Ligue 1: utolsó perces büntetővel nyert a Rennes

Vágólapra másolva!
2022.10.23. 15:18
null
Gouri ismét betalált a Rennes színeiben (Fotó: AFP)
Kettő egyes győzelmet aratott a Rennes az Angers ellen a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 12. fordulójában. A mérkőzés az utolsó pillanatig nyitott volt, Lovro Majer tizenegyesével végül megérdemelt győzelmet arattak a vendégek.

 

A mérkőzést a Rennes kezdte jobban, és az első félidő végén meg is szerezték a vezetést a vendégek. Martin Terrier lépte át a labdát Benjamin Bourigeaud kiugratása után, az akciót pedig Amine Gouiri fejezte be a 43. percben (0–1). Ez volt a támadó hatodik gólja ebben a szezonban.

A második félidő elején azonban egyenlített az Angers, ugyanis Adrien Hunou kiugratását követően Amine Salama talált a kapuba a kontratámadás végén(1–1).

A mérkőzés hátralévő részében sikerült helyzeteket kialakítania a Rennes-nek, de úgy nézett ki, hogy döntetlen marad a végeredmény. Azonban a 92. percben pedig Mandanda kirúgását követően Matthis Abline jutott a védelem mögé, Ibrahim Amado pedig felrúgta őt. A büntetőt Lovro Majer értékesítette, ezzel pedig a Rennes megszerezte a három pontot (1–2).

FRANCIA LIGUE 1
12. FORDULÓ
Angers–Rennes 1–2 (Salama 53., illetve Gouiri, 43., Majer 93. perc)

Szombaton játszották
Montpellier–Lyon 1–2(Wahi 70., ill. Aouar 33., Lacazette 90.)
Kiállítva:Diomandé (74., Lyon), Mavididi (76., Montpellier)
Olympique Marseille–Lens 0–1(David da Costa 79.)

Pénteken játszották
Ajaccio–PSG 0–3 (Mbappé 24., 82., Messi 78.)

 

KÉSŐBB
15.00:Clermont–Brest
15.00:Reims–Auxerre
15.00:Toulouse–Strasbourg
15.00:Troyes–Lorient
17.05:Nice–Nantes (Tv:Match4)
20.45:Lille–Monaco

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 12 10 2 32–5 +27 32
2. Lens 12 8 3 1 19–8 +11 27
3. Lorient 11 8 2 1 21–14 +7 26
4. Rennes 12 7 3 2 25–12 +13 24
5. Marseille 12 7 2 3 20–9 +11 23
6. Monaco 11 6 3 2 20–14 +6 21
7. Lille 11 6 1 4 21–18 +3 19
8. Lyon 12 5 2 5 21–16 +5 17
9. Clermont 11 5 2 4 15–16 –1 17
10. Toulouse 11 4 3 4 17–18 –1 15
11. Montpellier 12 4 8 22–24 –2 12
12. Troyes 11 3 3 5 19–22 –3 12
13. Nice 11 3 3 5 10–14 –4 12
14. Nantes 11 2 4 5 13–19 –6 10
15. Reims 11 1 6 4 12–19 –7 9
16. Auxerre 11 2 3 6 11–23 –12 9
17. Strasbourg 11 1 5 5 10–17 –7 8
18. Ajaccio 12 2 2 8 8–19 –11 8
19. Angers 12 2 2 8 14–29 –15 8
20. Brest 11 1 3 7 11–25 –14 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik