Neymar két gólt lőtt a Montpellier-nek (Fotó: AFP)

 

PSG–MONTPELLIER 5–2

A sérüléséből felépülő Kylian Mbappé számára is elkezdődött a bajnokság, a világbajnok támadó tagja volt a PSG kezdő tizenegyének, amely így állt fel a Montpellier ellen: Donnarumma – S. Ramos, Marquinhos, Kimpembe – Hakimi, Vitinha, Verratti, N. Mendes – Messi – Neymar, Mbappé.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a Montpellier nem lesz olyan készséges ellenfél, mint a nyitányon 5–0-ra elgázolt Clermont Foot. A vendégcsapat szervezetten védekezett, próbált időnként ellencsapni, egy balszerencsés mozdulat nyomán mégis nagy esélyhez jutott a PSG: a VAR-szoba kiszúrta, hogy egy fejpárbajnál Jordan Ferri karjára pattant a labda – tizenegyes!

Mbappé megkapta a végrehajtás lehetőségét a 23. percben, de nem célzott elég pontosan, és az irányt megérző Jonas Omlin balra vetődve kiütötte a félmagasan érkező labdát!

Egy kis stat: Mbappé 21. alkalommal végzett el büntetőt a PSG színeiben tétmérkőzésen, négyet rontott el – mind a négyet a Parc des Princes-ben.

A svájci kapus hamarosan egy Messi-szabadrúgásnál is megmutathatta, hogy nagyon érzi a bal sarkot. Ám hiába védte ki a két világklasszis próbálkozását, egy csapattársa végzetesen megtréfálta: a 39. percben Mbappé jobbról laposan középre lőtt, és a menteni igyekvő Falaye Sacko lábáról a hálóba pattant a labda. (1–0, A GÓL ITT!)

Négy perc múlva már Sacko egy másik végtagját tanulmányozta a VAR-szoba: Messivel csatázva a mali védő kézzel érintette a labdát, ez is tizenegyes, és Neymar agyafúrtabb volt Mbappénál – hosszan toporogva elmozdította balra Omlint, majd a jobb alsóba gurított. (2–0, A GÓL ITT!)

A második játékrész elején a brazil megnyerte a kapussal szembeni újabb párbaját is: Omlin ezúttal felelőtlen volt, pontatlanul indított, a PSG azonnal visszatámadott, és Asraf Hakimi jobbról középre lőtt, felpattanó labdájára Neymar villámgyorsan reagált, bevetődve a hálóba fejelt. (3–0, A GÓL ITT!)

Egy kis stat: Neymar hat gólban volt benne az első két fordulóban (három gól, három gólpassz), ez 21. századi rekord a francia bajnokság eme fázisában. (PokerStars Sports FR)

Eldőlni látszott a meccs, de a Montpellier nem akarta olcsón adni a bőrét: az 58. percben Vahbi Kazri egy kipattanóból bevágta a szépítő gólt Donnarumma kapujába. (3–1, A GÓL ITT!)

Nem tartott sokáig, hogy visszaálljon a háromgólos különbség: Neymar bal oldali szögletéből érkezett középre a labda, egy fejen megcsúszott, és Kylian Mbappé akrobatikus mozdulattal a bal alsó sarokba lőtte. (4–1, A GÓL ITT!)

Lionel Messi gyönyörű ívelt passzából Neymar szerzett még egy gólt, de a VAR-szoba közbeszólt (les). Így is nyílt még alkalom egy párizsi ünneplésre: az egy perccel korábban beálló, a napokban szerződtetett Renato Sanches belőtte első bajnoki gólját a PSG kötelékében – a kapuba találnia vélhetően egyszerűbb volt, mint az érkező társak „fejbeveregetős” gratulációját sértetlenül átvészelni… (5–1, A GÓL ITT!)

Egy kis stat: a maga egypercnyi játékidejével Renato Sanches lett a PSG történetének leggyorsabb gólszerzője, az eddigi párizsi csúcsot a nigériai cselkirály, Jay-Jay Okocha tartotta két perccel 1998 óta. (Stats Foot)

Maradt egy szép gól a ráadásra is, a montpellier-i Enzo Tchato érte el (A GÓL ITT!) 5–2 lett a végeredmény.

Egy kis stat: a PSG az első két forduló során tíz gólt szerzett, legutóbb a Reims volt képes hasonló bajnoki rajtra (1961–62). (Stats Foot)

Martin Terrier a földön, Youssef Fofana megkapja a piros lapot (Fotó: AFP)

 

MONACO–RENNES 1–1

Nem a Monaco tervei szerint indult a mérkőzés: a 13. percben Vanderson még közel volt a gólszerzéshez (lövése a lécen csattant), ám három perccel később mindent át kellett tervezni, hiszen Youssef Fofana a labdáért vívott csetepatéban csúnyán odataposott Martin Terrier-nek, és azonnal piros lapot kapott (A KIÁLLÍTÁS ITT!).

A létszámhátrány ellenére akadt egy kiváló lehetősége a Monacónak arra, hogy megszerezze a vezetést a 33. percben, de ez a szituáció is balul sült el. Steve Mandanda, a vendégek kapusa összehozott egy tizenegyest – a Rennes nyáron igazolt veterán világbajnoka Breel Embolo letarolásáért sárga lapot is kapott (lehetett volna piros is…), de jóvátette bűnét, kivédte Axel Disasi tizenegyesét. (A KIHAGYOTT 11-ES ITT!)

Egy kis stat: Steve Mandanda 12. alkalommal védett tizenegyest a francia bajnokságban, az aktív kapusok közül csak a korábban szintén a Rennes-ben, most az Auxerre-ben védő Benoit Costil (16) előzi meg. (PokerStars Sports  FR)

A második félidőre aztán megérkeztek a gólok is: elsőként, az 59. percben az emberfórban lévő Rennes talált be, Gaëtan Laborde egy lepattanó lövés után kotorta a labdát a kapuba. (A GÓL ITT!)

Viszonylag gyorsan jött az egyenlítés – óriási kapushibából! A 72. percben a rennes-i Joe Rodon hátrapasszolt kapusához, aki akkor már nem Mandanda volt (őt sérülés miatt a szünetben lecserélték), hanem a fiatal török Dogan Alemdar, aki késlekedett a tisztázással, Breel Embolo odacsúszott, és a hálóba küldte a labdát. (A GÓL ITT!)

A folytatásban itt is, ott is voltak kapura lövési kísérletek, de újabb gól nem született.

FRANCIA LIGUE 1
2. FORDULÓ
, szombati mérkőzések
PSG–Montpellier 5–2
(Sacko 39. – öngól, Neymar 43., 51. – az elsőt 11-esből, Mbappé 69., R. Sanches 87., ill. Kazri 58., Tchato 90+1.)
Monaco–Rennes 1–1
(Embolo 72., ill. Laborde 59.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
13.00:
Lorient–Lyon (Tv: Match4)
15.00: Ajaccio–Lens (Tv: Match4)
15.00: Auxerre–Angers
15.00: Reims–Clermont
15.00: Troyes–Toulouse
17.05: Nice–Strasbourg (Tv: Match4)
20.45: Brest–Olympique Marseille (Tv: Match4)
Pénteken játszották
Nantes–Lille 1–1
(Moses Simon 28., ill. Ismaily 76.)

AZ ÁLLÁS
  1. Paris SG 2 2 10–2 +8  6
  2. Lille 2 1 1 5–2 +3  4
  3. Monaco 2 1 1 3–2 +1  4
  4. Marseille 1 1 4–1 +3  3
  5. Lens 1 1 3–2 +1  3
  6. Lyon 1 1 2–1 +1  3
  7. Lorient 1 1 1–0 +1  3
  8. Montpellier 2 1 1 5–7 –2  3
  9. Nantes 2 2 1–1 0 2
10. Nice 1 1 1–1 0 1
11. Toulouse 1 1 1–1 0 1
12. Angers 1 1 0–0 0 1
13. Rennes 2 1 1 1–2 –1  1
14. Troyes 1 1 2–3 –1  0
14. Brest 1 1 2–3 –1  0
16. Ajaccio 1 1 1–2 –1  0
17. Strasbourg 1 1 1–2 –1  0
18. Reims 1 1 1–4 –3  0
18. Auxerre 1 1 1–4 –3  0
20. Clermont 1 1 0–5 –5  0