MLS: a liga vezetője csattanós választ adott Neymarnak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 16:58
null
Az MLS vezetője nem kérne a levezető Neymarból (Fotó: AFP)
Don Garber, az észak-amerikai profi labdarúgóliga vezetője arról beszélt, hogy az MLS-nek nincs szüksége levezető játékosokra: ezzel Neymarnak üzent, aki néhány nappal ezelőtt egy podcastben beszélt arról, hogy szívesen kipróbálná magát az Egyesült Államokban karrierje végén.

 

„Nincs szükségünk olyan nagyobb nevű játékosokra, akik csak a karrierjük végén akarnak az MLS-ben futballozni, majd gyorsan visszavonulni. Azt szeretnénk, ha fiatal játékosok jönnének a ligába, akik éppen pályafutásuk elején vagy csúcsán vannak” – mondta Don Garber.

A liga vezetője kiemelte Xherdan Shaqiri Chicagóba való igazolását, szerinte ugyanis a 30 éves játékosok egyáltalán nem számítanak idősnek – olvasható a sports.yahoo.com oldalán.

Garber Ibrahimovicot is szóba hozta: véleménye szerint sértő volt a ligára nézve, hogy az akkori pletykák szerint a svéd klasszis csak a pénzért igazolt az Egyesült Államokba, ahonnan hamar visszavonult volna, ám senki nem beszélt ugyanerről, amikor visszament Olaszországba a Milanhoz.

Hétfőn arról olvashattunk, hogy Neymart is vonzza az MLS, ám csak pályafutása utolsó szakaszában költözne a tengerentúlra.

„Nem tudom, hogy visszatérek-e Brazíliába, kétségeim vannak efelől. Ugyanakkor az Egyesült Államokban szívesen játszanék legalább egy idényt” – mondta Neymar.

„Először is, náluk rövidebb ideig tart a bajnokság, szóval három hónapos szabadságom lenne” – viccelődött a sztárjátékos.

A brazil támadó egyébként kifejtette, egyelőre nem tudja, hány évadban láthatjuk még, mielőtt végleg szögre akasztaná a stoplist.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik