Ligue 1: újrajátsszák a botrányba fulladt Nice–Marseille mérkőzést

Vágólapra másolva!
2021.09.09. 10:23
null
Augusztusban botrányba fulladt a Nice–Olympique Marseille mérkőzés (Fotó: AFP)
Semleges stadionban újrajátsszák a Nice–Olympique Marseille francia bajnoki mérkőzést, amely augusztus 22-én a futballszurkolók pályára özönlése miatt félbeszakadt – írja az MTI.


A liga fegyelmi bizottsága csütörtökön közölte, hogy a nizzai klubnak további két hazai meccset zárt kapuk mögött kell megvívnia, ezenkívül két pont levonással sújtotta a csapatot. Ezekből egy pontot felfüggesztve ítélt meg a testület, és csak újabb kihágás esetén lép érvénybe a levonása.

A Nice a szövetség korábbi döntése értelmében már zárt kapuk mögött fogadta a Girondins Bordeaux-t is.

A dulakodásban való részvételért Pablo Fernandez marseille-i erőnléti edző az idény végéig szóló eltiltást kapott, míg a vendégeket erősítő Álvaro Gonzáleznek két, Dimitri Payet-nek egy mérkőzést kell kihagynia.

Alpes-Maritimes megye vezetése korábban bejelentette, hogy a nizzai stadion déli lelátóját négy meccsre bezáratja, és az egyesületnek olyan hálót kell kifeszítenie a tribün elé, amely felfogja a szurkolók által hajigált tárgyakat.

Az augusztusi találkozón a nézők többször is vizes palackokat dobáltak a pályára, majd az indulatok akkor szabadultak el, amikor a második félidő közepén a szöglethez készülő Payet-t a nézőtérről eltalálták egy műanyag palackkal, a feldühödött futballista pedig visszadobta azt a nézők közé. A szurkolók közül sokan a pályára rohantak, ahol összetűzés alakult ki a játékosokkal, valamint a két csapat biztonsági személyzetével. Az esetben három OM-játékos – Luan Peres, Mattéo Guendouzi és Payet – megsérült.

A találkozót 1–0-s hazai vezetésnél a 76. percben félbeszakította a játékvezető, majd másfél órával később elrendelte a folytatást, de a marseille-iek nem voltak hajlandók visszamenni a pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik