Erste Liga: Adorján és Bodó is Erdélyben folytatja

Vágólapra másolva!
2021.06.22. 16:54
null
Adorján Attila hazatér Csíkszeredába (Fotó: Földi Imre)
Két magyar válogatott jégkorongozó, a kapus Adorján Attila és a csatár Bodó Christopher is erdélyi csapathoz igazolt: előbbi az Erste Liga-bajnok SC Csíkszeredában, utóbbi a Gyergyói HK-ban folytatja pályafutását.

A 24 éves Adorján – ahogy a csíkiek írták kedden – hazatér, hiszen csíkszeredai születésű, és 2014-ben igazolt Miskolcra. Az előző idényt a finn másodosztályban kezdte, majd a szezon közben visszatért a DVTK-hoz.

„Nagyon örülök, hogy újra a szülővárosom csapatában játszhatok. Úgy gondolom, nagy megtiszteltetés és felelősség ebben az együttesben játszani, a liga legnagyobb szurkoló tábora előtt. Az elmúlt három évben minden bajnokságban sikeres volt a gárda, én mindent meg fogok tenni, hogy további sikereket érjünk el és a csapat hasznos tagja legyek" – fogalmazott Adorján.

A Gyergyói HK szintén kedden jelentette be Bodó érkezését Újpestről. A csatár az Erste Ligában – illetve a jogelőd MOL Ligában – 73 alapszakasz-mérkőzésen 123 pontot, 18 rájátszás-összecsapáson húsz pontot szerzett.

A 28 éves csatár az amerikai egyetemi ligában töltött évei után 2015-ben érkezett Székesfehérvárra, ahol két évet töltött, majd egy év németországi kitérő után a MAC-nál folytatta.

Meghatározó szerepe volt abban, hogy 2018-ban a MAC nyerte a Mol Ligát, majd részese volt az újbudaiak szlovákiai extraligás szezonjainak is.

Az elmúlt évadban az UTE színeiben játszott, 35 alapszakasz- és rájátszás-meccsen összesen 65 pontot termelt. Ezzel az Erste Liga második legeredményesebb játékosa volt.

A magyar válogatottban eddig 34 meccsen, közte tíz világbajnoki mérkőzésen szerepelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik