Ligue 1: nem bírt egymással a Marseille és a Bordeaux

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.15. 23:00
null
A PSG-ből kölcsönzött Timothée Pembélé jó cserének bizonyult a Bordeaux-ban (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 2. fordulójában sem sikerült győznie a Lyonnak, sőt az Angers otthonában 3–0-s vereséget szenvedett úgy, hogy Maxwel Cornet-t kiállították, Marcelo pedig öngólt hozott össze, míg a Reims hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Montpellier-vel. A Marseille hiába vezetett 2–0-ra a Bordeaux ellen, a végeredmény 2–2 lett.

Nem indul a legjobban a bajnoki idény a lyoniakszámára: az 1. fordulóban 1–1-es döntetlent játszottak a Bresttel otthon, míg a 2. fordulóban 3–0-ra kikaptak az Angers-től, amely 13. lett a Ligue 1 2020–2021-es kiírásában.

A 20. percben Szofian Bufal révén vezetést szerzett az Angers, majd a második félidőben, az 53. percben a Lyon brazil középhátvédje, Marcelo egészen szürreális öngólt hozott össze, amikor haza akarta adni a labdát Anthony Lopesnek.

Úgy tartja a mondás, egyszer lent, egyszer fent, a Lyonnál ez nem volt érvényes: a 65. percben Maxwel Cornet begyűjtötte a második sárga lapját, ennek tetejébe a 77. percben Azzedin Unahi megszerezte az Angers harmadik gólját is.

A Reims–Montpellier mérkőzés első félidejében a csapatok nem fektettek nagy hangsúlyt a védekezésre – öt gól is esett (3–2-es eloszlásban, a vendégek javára), köztük Gaetan Laborde sarokkal szerzett gólja a 43. percben. A 83. percben egyenlített a Reims, így 3–3 lett a végeredmény.


A Troyes a PSG elleni 2–1-es vereség után a Clermont-tól is kikapott – a 2–0-s végeredményhez az is hozzájárult, hogy a Troyes a 33. perctől emberhátrányban játszott.

A 17 órakor kezdődő Lens–Saint-Étienne mérkőzésen nem bírtak egymással a felek: habár utóbbi kétszer is vezetett (Vahbi Kazri már a 19. másodpercben gólt lőtt), 2–2-vel zárult a találkozó.

A Ligue 1 második fordulója az Olympique Marseille–Bordeaux rangadóval zárult, és a 37. percben már vezetést is szerzett a hazai csapat: Cengiz Ünder egy balról érkezett centerezést váltott gólra, míg a 41. percben a francia válogatott Dimitri Payet volt eredményes a tizenhatoson kívülről.

A bordeaux-iak vezetőedzője, a svájci válogatottól frissen érkező Vladimir Petkovic érezte, hogy az első félidő után változtatni kell, a szünet után pályára küldte a PSG-től kölcsönzött Timothée Pembélét, aki meghálálta a bizalmat: hat perccel becserélését követően gólt szerzett. Az 57. percben szépen kivitelezett szögletkombinációnak lehettünk szemtanúi: Toma Basic a tizenhatos vonalára ívelt, Rémi Oudin pedig kapásból talált Steven Mandanda kapujába. A 88. percben emberhátrányba került a Marseille (Leonardo Balerdi kapott azonnali piros lapot), de az eredmény már nem változott. 2–2

FRANCIA LIGUE 1
2. FORDULÓ
Vasárnapi mérkőzések
Angers–Lyon 3–0
(Bufal 20., Marcelo 53. – öngól, Unahi 77.)
Brest–Rennes 1–1 (Le Douaron 90+1., ill. Guirassy 84.)
Clermont–Troyes 2–0 (Bayo 53., 65.)
Nantes–Metz 2–0 (Muani 12., Blas 49.)
Reims–Montpellier 3–3 (Cassama 7., 26., Kebbal 83., ill. Cozza 5., Delort 38., Laborde 43.)
Lens–St.-Étienne 2–2 (Ganago 36., Fofana 77., ill. Kazri 1., Bouanga 52.)
Olympique Marseille–Bordeaux 2–2 (Ünder 37., Payet 41., ill. Pembélé 51., Oudin 57.)

Korábbi eredmények
Péntek
Lorient–Monaco 1–0 (Moffi 31. – 11-esből)
Szombat
Lille–Nice 0–4
(Dolberg 1., 64., Budaui 5., Gouiri 45+4. – 11-esből)
PSG–Strasbourg 4–2
(Icardi 3., Mbappé 25., Draxler 27., Sarabia 86., ill. Gameiro 54., Ajorque 64.)

A LIGUE 1 ÁLLÁSA
1. Angers 2 2 5–0 +5 6
2. Clermont 2 2 4–0 +4 6
3. Paris SG 2 2 6–3 +3 6
4. Nice 2 1 1 4–0 +4 4
5. Nantes 2 1 1 3–1 +2 4
6. Marseille 2 1 1 5–4 +1 4
7. Lorient 2 1 1 3–2 +1 4
8. Saint-Étienne 2 2 3–3 0 2
9. Lens 2 2 3–3 0 2
10. Reims 2 2 3–3 0 2
11. Rennes 2 2 2–2 0 2
11. Brest 2 2 2–2 0 2
13. Montpellier 2 1 1 5–6 –1 1
14. Monaco 2 1 1 2–3 –1 1
15. Metz 2 1 1 3–5 –2 1
16. Bordeaux 2 1 1 2–4 –2 1
17. Lyon 2 1 1 1–4 –3 1
18. Lille 2 1 1 3–7 –4 1
19. Troyes 2 2 1–4 –3 0
20. Strasbourg 2 2 2–6 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik