzott hozzá, hogy nagy meglepetéssel rajtoljon az Erste Liga idei rájátszása: az alapszakaszt a 8. helyen záró Vasas ugyanis igencsak a lovak közé csapott az alapszakaszt megnyerő Brassó vendégeként. Az első 20 percben nemcsak felvette a versenyt az erdélyiekkel az angyalföldi brigád, de kétszer is megszerezte a vezetést: előbb Bödök Bence góljával került előnybe a piros-kék gárda, majd Carlo Finucci emberelőnyös egyenlítése után Schmál Kristóf gondoskodott róla két perccel a szünet előtt, hogy vendégelőnnyel záruljon az első rész.

A középső harmad sem hozott változást, igaz, ekkor már jóval többször próbálkozott a hazai csapat, mégis a Vasas szerezte az újabb találatot – Nagy Márk volt eredményes. Az utolsó harmadra fordulva ott volt a levegőben, hogy Ladányi Balázs csapata az idényben először nyer a Brassó ellen, ám a meglepetés végül elmaradt.

A Corona ugyanis a záró harmadban alig hat perc alatt eltüntette a hátrányát, és ugyan még két perccel a vége előtt is úgy tűnt, hosszabbításban dől el a meccs, a hazaiak Olivier Dame-Malka góljával két perccel a vége előtt előnybe kerültek, majd Radim Valchar üres kapus találatával 5–3-ra meg is nyerték a mérkőzést.

Ha Brassóban nem is, úgy 80 kilométerre északra, Csíkszeredában csak rendeztek hosszabbítást, miután a Sport Club és a Gyergyó 60 perc alatt nem bírt egymással. A gól nélküli középső harmadot szépen keretbe foglalta két 1–1-es játékrész, vagyis a rendes játékidő 2–2-vel zárult, s a ráadás mindössze öt percig tartott: ennyi idő kellett a hazaiaknak a győztes gól megszerzésére – az első harmadban egalizáló John Combs bizonyult a nyerőembernek a szeredaiaknál.

A hétfői ellenfélválasztást az alapszakasz második helyén záró FTC alaposan megkavarta azzal, hogy az 5. MAC-ot választotta, ám döntésük annyiból érthető, hogy így ki sem kell mozdulniuk a Tüskecsarnokból, ami jelen járványügyi helyzetben érthető. A „lakótársak” összecsapását a MAC kezdte jobban, két és fél perc után előnybe került, s meg is tartotta a vezetést a szünetig – annak ellenére, hogy Kógerék 17 alkalommal lőttek kapura, ám Bálizson nem tudtak túljutni. Nem úgy a második 20 percben, amikor előbb fél perc után egyenlített a Ferencváros, majd a harmad hajrájában fél perc alatt berámolt még kettőt, majd a záró játékrészben hozzátett még egyet, így ránézésre kényelmes győzelmet aratott a 4–1-gyel.

Debrecenben ismét a 83-szoros magyar válogatott kapus, Hetényi Zoltán volt a legfontosabb ember az Újpest elleni meccsen: jó ötven percre lehúzta a rolót, mezőnybeli társai ezalatt lőttek hármat, úgyhogy a finisre eldőlt a lényeg. Azonban izgalmak maradtak, mert az Újpest nem nyugodott bele Hetényi shutoutjába, 14 másodpercen belül duplázott, úgyhogy Dave Musial ijedtében ki is kérte az idejét. Ezzel stabilizálta a csapatát, amely idegesen bár, de eljutott a célvonalig, megnyerte a széria első mérkőzését, amivel az 1–0-s összesítésnél is nagyobb lépést tett előre, mert tavaly is alapszakasz-negyeddiként fordult a rájátszásra, nem választhatott ellenfelet a negyeddöntőre, és akkor rá is fázott, mert kipofozták az első körben…

Nos, így telt a 2021-es Erste Liga-rájátszás első játéknapja, ám pihenni meg a történteket emésztgetni nincs idő, szerdán máris jön a folytatás!

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Corona Brasov (romániai)–Opten-Vasas 5–3
(1–2, 0–1, 4–0)
Brassó,
zárt kapuk mögött. Vezette: Gergely L. (romániai), Radu, Filip, Gherghies (románok)
BRASSÓ: Tőke
Carlson (1), McFadden (1) – Wilson, DAME-MALKA 1 – Boriszenko, Bors – Gajdó T.
FOWLIE 1, Tranca (1), Valchar 1 – Molnár Zs., Molnár Z., Finucci 1 – Mihály E., GLIGA (2), PÉTER B. 1 (1) – N. Vasile, A. Vasile, Gajdó B. – Szőcs
Edző: Dave MacQueen
VASAS: Tóth B.
Kmec (1), Ozols (1) – Bukor, Tornyai (1) – Léránt, Seregély – Kováts M.
BÖDÖK 1, Czakó, Révész (1) – NAGY M. 1, SCHMÁL 1, Turbucz (1) – Vesutkin, Páterka, Szalma – Csiki, Mattyasovszky, Szlama – Németh Á.
Edző: Ladányi Balázs
Kapura lövések: 42–29
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen:
– A legutóbbi bajnoki után megmondtam, hogy a Vasas kemény playoffellenfél lehet, noha akkor még nem tudhattuk, hogy vele találkozunk. Játékosai kemények, jól mozognak, megnehezítik az életünket. Az első két harmadban nem tűntünk valami elkötelezettnek, de az erős utolsó harmadunkkal azért megtaláltuk az utat a győzelemhez.
Ladányi Balázs: – Mindkét csapat remekül felkészült a találkozásra, de hát csak egy nyerhetett. Igyekeztünk megkaparintani a pályaelőnyt, közel jártunk hozzá, ám nem eléggé. Szerdán ismét megpróbáljuk!

SC Csíkszereda (romániai)–Gyergyói HK (romániai) 3–2 (1–1, 0–0, 1–1, 1–0) – hosszabbítás után
Csíkszereda,
zárt kapuk mögött. Vezette: Varjú, Wolf, André (romániai), Crisan (román)
CSÍKSZEREDA: SZAMANKOV
Salló, WISHART (2) – KULJAS (1), Papp Sz. – Farkas T., Győrfy – Szabó Zs.
Blackwater 1, COMBS 2 (1), YELLOW HORN (1) – Bíró T., Fodor Cs., Taratuhin – Casaneanu, Részegh Zs., Rokaly N. – Gecse O., Ilyés, Sándor Z.
Edző: Jason Morgan
GYERGYÓ: COOKE
Kozma Zs., Troncinsky – Fejes, Podlipnik – Ferenc-Csibi, Raszulov – Lázár, Nagy Cs.
KOSKIRANTA (1), ST. AMANT 1, SZABÓ K. (1) – E. PANCE 1, Silló, Szigeti – Benedek, Bíró G., Csergő – Barabás, Elekes, Sára
Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 46–24
Kiállítások: 6, ill. 8 perc

FTC-Telekom–MAC HKB Újbuda 4–1 (0–1, 3–0, 1–0)
Budapest,
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Kókai, Soós, Kis-Király, Muzsik
FTC: ARANY
Ellerby, Hegyi Á. – TÓTH GERGELY (1), M. VERTSEEG 1 – Boros
SOMOGYI B. 1 (1), Nagy G. 1, Tóth A. – NÉMETH A. (1), Kulmala 1, PAVUK (2) – Kóger D., Hajós (1), Tóth R. – Roczanov, Farkas L., Tóth Gergő – Sági Martin
Edző: Fodor Szabolcs
MAC HKB: Bálizs
Pozsgai, Dóczi – Macaulay 1, Jászai – Garát, Kovács B. Z. – Bugár
Schlekmann, Nagy K., Sofron I. – Brance Orbán, Kreisz B. (1), Terbócs (1) – Kozma D., Ritter Z., Pápa – Molnár B., Majoross B., Lőczi – Kedves R.
Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 42–24
Kiállítások: 8, ill. 4 perc

Debreceni EAC–Újpesti TE 3–2 (2–0, 1–0, 0–2)
Debrecen, zárt kapuk mögött. Vezette: Kincses, Korbuly, Vincze P. T., Vincze D.
DEAC: Hetényi Z.
Kloz (1), Vokla 1 – Berta, Bogesics – Kiss R., Sándor F.
Dalecky (1), Novotny (1), TURCOTTE 1 – Hári N. (1), Pesztunov, KULESOV 1 – Izacky, Molnár D., Mazzag – Kiss P., Szűcs I., Mihalik
Edző: David Musial
Újpest: RAJNA
P. Kiss, Selan – Pokornyi, Stadel – Kovács Attila, Varga A. – Horváth A., Szécsi
BODÓ 1 (1), Just, BENK 1 (1) – Sikorcin, Sotlar, Vincze P. – Rafaj, Perkovich, Vorobjov – Godó, Kovács S., Nemes
Edző: Virág Csaba
Kapura lövések: 53–48
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
David Musial:
– A harmadik harmad derekán volt egy rövidzárlatunk, amikor szépített az Újpest, ezt leszámítva végig fegyelmezetten és taktikusam játszottunk, három szép gólt lőttünk. Nincs mit ragozni, itt az előny, várjuk a következő ütközetet.
Virág Csaba: – Nem volt benne a meccsben, hogy mínusz háromról kezdjük az utolsó harmadot, hiszen legalább annyi lehetőségünk volt, csak mi kihagytuk mindegyiket. A harmadik harmadban mindent egy lapra feltéve játszottunk, és nehezen jött az első gól, de hamar ütöttünk még egyet, így esélyünk nyílt egyenlíteni. Nem sikerült, ám ha úgy kezdünk szerdán, ahogy most abbahagytuk, nyerhetünk.

A négy nyert mérkőzésig tartó párharcok állása mindegyik esetben 1–0 a mai győztesek javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik