Erste Liga: 2015 után ismét nyert az Újpest az FTC otthonában

Vágólapra másolva!
2020.12.28. 20:28
null
Az utolsó harmadban négy gólt is ütöttek a vendégek (Fotó: Tumbász Hédi)
A jégkorong Erste Liga alapszakaszának hétfői játéknapján az Újpest hátrányból felállva, egy parádés záró harmadot produkálva kiütötte a Ferencvárost.

 

A mérkőzés előtt 12 pont és két hely választotta el egymástól a Ferencvárost és az Újpestet. Jobban kezdték a találkozót a hazaiak, az első harmad közepén Hegyi Ádám szerezte meg a vezetést az FTC-nek (1–0). A vendégek azonban Mario Lamoureux révén még a szünet előtt kiegyenlítetek (1–1).

A középső játékrészben nem született gól, viszont a harmadik harmad elején az Újpest ismét betalált, Varga Arnold szerzett vezetést (1–2). A lila-fehérek pedig addig ütötték a vasat, amíg meleg volt – három perccel később, a 45. percben kétgólosra növelték az előnyüket, Riley Stadel vette be az FTC kapuját (1–3).

A vége kiütés lett, mivel az Újpest a 60. percben kétszer is betalált: előbb Benk András vette be az üres kaput, majd egy letámadás után Lamoureux állította be az 1–5-ös végeredményt.

Az FTC négy győztes mérkőzés után kapott ki, míg az UTE sorozatban negyedik találkozóját nyerte meg azóta, hogy a zöld-fehérektől hazai pályán 6–2-es vereséget szenvedtek.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
ALAPSZAKASZ

FTC-Telekom–UTE 1–5 (1–1, 0–0, 0–4)
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V: Babic, Soós, Kis-Király, Váczi
FTC: Arany – Ellerby, Tóth Gergely – Hegyi Á. 1, M. Versteeg – Kärmeniemi (1), Sarcia – Boros, Farkas L.
Nagy G., Kulmala, Somogyi B. – Pavuk, Hodgman, Tóth A. – Németh A., Hajós, Sági Martin – Tóth Gergő, Roczanov, Tóth R. – Edző: Fodor Szabolcs
ÚJPEST: RAJNA – Horváth A., STADEL 1 – P. Kiss, Selan – Kovács Attila, VARGA A. 1 – Horváth A., Szécsi – Benk 1, Just, Bodó – VINCZE P. (2), M. LAMOUREUX 2, Szabad (2) – Vorobjev (1), Sikorcin (1), Rafaj – Godó, Nemes (1), Kovács S. Edző: Virág Csaba
Kapura lövések: 23–21
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs: – Rengeteg helyzetünk volt, tehát negyven perc alatt eldönthettük volna a meccset, ám nem tettük, hiába volt 16–4 a nagy helyzetek száma. Az utolsó harmad katasztrófa volt, összeomlottunk, nem csapatként játszottunk, nem küzdöttünk egymásért, amit az Újpest kihasznált, majd remekül tartotta az előnyét.
Virág Csaba: – Az első két harmadban nem nekünk állt a zászló, viszont sok hátrányt kivédekeztünk, ami fontos volt. Megbeszéltük, hogy ennél sokkal több kell, ha pontokkal akarunk távozni, és a harmadik harmadra megtaláltuk a játékunk ritmusát, jól mentek a fiúk. Egy ilyen győzelem erőt adhat.

Opten Vasas HC–MAC HKB Újbuda 0–4 (0–1, 0–2, 0–1)
Vasas Jégcentrum, zárt kapuk mögött. V: Mach, Salánki, Muzsik, Soltész
VASAS: TÓTH B. – Bukor, Kováts M. – Ozols, Tornyai – KMEC, Surányi – Léránt, Seregély – Bödök, Czakó, Turbucz – Béres, Páterka, Szalma – Schmál, Szlama, Vesutkin – Csiki, Németh Á., Szabó Zalán. Edző: Ladányi Balázs
MAC HKB: Bálizs – Pozsgai, Tornyai M. – GARÁT 1, Jászai – DÓCZI (1), Csollák – Bugár – Schlekmann, Nagy K., MOLNÁR B. – BRANCE ORBÁN (3), KREISZ B. 2 (1), Terbócs (1) – Kedves R., Majoross B., Ádám – Lőczi, Ritter Z. 1, Strenk O. (1). Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 21–36
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Ladányi Balázs: – Nem voltunk elég élesek, nem tudtunk olyan tempót menni, mint vasárnap: többet kivett belőlünk a DAB elleni meccs, mint terveztük. Ennek ellenére a speciális egységeken múlt ez a meccs, egyetlen emberelőnyünket sem tudtuk értékesíteni, az ellenfél rögtön kettőből kettővel kezdett... Nem tudtunk megújulni a végén. A hibáinkat a DAB nem használta ki, a MAC viszont büntetett, ráadásul nulla lőtt góllal elég nehéz nyerni.
Kangyal Balázs: – Végig domináltunk, sokkal jobban védekeztünk, mint az előző két meccsen. Nem mondanám, hogy a legjobb meccsünk volt ez, viszont elvehetetlen a srácoktól, hogy megdolgoztak a győzelemért.

AZ ÁLLÁS
1. DEAC 20 11 2 2 5 73–56 +17 39
2. MAC HKB Újbuda 20 9 4 3 4 84–55 +29 38
3. FTC-Telekom 19 8 5 3 3 73–62 +11 37
4. Corona Brasov Wolves 13 9 2 2 55–26 +29 33
5. UTE 19 7 3 2 7 75–69 +6 29
6. Gyergyói Hoki Klub 15 5 1 5 4 36–42 –6 22
7. Opten Vasas HC 16 4 2 10 46–60 –14 14
8. Titánok 18 2 3 2 11 46–80 –34 14
9. Sport Club Csíkszereda 7 4 1 2 37–30 +7 13
10. Dunaújvárosi Acélbikák 19 1 3 1 14 48–93 –45 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik