PSG: Mindent megtettem, hogy visszamehessek Barcelonába – Neymar

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 20:36
null
Neymar örül, hogy újra Messivel játszhat (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának brazil klasszisa, Neymar a brazil Ronaldóval forgatott podcastben elárulta, három évvel ezelőtt mindent megtett, hogy visszatérjen Barcelonába.


A PSG 2017-ben rekordot jelentő 222 millió euróért szerződtette Neymart az FC Barcelonától. Az első két évében is jól ment neki Párizsban, ugyanakkor mégis hiányzott neki Katalónia – különösen a Lionel Messivel való közös játék.

Három évvel ezelőtt sokszor hallhattuk és olvashattuk a médiában, hogy Neymar közel van a visszatéréshez, de ez végül soha nem következett be.

„Megpróbáltam visszatérni Barcelonába. Mindent megtettünk, de egyszerűen nem volt lehetséges” – mondta Neymar a Fenoménnal, a brazil Ronaldóval forgatott podcastben.

Manapság már esze ágában sem lenne újra az FC Barcelonában játszani, hiszen nagyon boldog, hogy újra egy csapatban futballozhat Messivel – ráadásul a Barca a jelenlegi pénzügyi helyzetében aligha tudná kielégíteni a brazil klasszis fizetési igényeit.

„Nagyon örülök, hogy Leónak lehetősége volt Párizsba jönni. Nagyszerű barát, jól kijövünk egymással.”

A podcastben Neymar a jövőjéről is beszélt: elárulta, nem tudja még, hogy szerepelne-e ismét a brazil labdarúgó-bajnokságban, de az észak-amerikai ligában szívesen kipróbálná magát. Erről azonban az MLS vezetőjének is megvan a véleménye.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik