PSG: hoppon maradt a Newcastle, a párizsiak vihetik a csatárígéretet – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.16. 15:43
null
Nagyszerűen teljesített Hugo Ekitike ősszel (Fotó: AFP)
A tekintélyes L'Équipe arról számolt be, hogy a francia liga (Ligue 1) bajnoka, a Paris Saint-Germain és Reims közel áll a megállapodáshoz, amelynek értelmében a párizsiak 30 millió euróért megvásárolhatják a Newcastle United érdeklődését is felkeltő Hugo Ekitikét, a topligákban tavaly ősszel legtöbb gólig jutó U21-es korosztályú játékost.

 

A L'Équipe szerint a Paris Saint-Germain nagyon közel áll a második nyári igazolásához: az FC Portótól 40 millió euróért megvásárolt Vitinha után a Reims ígéretes francia csatárára, Hugo Ekitikére csaphat le. A sportlap úgy tudja, hogy a csapatok egy telefonos egyeztetés során kerültek közelebb a végső megállapodáshoz, amely a hét végére össze is jöhet. A lap megjegyzi, hogy a 20 éves, jelenleg Brüsszelben tartózkodó Ekitike már megegyezett a párizsiakkal egy ötéves, azaz 2027-ig szóló kontraktusban. Az még nem teljesen világos, hogy a PSG egy, vagy két részletben rendezi a vörös-fehérek által kért 30 millió eurót. Árulkodó lehet, hogy a fővárosiak új vezetőedzője, Christophe Galtier a L'Équipe-nek adott szombati interjújában arról beszélt, hogy a csapat sztárját, Kylian Mbappét másik, a franciától teljesen eltérő profilú csatárral szerepeltetné a következő évadban.

Az U20-as válogatott játékos remek őszi teljesítménye előtt már a Nemzeti Sporton is figyelemmel adóztunk. „Nyolc góllal és három gólpasszal vétette észre magát – mindezt úgy, hogy szabályosan berobbant a francia élvonalba, az idényt megelőzően összesen két meccse volt a Ligue 1-ban, és másik tizenegy kölcsönjátékosként a dán első osztályban. A 19 éves, U20-as válogatott csatárnál az ősszel egész Európában csak egy 21 év alatti játékos vállalt szerepet több gólban: a leverkuseni Florian Wirtz. Többet viszont senki sem szerzett nála – írtuk év végi, a topligák legígéretesebb fiataljait bemutató összeállításunkban róla. A 190 centiméter magas futballista 11 góllal és öt gólpasszal (27 tétmeccsen) zárta az elmúlt idényt.

Sokáig arról volt szó, hogy a Premier League-ben szereplő Newcastle-ban folytatja pályafutását a fiatal tehetség – akit termete ellenére agilis, technikás gólvágóként jellemeznek –, sőt, sajtóhírek szerint „a szarkák” a Reimsszel és a Ekitikével is megállapodtak, ám a játékos kapzsi ügynöke közbeszólt, így a dugába dőlt a transzfer.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik