Nantes: döntött a CAS, fizetnie kell a Cardiffnak Sala után

B. J.B. J.
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 19:00
null
Fotó: AFP
Három évvel ezelőtt tragikus balesetben elhunyt az argentin csatár, Emiliano Sala, nem sokkal azután, hogy 17 millió euróért a francia Nantesből a Cardiff Cityhez igazolt: a La Manche csatornába zuhant az őt Walesbe szállító repülőgép, és a 29 éves argentin futballista a pilótával együtt elhunyt. A tragédia árnyékában a két klub hosszas pereskedésbe kezdett egymással az átigazolási díjról.

 

Lezárul lassan Emiliano Sala átigazolási ügye jogilag is. Mint ismert, a támadó 2019 januárjában Franciaországból Walesbe tartott, amikor az őt szállító Piper Malibu N264DB kisrepülő a tengerbe zuhant. A 28 éves csatár és a pilóta, David Ibbotson is életét vesztette a balesetben – a futballista holttestét és a repülőgéproncsokat két héttel később találták meg. Ibbotsonnak nem volt képesítése a gép vezetésére, valamint súlyos színvaksággal is küzdött, a történtek után a Cardiff City nem volt hajlandó kifizetni Emiliano Saláért a korábban kialkudott 17 millió eurót.

A FIFA úgy határozott, hogy az első részletet (6 millió euró) a tragédia ellenére át kell utalnia a walesi klubnak, de a Cardiff a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult jogorvoslatért, mondván, a francia hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy a Nantes részéről kik voltak a felelősek a játékos útjának megszervezéséért.

A CAS végül úgy döntött, hogy az átigazolás már lezárult a tragédia előtt, így a Cardiffnak meg kell fizetnie a teljes vételárat, valamint a rekordmértékű ügyvédi és bírósági költségeket.

A Nantes közleménye leszögezi, hogy nagyon remélik, ezzel véget ér a játékos emlékére árnyékot vető ügy, amelyet nagyon nehéz volt elviselni a Salát kedvelő, szerető embereknek.

A Cardiff ez ellen a döntés ellen is fellebbez a Svájci Szövetségi Törvényszéken, és ha ezt is elbukja, akkor kártérítési pert indít a balesetért felelős személyek ellen (kiderült közben, hogy a repülőgép műszaki állapota sem volt megfelelő). A brit csapat továbbra is gondoskodik anyagilag Sala családjáról, egy külön az erre a célra létrehozott alapítványon keresztül.

A CAS döntése értelmében a Nantes nem volt felelős az ügynökök által szervezett utazásért, így ezért kárpótlás nem jár a Cardiff Citynek; ugyanakkor ez a per még csak az első, 6 millió eurós részletre vonatkozott, nem a teljes, 17 milliós összegre...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik