Késik Messi visszatérése (Fotó: AFP)


A párizsi klub január elején közölte, hogy négy játékos – köztük Messi –, illetve egy stábtag tesztje pozitív lett.

Az argentin világbajnoki ezüstérmes, Copa America-győztes játékos az Instagram-oldalán jelentkezett pénteken, megköszönte szurkolóinak a támogató üzeneteket, és reményét fejezte ki, hogy nem kell már sokáig várni a visszatérésére. Ugyanakkor jelezte, bár már majdnem teljesen felépült, az általa vártnál mégis hosszabb időt kell kihagynia.

„Az elmúlt napokban azért edzettem, hogy százszázalékos formába lendüljek. Nagyon szép kihívások várnak ránk az idén, remélem, hamarosan újra találkozhatunk– írta.

Lionel Messi tavaly nyáron igazolt az FC Barcelonától a PSG-be, amelyben 16 mérkőzésen l0 gólból vette ki a részét, hatszor talált az ellenfél kapujába, négyszer pedig előkészítő volt.